Fabbri-tripla a Flyersnek

 

A St. Louis csatára pályafutása során először ütött hármat. Crosby befogta McDavidet.

A Toronto szétlövések után győzött Floridában, ezzel zsinórban harmadszor diadalmaskodott, ráadásul mindháromszor vendégként. A Leafs kétgólos fórral várta a záró harmadot, de utolsó húsz percre leengedett és majdnem elszórakozta az előnyét. A Panthers a harmadik percre kiegyenlített és utána is fölényben maradt, 17:7-re nyerte a kapura lövéseket, sőt Denis Malgin révén egy elhibázott büntetőt is lőhetett. Andersen azonban meccsben tartotta a Torontót, összesen 45 lövést védett és még hármat a büntetőlövések során, amely Mitch Marner góljával dőlt el a vendégek javára.

A harmadik harmadban dőlt el a Blues?Flyers csata, ahol Robby Fabbri vitte a prímet. 40 perc után még 2-2-t mutatott az eredményjelző, ráadásul a Flyers került előnybe és semmi nem utalt a hazaiak nagyarányú győzelmére. A St. Louis azonban váratlanul feltámadt és zsinórban négy gólt ütve kiütötte a Phillyt. A találkozó utolsó két gólját az első harmadban már eredményes Robby Fabbri lőtte, aki ezzel pályafutása első mesterhármasát érte el.

fabbri

Ryan Miller volt a Vancouver nyerőembere a Los Angeles ellen. A Canucks kapusa elképesztő formában védett, összesen 36 lövést hárított és alig három percre volt a shutouttól. A rutinos hálóőr különösen a második és a harmadik harmadban parádézott, amikor a Kings 31:8-ra nyerte a kapura lövéseket. A Kings az utolsó öt meccséből a negyediket bukta el.

A Carolina kétszer is nyerésre állt a Pittsburgh otthonában, mégis pont nélkül távozott. A bajnok először Sidney Crosby révén egyenlített, aki ezzel befogta a kanadai lista élén álló McDavidet. A mérkőzés derekán a Canes ismét vezetéshez jutott, de a Pens a harmadik harmadban, Chris Kunitz és Carl Hagelin révén megfordította a meccset és ezzel egymás után harmadik sikerét jegyezte. A Penguins öröme azonban nem lehet felhőtlen, Matt Murray megsérült és két harmad után le kellett cserélni.

Keményen megküzdött a két pontért a Tampa a Montreal ellen, amely egymás után harmadszor zakózott. A Bolts először egygólos, majd kétgólos mínuszról egyenlített, utóbbi alkalommal a harmadik harmad második felében öt perc leforgása alatt. A lendületbe kerülő délkeletiek végül a hosszabbításban szerezték meg a győzelmet, másfél perc után, a mérkőzésen másodszor eredményes Tyler Johnson döntötte el a meccset.

NHL, 2016. december 28.

Florida?Toronto 2-3 b.
G.: Marchessault, Trocheck ill. Matthews, Nylander

Pittsburgh?Carolina 3-2
G.: Crosby, Kunitz, Hagelin ill. Lindholm, Stempniak

Tampa Bay?Montreal 4-3
G.: Johnson (2), Hedman, Palát ill. Radulov, Weber, Terry

St. Louis?Philadelphia 6-3
G.: Fabbri (3), Shattenkirk, Perron, Upshall ill. Simmonds, Cousins, Schenn

Vancouver?Los Angeles 2-1
G.: Eriksson, H. Sedin ill. Pearson

Nashville?Minnesota 2-3 h.
G.: Forsberg, Boucher ill. Parise, Stewart, Spurgen

Chicago?Winnipeg 1-3
G.: Anyiszimov ill. Wheeler, Scheifele, Stafford

Colorado?Calgary 3-6
G.: Landeskog (2), Iginla ill. Backlund (2), Gaudreau (2), Bennett, Versteeg

Arizona?Dallas 2-3
G.: Duclair, Vrbata ill. Spezza, Benn, Klingberg

Anaheim?San Jose 2-3 h.
G.: Kase, Silfverberg ill. Martin, Karlsson, Burns

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 20., szerda
FELK 17:00 FHADAB 6-4VÉGE
FELK 18:00 MISUTE 2-3VÉGE
FELK 18:30 FTCDEB 3-1VÉGE
szeptember 22., péntek
FELK 18:00 DABFHA 1-2VÉGE
ICEHL 19:15 AVSRBS 1-4VÉGE
szeptember 23., szombat
SZK 18:00 FTCBJA 4-0VÉGE
    • M4 SPORT+
szeptember 24., vasárnap
ICEHL 17:30 KACAVS 7-3VÉGE
FELK 18:30 DEBMIS 3-5VÉGE
szeptember 26., kedd
ICEHL 19:15 AVSG99 
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 
EL 18:30 AVSDAB 
EL 18:30 MISDEB 
EL 18:40 BJAUTE 
ICEHL 19:15 VICAVS 
Partnerünk
Archívum