Az első fogadja az utolsót

   

Először látogat az idényben Miskolcra az SC Csíkszereda.

A DVTK-nál, a MAC-nál és Újpesten is nagyon figyelik majd az UTE–Galati mérkőzés végeredményét, hiszen a lilák egy csapásra három csapat számára is biztosíthatják a rájátszásba jutást. Ehhez mindhárom csapat esetében másra és másra van szükség. A miskolciak vannak a legkényelmesebb helyzetben, hárompontos lila győzelem esetén mindentől függetlenül egyszer s mindenkorra a vonal fölé kerülnek, hiszen a Galati akkor csak befogni tudja őket pontszámban, elhagyni már nem, és az eddigi három miskolci győzelem miatt az egymás elleni eredmények is a sárga-feketéből lett piros-fehéreknek kedveznek majd.

Persze, a DVTK célja nem egyszerűen a legjobb 8 közé jutás, hanem a minél jobb helyezés elérése az alapszakasz végén, ehhez pedig nem nagyon lehet kellemesebb ellenfelet találni a régi önmagukra sajnos manapság csak nyomokban emlékeztető csíkszeredaiaknál. Bár az utóbbi időben nem lehet nem észrevenni, hogy masszívabbak lettek a szeredaiak, mint a szezon elején, és több kellemetlenséget is tudnak okozni ellenfeleiknek. Így aztán hiába nagy esélyese a DVTK a mérkőzésnek, mindenképpen szükség lesz arra, hogy a karácsonyi ünnep után fejben visszatérjenek a dolgos hétköznapokhoz, és az első pillanattól az utolsóig koncentráljanak. A karácsony előtt a csapatban góllal bemutatkozott Grant Toulmin továbbra is Miskolcon készül, próbaidőszakát meghosszabbították, így számítani lehet játékára.

A csíkiak javuló formáját mutatta a Román Kupa is. Ezen a kék-fehérek a kulcsfontosságú, Brassó elleni meccset ügyesen behúzták, ezzel a döntőbe jutottak. Az aranyéremért is sokáig nyerő pozícióban voltak, ám az utolsó 20 percben megremegtek a kezek és a lábak, kiment a vér a fejekből, a rutinos galaciak pedig a csíkiak védekezés- és gondolkodásbeli hibáit 5 góllal büntették. A hosszabbításban aztán, ahogy ilyenkor lenni szokott, a lendületbe jött és lélektani fölénybe került Galati a győzelmet is megszerezte. Ez rá is mutat a legnagyobb szeredai hiányosságra: ebben az idényben fejben sokszor nincsenek ott a kék-fehérek a meccseken. Nem a képességekkel van a baj a játékosok zöme esetében, hiszen láttuk őket remek idényeket produkálni, de az utóbbi időben nincs senki, aki igazán meghúzná a csapatot. A legeredményesebb játékosuk, Molnár Zsombor 19 pontnál tart, ezzel 48. a MOL Liga kanadai táblázatán, miközben az előtte levők között minden más klub legalább három játékossal képviselteti magát.

Borzalmasak az egyéb statisztikáik is. A Beograd és a Titánok után a harmadik leggyengébb az előnyös játékuk 15,75%-kal, messze a legrosszabb az emberhátrányos védekezésük 69,85%-kal, messze a leggyengébb, 7,85%-os a lövési hatékonyságuk, és a kapusteljesítményük is bőven 90% alatti. A Szereda korábbi idényeihez képest szokatlan, hogy szakmányban szedik össze a fegyelmi büntetéseket a játékosok amivel aztán hosszú percekre vagy akár végleg is kivonják magukat a meccsből, legtöbbet saját csapatuknak ártva. Összesen már 200 percnél járnak, semelyik másik csapat nem kapott ennyit. Ebből a mixből a javuló forma ellenére sem is jöhet ki más, mint a jelenlegi utolsó helyezés. Leo Gudasnak a legfontosabb feladata tehát nem is annyira a jégkorongelemek gyakoroltatása, hanem a játékosok lelki világának ápolása kell legyen.

“A rövid pihenő után hétfőn ismét munkába álltunk, és megkezdtük a felkészülést a soron következő két rendkívül fontos mérkőzésre – mondta a csapathonlapnak Doug Bradley, a miskolciak vezetőedzője. – A Csíkszereda az edzőváltás óta remek formában játszik, fontos pontokat rabolt több csapattól is, és a román kupában is remekül meneteltek, így tudjuk, hogy egy nagyon nehéz mérkőzésre számíthatunk. Nekünk mindenképpen szükségünk van a három pontra, így teljes erővel készülünk az összecsapásra. Kisebb sérültjeink vannak, de ha a minden szerencsésen alakul, akkor a legjobb összeállításunkban léphetünk pályára. Remélem sokan kilátogatnak a mérkőzésre, szükségünk lesz szurkolóink támogatására.”

DVTK Jegesmedvék–SC Csíkszereda 10-0

   

Kiütötte az első az utolsót a Csíkszereda első miskolci mérkőzésén. Ezen az estén a Sportklub nem volt egy súlycsoportban a címvédővel.

A mérkőzés előtt Egri István, a Jegesmedvék első embere adott át jutalmat az U20-as vb-n remekül szereplő Kiss Bencének és Sági Martinnak. A hazaiak villámrajtot vettek, hiszen 19 másodperc elteltével Galanisz közelről, egy védő szorításában is mattolta Ruczujt (1-0). A miskolciak gyorsan be akarták vinni a második ütést is, beszorították a csíkieket, és Ruczujnak kétszer is bravúrt kellett bemutatnia. A 4. percben azonban már nem volt segítség: Sakaris adott középre és a korong Papp korcsolyájáról pattant a kapuba (2-0). A Jegesmedvék lendületben maradtak, a csíkiek viszont nehezen ocsúdtak a tragikus kezdés okozta sokkból, így a játék döntő részt a vendég harmadban zajlott. A 12. percben Sakaris a felső vasat találta telibe. A harmad hátralévő részében maradt az egyoldalú játék, a vendégek szinte semmiféle veszélyt nem jelentettek a miskolci kapura. A Jegesmedvék a 19. percben – a sok helyzet után – ismét betaláltak: Hajós szúrt bele egy lövésbe, és a korong így vágódott a hálóba, míg egy perccel később Johnstonnak már csak az üres kapuba kellett emelnie (4-0).

A második harmad elején szinte semmi nem változott, és a 23. percben újabb gólt ütöttek a Jegesmedvék. A végletekig kijátszott támadás végén Johnstonnak ismét csak az árván maradt hálóba kellett lőnie (5-0). Alig telt el másfél perc, amikor Magosi a félpályánál vette el egy védőtől a korongot, egyedül vezette Ruczujra és nem hibázott (6-0). A 27. percben kettős előnybe kerültek a hazaiak, amit ki is használtak Pavuk révén (7-0). Az újabb találat a 33. percben jött, amikor egy kapu előtt kavarodás végén Magosi volt a leggyorsabb (8-0). A Csíkszereda teljesen beszorult, még a felezővonalat is alig párszor tudták átlépni, a két csapat között több sebességfokozatnyi volt a különbség. A 17. percben először kerültek emberelőnybe a vendégek, de nem tudtak komoly helyzetet kialakítani. Fél perccel a vége előtt Sakaris volt eredményes közelről (9-0).

A harmadik játékrészre már csak két kérdés maradt nyitva: a miskolciak belépnek-e a tízes számrendszerbe, illetve a vendégek tudnak-e becsületgólt lőni? Az első válaszra a 54. percig kellett várni, amikor Pavuk is meglőtte saját második gólját, 10-0-ra alakítva az eredményt. Sok feljegyezni való addig nem volt, a Jegesmedvék uralták a meccset, de a helyzeteiket sorra kihagyták. A második kérdésre csak a végső dudaszó adta meg a választ: nem.

Doug Bradley (vezetőedző, DVTK Jegesmedvék): “Elégedett vagyok a mai teljesítményünkkel. Nagy tempót diktáltunk, remekül kezdtünk, és hamar eldöntöttük a mérkőzést. Szép egyéni megoldásokból lőttünk gólokat, miközben mi nem kaptunk egyet sem, így maximálisan kiszolgáltuk a közönségünket.”

Leo Gudas (vezetőedző, SC Csíkszereda): ”Ehhez a mérkőzéshez nem lehet sok mindent hozzáfűzni, mert ma este nem volt csapatom.”

Erste Liga, Miskolci Jégcsarnok, 1255 néző. Játékvezetők: Gangel, Halassy, Muzsik, Juhász.
Adorján A.: 100% (Kiss)
K
Ruczuj: 78,7% (Onodi)
Láda, Leppanen, Galanisz, Pavuk, Magosi
1
Wood, János, Valchar, Moldován, Farkas
Gőz, Vojtkó, Hajós, Tóth, Miskolczi
2
Korenko, Salló, Campbell, Molnár Z., Bíró
Kuqali, Joe, Johnston, Sakaris, Toulmin
3
Papp, Gecse, Péter, Antal N., Szolarjov
Szopos, Laczkó, Ritó, Sági, Karda
4
Bors, Orbán, Egyed, Rokaly
Bradley Douglas, Glavonjic Nikola
E
Gudas Leo, Hozó Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 00:19 MIS Galanisz
2-0 03:46 MIS Sakaris Toulmin Kuqali
3-0 18:27 MIS Hajós Láda Pavuk
4-0 19:31 MIS Johnston Toulmin Joe
5-0 22:15 MIS Johnston Sakaris Toulmin
6-0 23:41 MIS Magosi Leppanen
7-0 27:41 MIS PP2 Pavuk Galanisz Leppanen
8-0 32:14 MIS Magosi Pavuk Láda
9-0 39:20 MIS Sakaris Toulmin Joe
10-0 53:08 MIS Pavuk Galanisz Magosi
47 Kapura lövések száma 19
2 Kiállításpercek 14

A DVTK–Csíkszereda videó-összefoglalója

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum