Utánpótlás A fehérváriak nyerték a serdülők rangadóját

   

Büntetőkkel dőlt el az U16-os bajnokság rangadója, az IOGJA győzött a MAC ellen, a kapusok csatáját ezúttal a kiváló teljesítmény nyújtó Horváth Dominik nyerte.

EBYSL/U20-as bajnokság

Az U20-as divízió 1/B csoportos világbajnokság hetében is akadnak klubcsapatok, amelyek pályára lépnek az osztrák juniorligában, illetve a hazai bajnokságban. Utóbbiban kedden a DVTK és a Debrecen egymás ellen játszik, hogy szerdán egy csapatot alkotva lépjenek jégre a KMH ellen az EBYSL-ben.

Program (EBYSL):

2016. december 14., szerda:

18:30 Debrecen-Miskolc?KMH

Program (U20):

2016. december 13., kedd:

17:20 DVTK Jegesmedvék?Debrecen

EBJL

Az osztrák ifjúsági ligában az A és a B csoport éllovasa is növelte pontjai számát: a Fehérvár 2-0-ra nyert a Debrecen és a Miskolc közös csapata ellen, az UTE 6-1-re múlta felül a Győrt. A liláknak ez a diadal a hazai bajnokságban is hozott három pontot, ahogy a Vasasnak is a KMH felett aratott győzelme. Pedig az angyalföldiek csaknem bajba kerültek, hiszen hiába vezettek két góllal az utolsó harmad előtt, ellenfelük az 51. percben egyenlített. Ekkor azonban a Vasas megrázta magát, és a hajrában háromszor is betalált, így 6-3-ra nyert.

Az EBJL-ben szerdán a Győr a St. Pöltent fogadja.

Eredmények:

2016. december 10., szombat:

*Győr?UTE 1-6
Fehérvár AV19?Debrecen-Miskolc 2-0
*Vasas?KMH 6-3

Program:

2016. december 14., szerda:

17:00 Győr?Okanagan Hockey Club Europe

U18-as bajnokság

A már említett két mérkőzésen kívül további kettőt rendeztek az elmúlt napokban a hazai ifjúsági bajnokságban. A Csíkszereda hét közben már két találkozót lejátszott, az elsőn nyert, a másodikat elvesztette. A harmadikon folytatta a sormintát, hiszen nyert a Pesterzsébet ellen. A vezetést a Farkasok szerezték meg, sőt, az első harmad elején 2-0-t mutatok javukra az eredményjelző, de a 10. percben már egyenlő volt az állás, a szünetig pedig a csíkiak át is vették a vezetést. A második harmadban a Pesterzsébet kétszer is egyenlített, de miután ellenfele a 34. percben harmadszorra is előnybe került, majd nem sokkal később még egy gólt lőtt, már nem tudta ezt újra végrehajtani. A Csíkszereda végül 8-5-re győzött.

Az erdélyi csapat vasárnap a Győrrel is hasonlóan izgalmas meccset játszott, ám akkor 5-2-vel a győriek hagyták el győztesen a jeget.

Csütörtökön három meccset is játszanak az U18-asok, a Tisza Volán a Fehérvárral játszik Székesfehérváron, míg a Debrecen az UTE-t, a MAC a DVTK-t fogadja.

Eredmények:

2016. december 9., péntek:

Csíkszereda?Pesterzsébet 8-5

2016. december 10., szombat:

*Győr?UTE 1-6
*Vasas?KMH 6-3

2016. december 11., vasárnap:

Győr?Csíkszereda 5-2

Program:

2016. december 15., csütörtök:

15:00 Tisza Volán?Fehérvár AV19
18:10 Debrecen?UTE
18:30 MAC Budapest?DVTK Jegesmedvék

*EBJL és magyar bajnoki is egyben

U16-os bajnokság

A serdülőbajnokság I. csoportjának rangadója nagy csatát hozott az Ifj. Ocskay Gábor JA és a MAC Budapest között. Gólt kevesebbet, hiszen a rendes játékidőben csupán négy esett, kettő-kettő mindkét oldalon. Vezetett a Fehérvár is, a MAC is, de 60 perc után 2-2 állt az eredményjelzőn. A hosszabbítás sem hozott eredményt ? elsősorban a kapusoknak köszönhetően, mindkét oldalon legalább 5-5 ziccert alakítottak ki a csapatok ?, így jöhettek a büntetők, amelyben a fehérváriak bizonyultak jobbnak ? a hat kísérletből egyet lőttek be a játékosok, Szabó Zalán révén ?, így 3-2-re nyertek, és egy pontos előnyre tettek szert az élen a MAC előtt.

Horvath Dominik AVS U16

Horváth Dominik 34 lövést hárított, majd mindhárom büntetőt megfogta a MAC ellen

A hétvége további mérkőzései kevésbé voltak körömrágósak: a DVTK 3-0-ra múlta felül a Pesterzsébetet, míg a Vasas a Győrt, az Egerszegi Titánok a Debrecent győzte le egyaránt 7-1-re.

A hétfőt a DVTK és az Egerszegi Titánok játékosai sem az iskolapadban töltik, hiszen 11:40-kor jelenésük van a jégen. Ismét túrázik a Csíkszereda, kedden a Győr, szerdán a Fehérvár, csütörtök az UTE ellen lép jégre. Továbbá a MAC is megmérkőzik a Pesterzsébettel.

I. csoport

Eredmények:

2016. december 11., vasárnap

Győr?Vasas 1-7
Debrecen?Egerszegi Titánok 1-7
DVTK Jegesmedvék?Pesterzsébet 3-0
MAC Budapest?Ifj. Ocskay Gábor JA 2-3 b.

Program:

2016. december 12., hétfő:

11:40 DVTK Jegesmedvék?Egerszegi Titánok

2016. december 13., kedd:

Győr?Csíkszereda

2016. december 14., szerda:

Ifj. Ocskay Gábor JA?Csíkszereda
Pesterzsébet?MAC Budapest

2016. december 15., csütörtök:

18:40 UTE?Csíkszereda

A II. csoportban könnyedén nyert a tabella első két helyén álló csapat: a Vasas B továbbra is hibátlan, ezúttal a KMH B esett áldozatául, amelyet 6-1-re múlt felül. Az UTE B még simábban intézte el az ősi riválist, azaz 10-1-re nyert a Ferencváros ellen. Nem volt ilyen könnyű dolga a harmadik helyen álló Dunaújvárosnak, a Gepárd JE igyekezett letörni az Acélbikák szarvát. Az újvárosiak a meccs elejétől fogva magabiztosan vezettek, de a 49. percben az óbudaiak egyenlítettek. Igaz, 24 másodperccel később ismét a hazaiak örülhettek, ahogy a meccs lefújásakor is, miután 4-3- ra nyertek.

A KMH egyetlen góllal nyert az Ifj. Ocskay Gábor JA B ellen, az 1-0-s végeredményt az 53. percben állították be. A MAC B a második harmad közepén már 2-0-ra vezetett a Tisza Volán ellen, s miután a szegediek a folytatásban csak egyszer találtak a kapujukba, a budapestiek győztek 2-1-re.

A II. csoportban vasárnap folytatódnak a küzdelmek.

II. csoport

Eredmények:

2016. december 11., vasárnap

Gepárd JE?Dunaújvárosi Acélbikák 3-4
Ferencváros?UTE B 1-10
KMH?Ifj. Ocskay Gábor JA B 1-0
KMH B?Vasas B 1-6
MAC Budapest B?Tisza Volán 2-1

U14-es bajnokság

Az UTE nyerte a kölyökbajnokság I. csoportjának rangadóját, amelynek első nyolc percében öt gól esett. A vezetést a lilák szerezték meg az 5. percben, de bő egy percen belül a Debrecen megfordította a meccset. Az UTE másfél perccel később egyenlített, de aztán ismét a hajdúságaik jutottak előnyhöz. Ezt csaknem a harmadik harmadig őrizték, de két másodperccel a második játékrész vége előtt a vendégek ismét egalizáltak. Az utolsó harmadot ott kezdték, ahol az előzött abbahagyták, azaz góllal, sőt, az első percben mindjárt kettővel. Miután több találat nem esett, az UTE 5-3-ra nyert, és tovább növelte az előnyét a tabella élén.

Bár a végeredmény nem ezt tükrözi, az utolsó harmadig rendkívül izgalmasan alakult a Pesterzsébet és az Ifj. Ocskay Gábor JA B csapatának összecsapása is. Utóbbi kitartóan üldözte ellenfelét, amely már két góllal is vezetett, s a 34. percben utol is érte. A harmadik játékrészre 3-3-mal fordultak a felek, a hazaiak azonban megrázták magukat, az utolsó 20 percben sorra lőtték a gólokat, így végül 9-3-ra nyertek. Ezzel szemben a Ferencváros és a MAC Budapest is könnyed győzelmet aratott, előbbi a DVTK-t múlta felül 4-0-ra, utóbbi a Győrt 6-0-ra.

Hétfőn a Csíkszereda és a Gyergyószentmiklós csap össze egymással.

I. csoport

Eredmények:

2016. december 10., szombat

Pesterzsébet?Ifj. Ocskay Gábor JA B 9-3
Ferencváros?DVTK Jegesmedvék 4-0
Debrecen?UTE 3-5
MAC Budapest?Győr 6-0

Program:

2016. december 12., hétfő:

14:20 Csíkszereda?Gyergyószentmiklós

A II. csoportban az Egerszegi Titánok és az UTE B találkozója hozott nagy csatát. Az első két harmad során mindkét csapat vezetett, de a harmadik játékrészt 2-2-ről kezdte. Az 55. percben aztán a zalaegerszegiek előnyhöz jutottak, de ennek alig egy percig örülhettek. A lilák ráadásul nemcsak egyenlítettek, de másfél perccel később nekik állt a meccs, és az övék is lett 4-3-mal.

A KMH és a Vasas ugyancsak ki-ki meccset játszott egymással, hol itt, hol ott volt az előny, de miután a KMH szerezte az utolsó három gólt, így végül 5-3-ra megnyerte az összecsapást. A DVTK B csupán az utolsó másodpercekben tette szorossá a MAC B elleni találkozót, a budapestiek győzelme egyébként nem forgott veszélyben. A három pontot 3-2-vel hozták el Miskolcról. A listavezető Gepárd JE könnyedén győzte le a Dunaújvárost 9-1-re, a Tisza Volán még ennél is simábban nyert az MTK ellen 18-0-ra.

A II. csoportban csütörtökön öt meccset is rendeznek. A KMH a Dunaújvárost, a MAC B a Vasast, az UTE B a DVTK B-t fogadja. Az MTK-hoz az Egerszegi Titánok, a Gepárd JE-hez a Tisza Volán érkezik, ez utóbbi a forduló rangadója.

II. csoport

Eredmények:

2016. december 9., péntek

Egerszegi Titánok?UTE B 3-4

2016. december 10., szombat

Tisza Volán?MTK 18-0
Gepárd JE?Dunaújvárosi Acélbikák 9-1
DVTK Jegesmedvék B?MAC Budapest B 2-3
KMH?Vasas 5-3

Program:

2016. december 15., csütörtök:

KMH?Dunaújvárosi Acélbikák
MAC Budapest B?Vasas
15:35 UTE B?DVTK Jegesmedvék B
16:30 MTK?Egerszegi Titánok
17:30 Gepárd JE?Tisza Volán

A III. csoportban a vártnál nagyobb küzdelmet hozott a Jászberény és a White Sharks összecsapása. A tabella utolsó helyén álló kőbányaiak nem adták olcsón a bőrüket, sőt, a második helyen tanyázó jászberényieknek egy pontot oda is kellett nekik adniuk, miután csak a hosszabbításban tudták őket felülmúlni 3-2-re.

A Debrecen B és a KMH B mérkőzésén a papírforma előbbi győzelmét ígérte, a végén azonban az utóbbi csapat gyűjtötte be a három pontot 2-1-es győzelmének köszönhetően. A KSI igyekezett tartani a lépést a Sportországgal, de az végül jobbnak bizonyult és 7-3-ra nyert.

A bajnokság szombaton folytatódik.

III. csoport

Eredmények:

2016. december 10., szombat

Jászberény?White Sharks 3-2 h.
Debrecen B?KMH B 1-2
KSI?Sportország 3-7

Elvesztették veretlenségüket a IV. csoportban a Veszprémi Jéglovagok, miután hazai pályán a Pécsi Skacok jobbnak bizonyultak és 5-3-ra diadalmaskodtak. A Kaposvár nagy verést mért a Szabolcsi JE-re: a somogyiak az első harmadban még csak 7-0-ra vezettek, a másodikban azonban 20, a harmadikban 13 gólt ütöttek, így végül 40-0-ra múlták felül a nyíregyháziakat.

A csoport küzdelmei szombaton folytatódnak.

IV. csoport

Eredmények:

2016. december 10., szombat

Pécsi Skacok?Veszprémi Jéglovagok 5-3
Szabolcsi JE?Kaposvár 0-40

 

U20

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

U18

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

U16

Sorsolás
Tabella

U14

Sorsolás
Tabella

EBYSL (U20)

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

EBJL (U18)

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

CEHC (U16)

Sorsolás, tabella

Cimkék: , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum