Kalnins sokat köszönhet a MOL Ligának

 

Ezt nem mi állítjuk, ő maga mondta blogunknak, amikor annak apropóján kerestük meg, hogy parádésan véd a KHL-ben.

Nagyon úgy tűnik, hogy mostanában öt-hat évente születik egy játékos Lettországban, aki útja Magyarországon keresztül vezet a világelitet képviselő lett válogatottba. Guntis Galvins volt az első, aki a 2007/08-as szezon közben érkezett Fehérvárra, majd innen egyenesen a KHL-be vezetett az útja. Őt Janis Kalnins követte, aki 22 évesen, 2013-ban érkezett Fejér megye másik csapatához, Dunaújvárosba. Innen két szép év után Fehérvár, majd Riga felé vette az irányt, ahol idén Galvins csapattársa lett mint a KHL-es Dinamo Riga második számú kapusa.

Kalnins

A szakvezetés nem jegelte sokat fiatal játékosát, Kalnins idén már 14 meccsen védett. Nyilvánvaló, hogy nem volt szomorú, amikor hogyléte felől érdeklődtünk: ?Nagyon jól érzem magam a KHL-ben és a Dinamo Rigában. Ez még akkor is így van, ha nem könnyű számunkra a szezon. Nem megy olyan jól a játék, mint azt előzetesen vártuk. Ennek számos kisebb oka van, nem tudnék egy tényezőt kiemelni, ami miatt utolsó előttiek vagyunk. A saját teljesítményemmel egyelőre elégedett vagyok, de mindig azon dolgozom, hogy jobb és jobb legyek.?

Minden oka meg is van az elégedettségre, hiszen ezen a 14 meccsen 2,11-es kapottgól-átlagot produkált, 92,3%-os védési hatékonyság mellett. Ez utóbbi adat jobb, mint amit tavaly a MOL Ligában teljesített. Ráadásul már a KHL-ben is van shutoutja, a Kazany ellen mind a 24 lövést hárította. A második számú kapusok közül csak hatan védtek nála több meccset, köztük olyanok, mint Salák, Szamszonov vagy Birjukov. Ezek a kapusok ? Szamszonov kivételével ? idősebbek és tapasztaltabbak Kalninsnál, Birjukov például kétszeres világbajnok. Minderről Kalnins így beszélt: ?Egyértelműen második számú kapusnak szerződtem a Rigához, úgyhogy bőven rendben van, hogy minden harmadik meccsen lehetőséget kapok. A jövőre nézve nehéz lenne bármit megjósolni. Megtanultam, hogy nem megy mindig minden olyan könnyen, ahogyan eltervezte az ember. Néha ez kimondottan jó dolog.?

Goalie of Dinamo Riga Janis Kalnins (98) in the KHL regular championship game between Dinamo Riga and Dynamo Moscow, played on October 3, 2016 in Arena Riga

Kalninsra nem csupán klubcsapatában, a lett válogatottnál is nagy feladatok várnak, igaz, ott szintén óriási a verseny. Edgars Masalskis 2007 óta kirobbanthatatlan volt az A csoportos Lettország kapujából, de Szentpétervár után bejelentette visszavonulását a válogatottól. Ő idén a Lada Togliatti második számú kapusa, Kalninsnál minden tekintetben rosszabb mutatókkal: 8 meccsen 3,76-os kapottgól-átlag, alig 87%-os védési hatékonyság. A helyén azonban nagy tolongás támadt.

?A válogatottban tele vagyunk kiváló kapusokkal, mint Merzlikins, Gudlevskis vagy Punnenovs. Mind fiatalok, és már bizonyították, hogy megállják a helyüket a legerősebb ligákban is.  Néhány év múlva még több fiatal hálóőr kopogtathat a válogatott kapuján, úgyhogy elég nagy a verseny. Szükség is lesz rájuk, mert azt láthatjuk, hogy az olyan országok, mint Franciaország, Dánia vagy Németország, tudatos stratégiájuknak köszönhetően felzárkóztak az élmezőnyhöz. Mi ebben a versenyben kicsit lemaradtunk, de két hónapja nálunk is új elnöke van a szövetségnek, úgyhogy remélhetően tartani tudjuk majd a lépést a világgal.?

kalnins khl 2

Merzlikins és Punnenovs három, Gudlevskis egy évvel fiatalabb Kalninsnál. A szocsi olimpián parádézó Gudlevskis már az NHL-ben is bemutatkozott, jelenleg az AHL-ben van stabil helye. Merzlikins a svájci Luganóban nevelkedett, Szentpéterváron 5 meccset kapott, ő a favorit. Punnenovs is Svájcban tanulta a poszt alapjait, jelenleg az NLA-s SCL Tigers kapusa. Ilyen társaság tagjának lenni önmagában is megtisztelő, számunkra pedig különösen azért kedves történet, mert idáig közvetlenül a MOL Ligából sikerült felkapaszkodnia Kalninsnak. Meg is kérdeztük, mit jelentett a MOL Ligában töltött három év a fejlődése szempontjából.

?A MOL Ligában játszani sokat segített számomra a fejlődésben. Azzal, hogy külföldre mentem, ki kellett mozdulnom a komfortzónámból. Ezenkívül a MOL Liga eleve nagyon jó lehetőségeket kínál a kapusoknak. Minden magyarországi edzőmtől kaptam valamit, amit a hasznomra tudtam fordítani. Boldog vagyok, hogy nagyszerű társakkal volt alkalmam játszani Magyarországon, és hogy ennek köszönhetően meg tudtam tenni a következő lépést a karrieremben.?

kalnins khl 3

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum