Továbbra is a Rangers a legértékesebb

 

365 milliárd forintot ér. A legnagyobb növekedést a Florida produkálta, a legértéktelenebb franchise a Carolina.

A Forbes ismét közzétette évi ranglistáját az NHL-csapatok értékéről. A lista nem változott a tavalyihoz képest, a Torontót letaszító New York Rangers megőrizte az első helyét, sőt 4%-kal növekedett a piaci ára . A Forbes a manhattani franchise vételi összegét 1,25 milliárd dollárban határozta meg. A Rangerst két kanadai klub követi, a Montreal és a már említett Toronto, előbbi 5%-os emelkedés után 1,12 milliárdot ér, utóbbi 4%-os növekedés után 1,1 milliárdot. A bűvös egymilliárdos küszöbhöz közel áll már a Chicago és a Boston is: a Blackhawks 925 milliót ér, a Bruins 800-at.

A lista végén a Carolina áll, értékét mindössze 230 millióra becsülte a Forbes, a csapat évek óta tartó mélyrepülésének és a kevés nézőnek köszönhetően. Érdekes helyzetben van a Florida, amely a legnagyobb értéknövekedést produkálta, mégis csupán a Hurricanest előzi meg. A Panthers végösszege 25%-kal emelkedett, amit ezzel együtt is csak 5 millióval több a Carolináénál. A délkeleti franchise ellentéte a Vancouver, amely évek óta top 5-ös volt, idén azonban kiesett onnan, mivel piaci ára 6%-kal csökkent, így csak 700 milliót ér, és ezzel visszaesett a hetedik helyre.

rangers

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum