Kik fognak játszani a Vegasban?

 

Név és szín már van, de a játékosok még hiányoznak. Erre van az expansion draft. Összefoglaljuk, mi is ez, és hogyan működik.

Minden olyan esetben, amikor új franchise lép az NHL-be, a hagyományos játékosbörze előtt expansion draftot tartanak. Az utolsó ilyen 2000 nyarán volt, amikor a Minnesota és a Columbus csatlakozott. 16 éve 52 játékost választott ki a Jackets és a Wild. Az 1/1-es a kapus Rick Tabaracci lett, aki Coloradóból Ohióba tette át a székhelyét. A félszáz megjelölt játékos között olyan nevek voltak, mint Filip Kuba, Mathieu Schneider, Geoff Sanderson, Joé Juneau és Mike Vernon. Közülük nem mindegyik került a két új franchise valamelyikéhez ? de erről később, először lássuk a szabályokat. A Las Vegas nem vihet akárkit, szigorú paragrafusok szabályozzák a kiválasztást. Röviden pontokba szedtük, milyen feltételek mellett csemegézhetnek.

? Minden csapatnak joga van levédeni játékosokat, akik tabunak számítanak. A levédésre két opció létezik, az egyikben 7 csatár, 3 védő és egy kapus kerül tiltólistára, a másikban 8 mezőnyjátékos, csatár és hátvéd vegyesen, valamint egy kapus.

? Nem választhatóak olyan játékosok, akik első vagy második évüket tapossák az NHL-ben, mint például Patrik Laine vagy Connor McDavid.

? Maradnak azok is, akiket már draftoltak, de még nem írtak alá aktuális csapatukhoz. Ide tartoznak azok, akik még Európában vannak, valamelyik juniorligában játszanak, vagy éppen nem írták alá szerződésüket, mint Jimmy Vesey.

? Nem választható az a játékos sem, aki az elmúlt szezonban minimum 60 mérkőzést hagyott ki sérülés miatt.

? A csapatok nem védhetnek be bárkit, elérhetővé kell tenni egy-egy kapust, hátvédet és csatárt, akikre szintén különböző szabályok vonatkoznak.

? A választható hátvédek és csatárok között kell legyen legalább egy, akinek érvényes szerződése van a 2017/18-as szezonra, és az elmúlt évadban 40 vagy az elmúlt két évadban legalább 70 NHL-meccsen jégre lépett.

? Legalább egy olyan kapust szabadon kell hagyni, akinek érvényes kontraktusa van a 2017/18-as szezonra, vagy korlátozott szabad ügynökké (RFA) válik a 2017/18-as idény előtt. Ha egy RFA kapust választhatóvá jelöl a klubja, a jelölés előtt köteles QO-t (qualifying offer) adnia a hálóőrnek.

? Azok a játékosok is a helyükön maradnak, akik szerződésében NMC (No Movement Clause) van, azaz kontraktusuk olyan kitételt tartalmaz, ami garantálja, hogy a csapat nem cserélheti el őt beleegyezése nélkül.

? A Vegas menedzsere, George McPhee köteles minden csapatból legalább egy játékost elvinni, majd a 30 fős keretet 26-osra szűkíteni úgy, hogy 14 csatára, 9 hátvédje és 3 kapusa legyen.

? A 26 játékosból 20 játékosnak kell legyen szerződése a 2017/18-as szezonra.

? Ha mind a 26 játékosnak megvan a szerződése, a minimumfizetésüknek el kell érnie a fizetési plafon 60%-át, azaz a 43,8 millió dollárt. Értelemszerűen a felső határ 100%, vagyis 73 millió dollár.

? A Vegasnak ügyelnie kell a pénzügyekre, 2018 nyarán nem élhet a buyout, azaz a kivásárlás lehetőségével olyan játékos esetében, akit az expansion drafton szerzett.

George McPhee menedzsernek és az NHL többi csapatának ezeket a formulákat kell betartania. A csapatoknak legkésőbb 2017. június 17-én kell leadniuk a védettségi listát. A Vegasnak három nappal később, 20-án kell benyújtania azoknak a játékosoknak a nevét, akikre igényt tart. A végleges névsort egy nappal később, 21-én jelentik be Vegasban. A 2017-es újoncválogatón már a Vegas is részt vehet, így változik a draftlottó és -sorrend is az előző évekhez képest. A lottóhúzáson a Knights a harmadik legesélyesebb csapatként száll harcba az 1/1-es céduláért, és ha nyer, akkor viheti a legjobbat. Ha nem nyer, akkor viszont garantáltan nem kerülhet a hatodik helynél hátrább. Hogy legyen még egy csavar a történetben, ezek a szabályok csak az első körre vonatkoznak, a másodiktól a Knights folyamatosan a harmadik helyen választhat.

mcphee2

Végül térjünk vissza azokra a játékosokra, akiket a poszt elején megemlítettünk. Az expansion draft előtt és alatt hihetetlen taktikai csata megy a színfalak mögött. A csapatok sokszor képtelenek levédeni mindenkit, így egy frissen belépő franchise extrákat is leszakíthat. Mire is gondolunk? 2000-ben a Columbus szemet vetett a liga egyik legjobb kapusára, az orosz Jevgenyij Nabokovra. A Sharks nem akarta odaadni őt, és két draftjogért, valamint Jan Caloun játékjogáért garanciát kapott a Columbustól, hogy Nabokov marad. A Jackets itt nem állt meg, ugyanezt eljátszotta a Buffalóval is, hogy még többet tudott kisajtolni a Hasek, Biron párosért. Itt konkrétan két játékost és két draftcédulát kapott. A másik lehetséges trükk, hogy olyan játékost választanak, akire rögtön van vevő, és így egy csere keretében olyan is érkezhet, akit egyébként nem választhattak volna. A Wild 2000-ben behúzta Chris Terreri kapust a Devilsből, akit azonnal vissza is küldött Brad Bombardir játékjogáért cserébe.

Látható, hogy McPhee dolga nem lesz könnyű, ennek ellenére egy-két nagy nevet kihalászhat, főleg olyan helyről, ahol gond van a fizetési plafonnal. Ez nem gyakori, jellemzően olyan gárdát lehet összerakni, ahol a csatárok nagyobbrészt harmadik, kisebbrészt második soros játékosokból kerülnek ki. A hátvédeknél szintén ez a helyzet, főleg a harmadik, kisebb részben a második párosokból szemezgethetnek. Több nagy sportoldal is eljátszott a gondolattal, hogy kiket is választanának, mi a TSN-ét találtuk a legjobbnakm így azt meg is mutatjuk. Szűk 7 hónap múlva össze is hasonlítjuk majd a valósággal.

vegas expansion team1

vegas expansion team2

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum