Gallóék nagy riválissal csatáznak a BL-elődöntőért

 

Gebei Péter idén is vezet meccset a rájátszásban, így még két magyar van versenyben a Bajnokok Ligájában.

Kedden és szerdán játsszák a jégkorong-Bajnokok Ligája negyeddöntőinek első mérkőzéseit.

December 6-án három, míg 7-én egy mérkőzést játszanak le a BL-negyeddöntőkből. Szinte minden szempontból a Galló Vilmost a soraiban tudó Linköping és a címvédő Frölunda csatája ígérkezik a legizgalmasabbnak. A LHC egyetlen vereséget szenvedett az idei Bajnokok Ligája-kiírásban, az is a rájátszás első körében, háromgólos előny kidolgozása után történt. A göteborgiak megnyerték a legutóbbi BL-kiírást, valamint a svéd bajnokságot is. Idén is megállíthatatlannak tűnnek, 25 mérkőzés után 9 pontos előnnyel vezetik az SHL-t a HV71 előtt. Az idei bajnokságban kétszer játszottak, október 15-én 3-2-re győzött idegenben a Linköping, míg november 26-án hazai jégen diadalmaskodott 3-0-ra a LHC.

A másik három párosításban 1-1 svájci csapat érdekelt, kedden a Fribourg-Gottéron a cseh Vítkovice Riderához látogat, míg a Zürich Lions a svéd Vaxjőt fogadja. Szerdán a Bernhez a Sparta Praha érkezik.

A magyar KHL-bíró, Gebei Péter 32 orosz bajnoki után BL-meccset vezet, a Vitkovice?Fribourg csatára delegálták. Ezzel megismétli előző szezonbeli teljesítményét, amikor is szintén negyeddöntőt fújt e sorozatban. Gebeivel kapcsolatban meg kell még jegyeznünk, hogy december 21-én Magyarország-közelben vezet meccset, aki kíváncsi az első magyar KHL-esre, aznap csak Pozsonyig kell utaznia, a HC Slovan?Traktor Cseljabinszk meccsre. Gebei Péter az év végéig összesen 35 KHL-mérkőzést vezet, a következő komoly célja, hogy első szezonjában rögtön bekerüljön az orosz bázisú nemzetközi liga rájátszásába.

A CHL negyeddöntőinek párosításai (2016. december 6. és 13.):

Vítkovice Ridera (CZE)?Fribourg-Gottéron (SUI)
Frölunda (SWE)?Linköping (SWE)
Zürich Lions (SUI)?Vaxjö Lakers (SWE)
Sparta Praha (CZE)?SC Bern (SUI)

A CHL nyolcaddöntőinek eredményei (2016. november 1. és 8.):

Bílí Tygri Liberec (CZE)?Vítkovice Ridera (CZE) 1-01-3 h. ? 2-3 h.
KalPa (FIN)?Fribourg-Gottéron (SUI) 1-12-3 h. ? 3-4 h.
Frölunda (SWE)?Eisbaren Berlin (GER) 6-14-1 ? 10-2
Linköping (SWE)?HIFK (FIN) 1-11-0 ? 2-1
Zürich Lions (SUI)?HC Lugano (SUI) 2-34-2 h. ? 6-5 h.
SaiPa (FIN)?Vaxjö Lakers (SWE) 3-22-4 h. ? 5-6 h.
Sparta Praha (CZE)?HV71 (SWE) 2-45-0 ? 7-4
JYP (FIN)?SC Bern (SUI) 2-33-3 ? 5-6

chlplayoff8-2

A CHL-playoff első körének eredményei (2016. október 4. és 11.):

Farjestad (SWE)?Bílí Tygri Liberec (CZE) 1-42-0 ? 3-4
HK Nitra (SVK)?Vítkovice Ridera (CZE) 0-70-5 ? 0-12
Djurgarden (SWE)?KalPa (FIN) 0-22-1 ? 2-3
Fribourg-Gottéron (SUI)?HC Kosice (SVK) 1-14-1 ? 5-2
Frölunda (SWE)?Junoszty Minszk (BLR) 2-35-0 ? 7-3
EV Zug (SUI)?Eisbaren Berlin (GER) 0-41-2 ? 1-6
Linköping (SWE)?HC Davos (SUI) 7-42-3 ? 9-7
TPS (FIN)?HIFK (FIN) 1-14-5 b. ? 5-6 b.
Zürich Lions (SUI)?Grizzlys Wolfsburg (GER) 4-15-2 ? 9-3
HC Lugano (SUI)?Skoda Plzen (CZE) 4-13-3 ? 7-4
SaiPa (FIN)?Tappara (FIN) 2-04-2 ? 6-2
Vaxjö Lakers (SWE)?Red Bull München (GER) 1-14-3 ? 5-4
Karpat (FIN)?Sparta Praha (CZE) 1-10-1 h. ? 1-2 h.
HV71 (SWE)?Lukko (FIN) 2-04-3 ? 6-3
Skelleftea (SWE)?JYP (FIN) 0-44-2 ? 4-6
SC Bern (SUI)?Red Bull Salzburg (AUT) 4-13-3 ? 7-4

A CHL csoportbeosztása (kiemelve a továbbjutók):

A csoport: Frölunda (SWE), Pardubice (CZE), Wolfsburg (GER)
B csoport: Davos (SUI), Djurgarden (SWE), Rouen (FRA)
C csoport: Tappara (FIN), Lugano (SUI), Mannheim (GER)
D csoport: Zürich (SUI), Lukko (FIN), Ingolstadt (GER)
E csoport: Karpat (FIN), Vítkovice (CZE), Krefeld (GER)
F csoport: München (GER), Fribourg-Gottéron (SUI), Znojmo (AUT)
G csoport: HIFK (FIN), Zug (SUI), Esbjerg (DEN)
H csoport: Liberec (CZE), TPS (FIN), Lorenskog (NOR)
I csoport: Lulea (SWE), SaiPa (FIN), Berlin (GER)
J csoport: Plzen (CZE), Nitra (SVK), Stavanger (NOR)
K csoport: JYP (FIN), Linköping (SWE), Gap (FRA)
L csoport: Vaxjö (SWE), Mladá Boleslav (CZE), Junoszty (BLR)
M csoport: Bern (SUI), Kosice (SVK), Linz (AUT)
N csoport: Skelleftea (SWE), KalPa (FIN), Vienna Capitals (AUT)
O csoport: Sparta (CZE), Farjestad (SWE), Cracovia (POL)
P csoport: Salzburg (AUT), HV71 (SWE), Sheffield (GBR)

A rájátszás dátumai:

Legjobb 16 közé jutásért: 2016. október 4. és 11.
Nyolcaddöntők: 2016. november 1. és november 8.
Negyeddöntők: 2016. december 6. és december 13.
Elődöntők: 2017. január 10. és 17.
Döntő: 2017. február 7.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum