A felsőházba kerülésről szól a brassói találkozó

   

A Brassó és a DAB hétfő esti csatája fontos pozíciókról dönthet.

Jelenleg 5 pont és 4 mérkőzés választja el egymástól a házigazda Brassót és a vendég Dunaújvárost. Bár pontszámban a hazaiak tapadnak a DVTK, MAC, UTE vezető hármasra, de a sokkal több lejátszott mérkőzésük miatt mégsem lehet őket a közvetlen élmezőny tagjainak nevezni. Bár sok van még hátra az alapszakaszból, az eddig mutatott teljesítmény alapján a Brassónak egyelőre inkább hátrafelé kell néznie, mint előre, legelső célja az kell legyen, hogy megszilárdítsa helyzetét a legjobb 4 között, ami egyúttal pályaelőnyt biztosítana a számukra a negyeddöntőben. E törekvések szempontjából kulcsfontosságú a hétfő este, amikor a legjobb négyben elfoglalt pozíciót egyedül veszélyeztető Dunaújváros ellen játszanak. Az Acélbikák egyelőre félig-meddig légüres térben vannak, felfelé a már említett 5 pont a hátrány, igaz, 4 mérkőzéssel kevesebből, hátrafelé pedig 10 pont az előny a Debrecen, 11-11 a Titánok és a Ferencváros és 12 a Galati előtt. Ráadásul a jelenleg 9. romániai csapat ugyancsak 28 partinál tart már. Azariék törekvése tehát egyértelműen az előrelépés kell legyen, úgy tűnik, pozícióikat a legjobb 8 között egyelőre csak matematikai értelemben fenyegeti veszély.

Fura egy csapat a Brassó, a papíron remek játékoskeret ellenére szélsőséges a produkció. Legutóbbi két MOL-Liga mérkőzését megnyerte ugyan, de közben kikapott a román bajnokságban a Progymtől, méghozzá úgy, hogy túl sok köze ahhoz a meccshez nem is igen volt. Martin Lacroix egyelőre nem találta meg az utat a teljesítmény stabilizálásához. Ennek ellenére bíznak a kanadai edzőben, aki viszont új segítőt kapott az elmúlt héten, Keresztes Ottó és Kovács László helyet cserélt, előbbi ment az utánpótláshoz, utóbbi érkezett a nagycsapat másodedzői posztjára. Az új felállás a Csíkszereda ellen győzelemmel mutatkozott be, most mindenki hasonló folytatásban reménykedik a Cenk alatt.

Hat pontot kell hazavinni a romániai túrákról annak, aki a rájátszásba akar kerülni – nyilatkozta id. Azari Zsolt, az Acélbikák klubelnöke még októberben. Az első alkalommal még túl is sikerült teljesíteni a tervet egy ponttal, csíkszeredai és brassói győzelem mellett hosszabbításos galaci vereség és összesen 7 pont került a zsákba. A Csíkszereda elleni győzelem és a galaci vereség – igaz, ezúttal rendes játékidőben – már ezen a túrán is megvan, így adná magát a jóslat, hogy akkor most következik a brassói győzelem. Természetesen a képlet nem ilyen egyszerű, annál is inkább, mert a galaci vendégjátékban nem sok biztató momentum akadt. Olyannyira nem, hogy 30 perc elteltével a Galati második gólját követően Lee Gilbert ki is kérte az idejét, hogy felrázza a játékosokat. Ez nem sikerült, a Dunaújváros ebben a szezonban másodszor hagyta el úgy a jeget, hogy gólt sem tudott lőni. De míg első alkalommal a jól rajtoló MAC ellen szoros mérkőzésen történt mindez, addig ezúttal egy a mezőny végéhez tartozó csapat ellen. Van tehát mit rendbe szedni a csapatnál ahhoz, hogy a hatpontos terv teljesülhessen.

Brassó–DAB 2-3

   

A DAB hosszabbításban nyert, így 5 ponttal zárta a 3 meccses romániai túráját.

A mérkőzést a Dunaújvárosi Acélbikák kezdték jobban, az 5. percben Cseter góljával megszerezték a vezetést. Az első harmad egyetlen kiállítást hozott, Ozols a fogásért kapott 2 perces büntetése mellé kapott egy 10 perces fegyelmit is. A második játékrész elején a DAB kihasználta az első emberelőnyét, Zabludovszkij kiállítását Cseter váltotta gólra. A Brassó 2 percen belül szépített, Bíró Mátyás talált be Duschek kapujába. A 34. percben Richard Filip és Becze Tihamér összeverekedtek, mindketten végleges fegyelmit kaptak. A harmadik harmad közepén a hazaiak egyenlítettek az ötödik emberelőnyükből, McDonald mentette hosszabbításra a meccset. A ráadás 3. percében Dansereau eldöntötte a pluszpont sorsát, így a dunaújvárosiak 3-2-re győztek. A DAB ezzel 5 pontot gyűjtött romániai túrája során.

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 800 néző. Játékvezetők: Csomortani, Csata, Andre, Deak.
Polc: 85,7% (Tőke)
K
Duschek: 94,3% (Lajcs)
Filip, Nagy I., McDonald, Klempa, Gliga
1
Ozols, Hruby, Dansereau, Cseter, Azari
Bors, Nagy Cs., Mihály, Tranca, Zabludovszkij
2
Pfeil, Ölander, Becze, Borbás, Kaszkov
Jemeljanyenko, Bíró O., Molnár, Fodor, Bíró M.
3
Lencsés, Ladigin, Odnoga, Nagy M., Tanka
Imecs, Balázs, Zsók, Péter
4
Lévai, Mátyásy, Németh, Léránt
Lacroix Martin
E
Gilbert Lee, Strenk Hunor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 04:10 DAB Cseter Németh Ölander
0-2 22:18 DAB PP Cseter Azari Ladigin
1-2 24:07 BRA Bíró M. Jemeljanyenko Bíró O.
2-2 50:05 BRA PP McDonald Nagy I.
2-3 62:59 DAB Dansereau Ölander Cseter
35 Kapura lövések száma 21
27 Kiállításpercek 45

A Brassó–DAB képei

 
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum