A ligautolsó ellen találhat magára a Ferencváros

   

Háromesélyes meccset játszanak szombat délután Pesterzsébeten.

Rossz formában játszó Ferencváros fogadja a pénteken két számjegyű vereségbe beleszaladt HK Beogradot. Mindkét csapat nagyon szeretne nyerni, és a feladat mindkettejük számára megoldhatónak is látszik.

A Ferencváros vesszőfutása október közepe, 11 meccs, a dunaújvárosi 1-8 óta tart. Greg Lindqvist csapata neve mellé azóta egyetlen győzelem és három túlórás vereség, összesen 6 pont került, ellenfeleiknek 27 pont jutott ezeken a találkozókon. Az impulzív egyéniségű svéd mester jó jósnak bizonyult a Titánok elleni mérkőzés előtt is: ahogy várta, egygólos találkozót vívtak – bár abból gólzáporos fajtát –, de a végkimenetelnek, a fehérvári győzelemnek aligha örülhetett. Tendler, Sumi és a később érkezett Shinkaruk húzza a csapatot, de a hazai kulcsemberek elmaradnak a várakozástól. A péntek estét sérülés miatt kihagyó Dubek és Rafaj éppúgy tud ennél jobbat, mint Szappanos és Kiss Ákos, amit pontosan jelez az is, hogy a házi pontlista első 7 helyén 3 hátvéd is található. Ugyanakkor a védekezéssel is gondok vannak, az IIHF-szünet óta lejátszott 7 meccsen 40 gólt kapott a csapat, ez átlagban 5,7 meccsenként. Így nehéz nyerni a MOL Ligában, ahol átlagban kevesebb, mint 7 gól esik egy meccsen, nem lehet arra számítani, hogy a csatársor meccsenként 6-ot lő a kapott gólok ellensúlyozására. A Fradi mostanra szinte minden mutatót illetően a 8. hely környékére pozicionálta magát, a lőtt és a kapott góljaik alapján is ez illeti meg őket ebben a pillanatban.

Ezzel együtt nehezen képzelhető el kellemesebb ellenfél a zöldek számára ahhoz, hogy ismét elinduljanak felfelé, mint a szerb újonc. A HK Beograd hármas nyerő szériából érkezett Újpestre pénteken. Belgrádban a győzelmek után már a rájátszásról is mertek beszélni, ehhez képest kijózanító pofonba szaladt bele az együttes. Az UTE szétszedte őket, 10 góllal terhelte meg Rankovic kapuját. Öröm az ürömben, hogy eltiltása és sérülése után gólpasszal tért vissza a csapatba a kapitány Dimitrije Filipovic. Újpesten ismét előjött a szerbek egyik hiányossága: sokszor követnek el súlyos szabálytalanságokat, ami a következményként járó 5 perces büntetésekkel és kizárásokkal nem igazán segíti elő az eredményességet.

A 20 legtöbbet büntetett játékos közül 4 belgrádi, ilyen sokan egyetlen más csapatból sem képviseltetik magukat ebben az elitklubban. A csapat mesterlövésze, Hugo Turcotte az utóbbi időben kissé leállt a gólgyártással, helyette az előkészítésben jeleskedik, de továbbra is megbízhatóan hozza a pont/meccs feletti átlagot. Tőle mindig várható valami értékes megmozdulás. A szezon közben érkezett Despotovic bizonyult eddig a belgrádiak második remek húzásának, ő is stabilan pont/meccs felett van, és egyre jobbak a plusz-mínusz mutatói is. Kettejük, valamint Filipovic és Vucurevic mellé kellene felzárkózniuk a többieknek, ha a csapat szeretne még előrébb lépni.

Ferencváros–HK Beograd 1-4

   

Nagyon nagy bajban vannak a zöld-fehérek, a szerbek viszont győzelmükkel ismét megelőzték a Csíkszeredát.

A Ferencváros mérlege egyre csak romlik, utolsó tizenkét mérkőzéséből a tizenegyediket veszítette el. Ezúttal ráadásul attól a HK Beogradtól szenvedett vereséget Greg Lindqvist hetekkel ezelőtt még MOL Liga-éllovas csapata, amelyet szeptember közepén 10-2-re győzött le Pesterzsébeten. Ettől ma nagyon messze voltak a hazaiak. A vezetést már a találkozó elején megszerezték a belgrádiak Zwick révén, majd a második harmad közepén hiába egyenlített Farkas, Vucurevic villámgyorsan válaszolt. Az utolsó menet két újabb szerb találattal és Fradi-kapuscserével kezdődött. Előbb Turcotte kettős, majd Filipovic szimpla előnyből volt eredményes – a kanadai 1+2-vel zárt –, így ki is alakult a végeredmény. A 8. Ferencváros nyilván mindig playoffos helyen áll, de a brutális süllyedés nem sok jót ígér számára. A Belgrád ellenben az újabb három ponttal beérte a Sportklubot, miközben a gólkülönbsége jobb, tehát fel is kapaszkodott a 10. pozícióba.

Ennél mélyebbre már nem kerülhetünk

   

Az FTC vezetőedzője nem köntörfalaz: egyszerűen semmi sem működik.

Greg Lindqvist (vezetőedző, FTC): Ennél mélyebbre már nem igazán kerülhetünk. Egyszerűen semmi sem működik, semmi sem jön össze, és sajnos egyáltalán nem vagyunk rendben fejben sem. Most van két napunk arra, hogy összeszedjük magunkat és valahogy kimásszunk ebből a gödörből.

Christer Dreberg (vezetőedző, HK Beograd): A pénteki kudarc után szombaton sikerült visszatérni a helyes ösvényre, aminek az ereje az egyszerűségben rejlik. Volt reggel egy csapatmegbeszélésünk, ahol sikerült helyre tennünk a fejeket, ami az eredményen meg is látszódott. Mindenki összefogott mindenkiért, ezért is tudtunk hatvan percen keresztül ilyen jól játszani.

(Forrás: nso.hu)

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 121 néző. Játékvezetők: Kincses, Németh, Soós, Pálkövi.
Sevela: 90,0% (Soós: 100%)
K
Trifonov: 97,3% (Rankovic)
Schwindt, Hietamaki, Sumi, Fliszár, Tendler
1
Crnogorac, Árvay, Despotovic, Bjelogrlic, Saliji
Jaborník, Garbacz, Shinkaruk, Szappanos, Gágyor
2
Podunavac, Vukicevic, Vucurevic, Filipovic, Turcotte
Üveges, Kovács, Hardi, Farkas, Papp
3
Anic, Novakovic U., Zwick, Brkusanin, Szabados
Inglis, Egyed, Németh
4
Novakovic P.
Lindqvist Greg Kjell, Szakács Ferenc
E
Dreberg Christer, Jankovic Nemanja
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 03:24 BEO Zwick
1-1 30:18 FTC PP Farkas Papp
1-2 31:57 BEO Vucurevic Turcotte
1-3 41:49 BEO PP2 Turcotte Filipovic Saliji
1-4 43:07 BEO PP Filipovic Despotovic Turcotte
37 Kapura lövések száma 46
53 Kiállításpercek 22

Az FTC–HK Beograd galériája

 

Az FTC–HK Beograd videó-összefoglalója

   

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum