A közvetlen vetélytársakat meg kell verni

   

Vasárnap este a Dornbirn érkezik Székesfehérvárra, egyértelmű cél a győzelem és a pontelőny további növelése és egy esetleges újabb előzés.

Múlófélben vannak a válságjelek Fehérváron, legutóbbi 5 mérkőzésükből hármat nyertek Vas Jánosék. Most az utolsó előtti helyre szorított Dornbirn ellen hazai jégen lehet folytatni a felzárkózást. A Fehérváriak 84-ese ugyancsak önkritikus interjút adott blogunknak a héten, elemezve az eddigi szereplés okait. Az egyik legfontosabb megállapítása ugyanakkor az volt, hogy van a társaságban potenciál. A kérdés nyilván nem más, mint hogy hogyan lehet mindezt előcsalogatni belőle. Annyi biztos, hogy ha mindenki játékra kész az alapcsapatból, akkor sokkal könnyebb mindez. Ennek jelét is láttuk pénteken.

A komoly sérüléshullám után lassanként visszatérnek a felépült játékosok, a Villach ellen közülük ketten is betaláltak, Brance Orban az első, Erdély Csanád a kulcsfontosságú második gólt szerezte. Vasárnap akár újabb előzésre is sor kerülhet, hiszen a Klagenfurt ellenfele a topcsapatok közé számító Linz lesz. Először persze a saját dolgunkkal kell foglalkozni, a klagenfurti eredménytől függetlenül le kell győzni a Dornbirnt.

A vorarlbergi csapat nem így képzelte el ezt az idényt, jelenleg a fehérváriakkal azonos számú 3 pontos győzelemmel, de 5 pont hátrányban utolsó előttiek. Ráadásul az idén eddig kifejezetten rosszul ment nekik a mieink ellen, Fehérváron 5-1-re, hazai jégen túlórában 3-2-re kaptak ki. Most sincsenek jó formában, a nemzetközi szünet óta lejátszott 9 mérkőzésükből 8-at elvesztettek, és összesen 5 pontot tudtak szerezni. November 25-én legyőzték a Grazot, de azóta két újabb vereség jött. Nagyon fontos lenne nekik is elkezdeniük a kikapaszkodást a gödörből, de remélhetőleg ennek nem a fehérvári mérkőzés lesz az első lépcsőfoka.

“Megérdemeltük a Villach elleni győzelmet – kezdte visszatekintéssel a ligahonlapnak Benoit Laporte, a Fehérvár edzője. – A szezon során sokszor volt, hogy alig maradtunk le az ilyen győzelmekről. Mostanra eljutottunk addig, hogy ezeket a partikat meg tudjuk nyerni.”

Dave MacQueen, a Dornbirn edzője hasonló gondolatokat fogalmazott meg. “Olyan periódusban vagyunk, amikor nagyon gyakran alig veszítjük el a meccseinket, de elveszítjük. El kell jutnunk oda, hogy az ilyen egygólos vereségeket egygólos győzelmekre fordítsuk. A Fehérvárról tudjuk, hogy képesek vagyunk felvenni velük a versenyt. Akkor is, ha a saját pályájukon nagyon nehéz a vendégek sorsa. Óriási a hangzavar, a szurkolóik extra energiákat adnak. Hosszú az út is Fehérvárig, de ez nem lehet kifogás. Továbbra is meg kell tegyük azokat a kis lépéseket, amelyek előre vezetnek bennünket. A meccsre való felkészülés éppen olyan fontos, mint a 60 perc játék, ez garantálja azt, hogy végig kellően fókuszáltak lehessünk.”

AVSDEC

Fehérvár–Dornbirn 0-2

   

A magyar EBEL-csapat hiába talált be az első harmad végén, a gólt nem adták meg, a folytatásban pedig nem szerzett érvényes találatot.

A mérkőzés első harmada izgalmas játékkal telt, a csapatok felváltva alakítottak ki lehetőségeket, a Fehérvár 14:13-ra nyerte a kapura lövési mutatót. A 19. percben egy kapu előtti kavarodás során betalált a Volán, hiába, a játékvezető addigra már sípolt, így érvényes gól nem, de emberelőny járt a magyar csapatnak. A második játékrészben az osztrákok támadtak többet, fölényük a 31. percben érett góllá, amikor D’Alvise talált be Hetényi kapujába. A harmad második felében mindkét csapatra 2-2 kisbüntetést szabtak ki a játékvezetők, nem törtért említésre méltó esemény, kivéve azt, hogy egy Volán-akció során a korong eltalálta az egyik játékvezetőt, aki folytatni tudta a munkáját.

A záró húsz percben a Fehérvár AV19 hajtott az egyenlítésért, a 44. percben emberelőnybe került, ám nem élt a helyzettel. A Dornbirn viszont kihasználta a Brance Orbanra testre ütés miatt kiszabott büntetést, Livingston kétgólosra növelte az osztrákok előnyét. A találat után nem sokkal hatalmas lehetőség adódott a magyar csapat előtt, 12 másodperc híján 2 percen át kettős emberelőnyben támadhatott, de kimaradtak a ziccerek. Végső próbálkozásként maradt a kapuslehozatal, ám 6 az 5, majd egy páros büntetés után 5 a 4 elleni játék során sem lőtt gólt a Volán. A Dornbirn 2-0-ra nyert, ezzel 2 pontra megközelítette a Fehérvárt. A magyar EBEL-csapat szerdán Grazban lép jégre legközelebb.

Olyanok kapjanak jégidőt, akik meg is érdemlik

 

Szokatlanul keményen fogalmazott a Fehérvár AV19 vezetőedzője a hazai vereséget követően.

Benoit Laporte (vezetőedző, Fehérvár): Nem voltunk ott mentálisan a mérkőzésen. Nyertünk két meccset, és mivel a Dornbirn mögöttünk van, azt gondoltuk, ez könnyű lesz. A Dornbirn nagyon jó leckét adott nekünk, hogy rájöjjenek a srácok, hogy a végsőkig küzdeni kell. A harmadik harmadban a rutinos csatárok helyett a végig keményen küzdő Reisz Áron és sora kapott több lehetőséget, ugyanis az a filozófiám, hogy olyanok kapjanak jégidőt, akik meg is érdemlik.

Dave MacQueen (vezetőedző, Dornbirn): Keményen megküzdöttünk a győzelemért, mind a két csapat jó sebességgel játszott. Az első harmad végén változtattunk kicsit a taktikánkon, úgy láttuk, hogy a hazaiak sokszor megszerezték a korongot a középső harmadban, és többször megugorhattak volna. Ez a változtatás bejött, elkezdtük jól mozgatni a korongot, emellett jókor lőttük a góljainkat. Különösen jó érzés idegenben egy ilyen hosszú út után győzni, főleg egy ilyen csarnokban, ahol ilyen nagyszerű a közönség.

(Forrás: fehervarav19.hu)

EBEL, 3248 néző. Játékvezetők: Gruber, Kimmerly, Nagy, Soós.
Rajna: 92,9% (Hetényi)
K
Hardy: 100% (Stroj)
Manavian, Schiestel, Beauregard, Maylan, Orban
1
Schmidt, Magnan-Grenier, Grabher-Meier, Arniel, D'Alvise
Szabó D., Szirányi, Sárpátki, Vas, Szabó K.
2
Connelly, Caruso, Sylvester C., McBride, Sylvester D.
Owens, Szaller, Bodó, Erdély, Reisz
3
Crawford, Konradsheim, Siddall, Livingston, Petrik
Orbán, Sofron, Sarauer, Kóger
4
Achermann, Haussle, Macierzynski
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 30:23 DEC D'Alvise Arniel Schmidt
0-2 51:09 DEC PP Livingston Grabher-Meier Connelly
31 Kapura lövések száma 28
10 Kiállításpercek 16

A Fehérvár–Dornbirn összefoglalója

 

Sajnos csak egy gólt lőtt a magyar EBEL-csapat, de a játékvezetők azt sem adták meg.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum