Az újonc legyőzésével előzhet az UTE

   

Belgrádban is elkezdtek álmodozni a rájátszásról.

Szeptember közepén 8-1-re verte az UTE a HK Beogradot, ám azóta nagyon sok víz folyt le a Dunán. A szerb csapat Christer Dreberg edző vezetésével szorgos munkával, sok gyakorlással összeállt, és ennek legékesebb bizonyítéka, hogy novemberben 50% feletti mérleget hozott össze. Megvan az első idegenbeli győzelem, és megvan az első győzelmi sorozat is, amely jelenleg 3 mérkőzés hosszú. Mindez azt is jelenti, hogy a belgrádiak a vesztett pontokat tekintve azonos helyzetbe kerültek a másik újonc Dunarea Galati-cal, és már jobban állnak, mint a Csíkszereda. Mindez érthető örömöt váltott ki a HK Beograd háza táján, és máris komoly célokat fogalmaztak meg maguknak.

A szerb szövetség honlapja például a Galati elleni győzelemről ezzel a címmel tudósított: “A Beograd a Dunarea ellen megszerezte harmadik győzelmét és bejelentkezett a rájátszásért folytatott harcra”. Az előrehaladás eddigi legkomolyabb tesztje következik pénteken, amikor 2 és fél hónap elteltével ismét a jelenleg harmadik helyezett UTE otthonába látogatnak Turcotte-ék. Ha valóban a rájátszás a cél, akkor pedig az várható, hogy csípni és harapni fognak, így komoly izgalmakra készülhetnek a szurkolók. A szeptemberi mérkőzésen egy rövid periódust leszámítva az történt a jégen, amit a lilák akartak, a mérkőzés felétől már azt lehetett érezni, várják a meccs végét a játékosok. Ilyen most nagy valószínűséggel nem lesz, a HKB sokkal keményebb ellenfél, mint a szezon elején.

Ugyanakkor az UTE is remek sorozatban, felívelő pályán van. Legutóbbi hét mérkőzését megnyerte, győzelmi szériája éppen Belgrádban, mai ellenfele legyőzésével kezdődött. Novemberben kiemelkedően a legjobban teljesített, idegenben győzte le a két éllovast. Így mára ott lihegnek a DVTK és a MAC nyakán, lemaradásuk mindössze 3, illetve 1 pont. Magától értetődő, hogy esélyesként várják a szerb ligaújoncot. Plusz motivációt jelenthet a liláknak, hogy hárompontos győzelem esetén akár előre is léphetnek a táblázaton, mivel az előttük álló két csapat egymás ellen játszik. Ahogy fentebb írtuk, motivációból az ellenfélnél sem lesz hiány, így csakis 60 perces teljes koncentráció hozhat győzelmet a házigazdáknak.

Mindkét oldalon voltak hiányzók az elmúlt mérkőzéseken, a liláknál Sikorcin, Pichler és Turbucz, a belgrádiaknál a csapatkapitány és egyben legjobb hazai játékos, Filipovic nem tudott játszani. A szerbek 10-ese nem csinált jó boltot, Brassóban Turcotte-ot akarta megvédeni, ezért verekedést kezdeményezett, aminek a jutalma meccsbüntetés és egy fordulóra szóló eltiltás lett. Viszont a bunyó közben eltört az egyik ujja, így már két hete harcképtelen, emiatt kimaradt a hármas győzelmi sorozatból is. Felépüléséhez 2-3 hetet tartottak szükségesnek, így az is elképzelhető, hogy az UTE ellen már játszani fog.

UTE–HK Beograd 10-3

   

Ahogy szeptemberben, most is hétgólos sikert arattak a szerbek ellen az újpestiek.

A mérkőzés elejétől fogva az UTE akarata érvényesült, ezt jól jelzi az első harmad 23:6-os kapura lövési mutatója. A majdnem két tucat újpesti lövésből 2 gól született, Hebar és Benk talált be Rankovic kapujába. A második játékrész első felében beindultak a hazaiak, alig több mint 4 perc alatt 4 gólt lőttek, majd a második felében Tóth Gergő megszerezte a 7. lila-fehér gólt, valamint Vucurevic révén szépített a HK Beograd. A záró húsz percet 3-2-re nyerték a újpestiek, Hebar pedig mesterhármasig jutott. Az UTE 10-3-ra győzött, a szeptemberi 8-1-es siker után megint hétgólos sikernek örülhettek a belgrádiak ellen.

Klassziskülönbség volt a két csapat között

 

Szilassy Zoltán (vezetőedző, UTE): Nagyon komoly tempófölényben voltunk az egész meccsen, klassziskülönbség volt a két csapat között a mi javunkra. Dicséret illeti a fiúkat, mert nehéz fókuszáltan kijönni egy utolsó harmadra ilyen nagy előnnyel, de a kezdeti nehézségek után sikerült visszaállnunk a gázpedálra.

Christer Dreberg (vezetőedző, HK Beograd): A mai mérkőzés során sajnos nem volt kérdés, hogy melyik a jobb csapat a jégen. A kétgólos hátrányból a második harmad elején visszajöhettünk volna, de az akkor kialakított helyzeteket be is kellett volna lőni.

(Forrás: nso.hu)

Erste Liga, Megyeri út, 311 néző. Játékvezetők: Rencz, Varjú, Juhász, Gil.
Sila: 89,7% (Ágoston)
K
Rankovic: 81,8% (Trifonov)
Hegyi, Gröschl, Csányi, Hebar, Ropret
1
Crnogorac, Árvay, Despotovic, Bjelogrlic, Saliji
Huba, Kiss, Dömötör, Dósa, Tóth
2
Albers, Podunavac, Vucurevic, Filipovic, Turcotte
Nagy N., Kovács, Benk, Sikorcin, Frolík
3
Anic, Novakovic U., Zwick, Brkusanin, Szabados
Szalma, Pokornyi, Nemes, Pápa, Virág
4
Vukicevic, Novakovic P.
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
E
Dreberg Christer, Jankovic Nemanja
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 04:00 UTE Hebar Csányi Ropret
2-0 12:03 UTE Benk Huba Frolík
3-0 25:35 UTE Csányi Frolík Sikorcin
4-0 27:41 UTE PP Sikorcin Kiss Frolík
5-0 27:59 UTE Hebar Hegyi
6-0 29:43 UTE PP Frolík Sikorcin
7-0 33:55 UTE Tóth Dósa Dömötör
7-1 38:46 BEO Vucurevic Szabados
8-1 41:33 UTE Hebar
8-2 42:23 BEO Despotovic Szabados
8-3 43:46 BEO Filipovic Turcotte Podunavac
9-3 48:55 UTE Csányi Ropret
10-3 58:17 UTE Nagy N. Sikorcin Frolík
55 Kapura lövések száma 29
16 Kiállításpercek 33
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum