Túl kell jutnunk ezen az időszakon

   

Továbbra is sok a Fradi hiányzója, de nyernie kéne a nagyon szívós döntetlenkirály Titánok ellen. A 7. helyért megy a harc Pesterzsébeten.

Hosszú hajrá nyílt a rájátszásért a MOL Ligában. Ebben elsősorban a tabella utolsó három helyezettje, a Galati, a Csíkszereda és a HK Beograd, valamint a vonal feletti Debrecen, Ferencváros és Titánok érintett. Így különösen nagy jelentősége lesz a péntek esti Ferencváros–Titánok meccsnek, hiszen a közvetlen vetélytársak közül a vesztes a biztonságos előnyéből veszíthet az üldözőkkel szemben. Rettenetes sorozatot produkálnak a zöldek, legutóbbi tíz mérkőzésükből mindössze 1-et sikerült megnyerniük, és ezeken összesen 5 pontot szereztek. Nem csoda, hogy a jó kezdés után a dobogótól a középmezőny aljáig szánkázott a gárda. Ráadásul komoly betegség- és sérüléshullám söpört végig a csapaton, az amúgy sem túl bő keretből eddig mindössze öten tudtak minden eddigi meccsen játszani, és ez a szám Dubek sérülésével nagy valószínűség szerint tovább fog csökkenni péntek estére. Mivel a Fradi többször szétesett és ezért többször a semmiből újjáélesztett utánpótlásának legfelsőbb korosztálya egyelőre a serdülő, így klubon belül nincs is kihez nyúlni, azzal a szűk kerettel kell megoldani az egész szezont, ami van. A csapat a szezon elején megmutatta, hogy van benne potenciál, ezért reméljük, lassanként rendeződnek a sorok, és végre ismét sikerül visszatalálni arra az útra, amelyen a csapat október közepéig járt.

Nem lesz azonban ez könnyű feladat. A péntek esti ellenfél ugyanis az a Fehérvári Titánok, amelyik minden ellenfelének kemény diót jelent. A liga túlórakirály csapata látogat Pesterzsébetre. A Titánok eddigi meccseinek több, mint a fele nem ért véget 60 perc alatt, 12 hosszabbításba vagy akár büntetőbe torkolló csatájuk volt, mivel a MOL Ligában pedig eddig összesen 25, ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag ezek felében érintettek voltak Kóger István tanítványai. Ezeknek a meccseknek a felét nyerte, felét bukta a csapat, csak ezeken az alkalmakon 18 értékes pontot hagyva ellenfeleinél. A fehérvári fiatalok igazán kiismerhetetlenek, és valószínűleg nem kevés fejvakarást okoznak a szakvezetőknek is, hiszen az élcsapatokat rendre megviccelik, hogy aztán az így megszerzett extra pontokat a mezőny végén állóknak odaadják. A két csapat eddig kétszer találkozott a bajnoki szezonban, mindkétszer Fehérváron, és az előzmények ismeretében nem is meglepő módon mindkétszer túlóráztak. Összesen 4 pont jutott a Titánoknak, 2 a Fradinak. Nem lennénk meglepve, ha péntek este is döntetlen lenne az állás 60 perc után, vagy legfeljebb 1 gól lenne az előnye valamelyik félnek. Az izgalmak tehát garantáltak.

“3-2, 3-2, 5-4, 3-2, 5-4 – ezek az eredményeink a Titánokkal szemben beleértve a nyári edzőmeccseket és a MOL ligásokat is – mondta Greg Lindqvist, a Ferencváros edzője. – Ismételten nehéz dolgunk lesz, kevesebb hibát kell elkövetnünk, és okosan kell játszanunk. Minden nap szembe kell néznünk a sérülésekkel, jelenleg Dubek, Rafaj, Erdélyi és Lengyel hiányzik, csak remélni tudom, hogy hamarosan minden játékosunk pályára léphet, hiszen túl kell jutnunk ezen az időszakon és minél több pontot kell szereznünk.”

23 meccsből 16 egygólos különbség. Minek köszönhető ez a kiugróan magas szám, ezt kérdeztük először Kóger Istvántól, a Fehérvári Titánok vezetőedzőjétől. „Ha azt mondom, amire gondolok, akkor nagyképűnek tűnök, de talán az elvégzett munkának. Nem is azért, mert annyira jól játszunk, hanem azért, mert olyan sok munkára vagyunk képesek. És ezáltal meg tudjuk nehezíteni az ellenfelek dolgát. Igazából egyszer vertek meg minket úgy istenigazából, a MAC 6-0-ra. Érdekes, mert a 12 döntetlen elég sok, viszont a rendes játékidőben megszerzett 4 győzelmünk kevés.”

Az igaz, hogy komoly, többgólos hátrányból is rendre vissza tud jönni a csapat, de a szakembert az foglalkoztatja leginkább, hogy egyáltalán miért kell ilyen nagy hátrányba kerülni ahhoz, hogy beinduljon a gépezet. „Az a baj, hogy a nagy hátrányok mindig mögöttünk lévő csapatoktól vannak, mert érzésem szerint nem elég feszesen kezd a csapat. Egy jobb csapat ellen összeszedettebbek vagyunk az elején, úgy is megyünk ki, hogy nem akarunk gólt kapni, szorosan tartjuk az eredményt, ilyenkor nem adunk annyi előnyt. Amikor meg nyernünk kéne, azt gondoljuk, hogy többet megengedhetünk magunknak, ráfázunk, de aztán összekapjuk magunkat, és eddig még a legtöbbször sikerült felzárkóznunk. Most már megy a góllövés, amivel a szezon elején gondjaink voltak, hátul kéne stabilabbá válnunk, hogy négy-öt góllal meccset tudjunk nyerni.”

A Ferencváros otthonában nem lesz okuk a fehérvári fiataloknak arra, hogy könnyebbnek gondolják a meccset, és ez jótékonyan hathat a teljesítményükre, ez következik a Kóger István által elmondottakból. „Legutóbb a Galac ellen is eldobtunk egy pontot, bár közben többször is örültünk volna a biztos kettőnek. A Fradi játékosállománya jobb, mint a Galacé, komolyan készülünk a meccsre. Nincsenek igazán jó formában, de előbb-utóbb össze fogják kapni magukat, hogy ne kerüljenek gondba a végjátékban a rájátszást illetően. Nekik is fontos, hatpontos meccs ez, ahogy nekünk is.”

A Fehérvár Scolával a kapuban kezd, Kóger István úgy érzi, kapusaiban is több van, mint ahogy az utóbbi időben kijött, stabilabb teljesítményt szeretne látni ezen a poszton is. A bő EBEL-keretből legfeljebb egy csatár érkezik vissza pénteken.

DABFTC

Fotó: DAB

Ferencváros–Fehérvár 6-7

   

Őrült meccset bukott a Fradi. Hiába vezettek végig a zöldek, büntetőkkel vesztettek, és visszacsúsztak a 8. helyre.

Az első harmad 1-1-es egálra végződött, a másodikat viszont 3-1-re nyerték a vendéglátók, így tisztes előnnyel várhatták az utolsó menetet. Ekkor azonban új meccs kezdődött, egyszer csak potyogni kezdtek a gólok. Egy ideig az volt a minta, hogy lőttek egyet a Titánok, majd visszaállította a közte kettőt a Ferencváros. Az ötödik Volán-találatra azonban nem érkezett zöld válasz, ellenkezőleg, az 59. percben egyenlített a vendégcsapat – méghozzá a tinédzser Imre Patrik révén, akinek ez volt az első gólja a felnőttek között –, így a rendes játékidő 6-6-os vízilabda-eredménynél járt le. A ráadásban újabb gól nem esett, következhettek a rávezetések, melyek során Kyle Just vitte be a döntő ütést. A Fradi utolsó 11 meccsén kereken a tizedik vereségét szenvedte el. A Fehérvár ezzel behozta 1 pontos hátrányát a MOL Liga-táblázaton, és jobb gólkülönbségével meg is előzte ellenfelét. A hetekkel ezelőtt még éllovas Lindqvist-csapat így már csak 8., és bár előnye számottevő a 9. Dunareával szemben, a tendenciák ismeretében aligha lehetnek nyugodtak szurkolói.

Ezek a srácok nem hiszik el, hogy kikaphatnak

   

Nem játszottak igazán jól a Titánok a Fradi otthonában, de elvittek két pontot.

Greg Lindqvist (vezetőedző, FTC): Hat gólt szereztünk hazai pályán, mégsem sikerült nyernünk. Ez az jelenti, hogy nem voltunk elég jók. Háromszor is vezettünk két góllal, de kikaptunk. Ez nagyon frusztráló számomra.

Kóger István (vezetőedző, Fehérvár): Egy őrületes mérkőzésen vagyunk túl. Nagyon örülök ennek a két pontnak, mert úgy gondolom, hogy nem igazán játszottunk jól. Nem tudtunk dominálni és a nem teljes létszámban felálló Fradin sem tudtunk felülkerekedni. Keveset harcoltunk, keveset ütköztünk és nem volt meg a megfelelő sebességünk. A második harmad közepétől átálltunk három sorra, úgy érzem, felpörgött a csapat és egyre jobban játszottunk, de néhány egyéni hiba folyamatosan hátrányba hozott minket. Ettől függetlenül azt kell mondjam, hogy fantasztikus a csapat, akármennyivel vezet az ellenfél, ezek a srácok nem hiszik el, hogy kikaphatnak és az utolsó pillanatig mindent megtesznek azért, hogy pontot vagy pontokat szerezzenek. Ez ma megint gyümölcsöző volt.

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 235 néző. Játékvezetők: Vas, Gangel, Kis-király, Soltész.
Sevela: 85,1% (Soós)
K
Scola: 89,1% (Lemay)
Schwindt, Hietamaki, Sumi, Fliszár, Tendler
1
Krogh, Sándor, Just, Shupe, Kiss P.
Jaborník, Garbacz, Shinkaruk, Szappanos, Kiss Á.
2
Imre, Láday, Erdei, Hamvai, Mazzag
Üveges, Kovács, Hardi, Farkas, Papp
3
Reiter A., Szabó B., Pillók, Balogh, Vincze
Németh, Inglis, Egyed, Gágyor
4
Korbuly, Takács, Varga, Szász, Sofron
Lindqvist Greg Kjell, Szakács Ferenc
E
Kóger István, Hegyi Ádám Zoltán
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 03:58 FTC Tendler Sumi Fliszár
1-1 15:07 FHA Kiss P. Shupe Szabó B.
2-1 23:04 FTC Jaborník Shinkaruk Schwindt
2-2 25:55 FHA Pillók Krogh Vincze
3-2 30:09 FTC Fliszár Jaborník Hardi
4-2 31:50 FTC Papp Farkas Hardi
4-3 44:48 FHA Shupe Sándor Pillók
5-3 47:35 FTC PP Tendler Schwindt Sumi
5-4 49:30 FHA Vincze Krogh Hamvai
6-4 51:45 FTC Shinkaruk
6-5 54:07 FHA Just Hamvai Sándor
6-6 58:14 FHA Imre Pillók Shupe
6-7 65:00 FHA GWS Just
55 Kapura lövések száma 47
4 Kiállításpercek 6

Az FTC–Titánok góljai

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum