Véget érhet az Olimpija Ljubljana története

   

Az anyagi helyzet elkeserítő, a játékosok menekülnek. Az is lehet, hogy ez a csapat utolsó szezonja. Már ha végig bírja játszani.

Szokás szerint nyugtalanító hírek érkeznek a szlovén EBEL-résztvevő háza tájáról. A már megszokott anyagi gondok miatt beindultak az eligazolások. Alagic november közepén ment el, a hónap végén Ropret távozott Újpestre, míg a szombat híre az, hogy a lett védő, Kristaps Bazevics szerződött a francia élvonalbeli Gaphoz. Ezzel valószínűleg nincs vége a mozgásoknak, az EBEL bennfentes elemzőjének tweetje szerint a kapus Jeff Frazee, illetve Chris Langkow lehet a következő két távozó. Frazee-t hírbe is hozták egy másik EBEL-csapattal. A bajok mértékét mutatja, hogy a csapat minapi salzburgi mérkőzésére Gilbert Gabor kivételével egyetlen légiós sem utazott el, 14 mezőnyjátékossal voltak kénytelenek kiállni a szlovénok. Ezt sérülésekkel és betegségekkel indokolták, de egyre kevesebben hisznek az ilyen magyarázatoknak. Korábban a Vienna Capitals elleni meccsen a légiósok közül Frazee és Langkow már hiányzott. A Siol portál azt írja, inkább fizetési problémák lehetnek a háttérben. Arra a kérdésre ugyanis, hogy miért nem kérték a Bolzanóhoz hasonlóan a mérkőzések halasztását a játékosok felépüléséig, a zsúfolt nemzetközi versenynaptárra hivatkoztak.

A játékosoknak két hónapja nem tudnak rendesen fizetni, így egyre többen elégedetlenek. A múltbeli adósságok rendezése sem lezárt ügy, hiába nyilatkozott így az Olimpija és az EBEL is nyáron. Jerry Kuhn, a klub korábbi kapusa azt állítja, még mindig adósa az Olimpija, ráadásul a ki nem fizetett, de a jegyzéken szereplő pénze miatt elmaradt adót is tőle vasalták be.

Popovic MArko Olimpija

A Dnevnik szerint a helyzet olyan súlyos, hogy ez a szezon lehet a klub hattyúdala. De lehet, hogy az idény végéig sem tudnak kitartani. Állítólag a csapatnál már megfelelő egészségügyi ellátás sincs, és a költségek csökkentése érdekében a Tivoli csarnok egyik lelátóját is lezárták. Ezzel meccsenként 300 eurót spórolnak, ami ilyen ínséges időkben sokat jelent. Ráadásul az a teljestmény, amelyet a csapat nyújt, úgyis csak egy-két száz embert érdekel.

Az rtvslo.si portálon Marko Popovic klubelnökkel lehet interjút olvasni, amelyben megdöbbentő részletekre derül fény. A vezető elismeri, a fizetések valóban csúsznak, de állítja, így is minden fillér a játékosokra megy el. A felszerelésekre és a fizetéseikre. A költségcsökkentés a hátteret is elérte, a klub irodájában már nem dolgozik senki, nincs titkárság.

“Ilyesmi az EBEL-ben elképzelhetetlen, de nálunk valóban nincs senki, aki munkaidőben felvenné a telefont” ? mondja a klubelnök. Vezetési válság is van. A 13 tagú menedzsmentből 3 tag tesz valamit, a többiek elszállingóztak. Ez azt jelenti, hogy a menedzsment határozatképtelen, nem tudnak érvényes döntéseket hozni. Ezért december közepén össze kell hívni a klub közgyűlését, hogy új, dolgozni hajlandó tagokat választhassanak. Marko Popovic egyedül igyekszik intézni az ügyeket, de civilben Klagenfurtban dolgozik, így alig marad ideje az egyesületre.

A hanyatlás legfőbb oka, hogy gyakorlatilag csak a város tartja életben a klubot, a többi szponzor nem tartja be az ígéreteit, vagy késve fizet. A város viszont sok klubot támogat, van jó foci, kézi- és kosárlabda is, így mindenkinek kevés jut.

macol

Hogy mi a kiút? “A költségeket kell optimalizálni ? mondja Popovic. ? Szükségünk lenne két vagy három szponzorra, akik évi 150-200 ezer euróval szállnak be. A működési költségek összeszedése a kritikus pont. A hokiban nincs játékospiac, nem kapunk pénzt a hokisokért. Ropret az Újpestbe igazolt, ahol olyan ajánlatot kapott, amit mi az EBEL-ben tudunk nyújtani. Ha a külföldiek ajánlatot kapnak, ők is elmennek. Túl kell élnünk a szezon végéig. Nem csinálhatunk olyat, hogy közösen megállapodunk valamiben, és akkor maradjatok a szezon végéig. Amikor ezt csinálták Todd Elikékkel, hárommillió eurós adósságba verték a klubot. Ha nem változik a lehetséges támogatók hozzáállása, el kell gondolkodnunk a jövőről. Így nincs értelme maradnunk. De azon is el kell gondolkodnunk, mit jelentene a szlovén hokinak, ha nem lenne csapatunk az EBEL-ben. Az Alpesi Liga más színvonal. Nem tudom, mire jutnak a csapataink hat-hét év múlva, ha csak a szlovén bajnokságban játszanak. Lehet, hogy ahhoz sem leszünk elég jók, hogy legyőzzük a horvátokat. A Ticar?Jeglic?Sabolic-féle generáció nélkül most sem lennénk sehol. Le fogunk csúszni, ha a legjobb szlovén csapat nem játszik magas színvonalon.”

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum