Először jár az idén Erdélyben a Debrecen

   

A DHK a legerősebb határon túli csapat otthonában kezdi túráját.

A brassói összecsapás a három nappal ezelőtt hazai győzelemmel véget ért meccs visszavágója egyben. Bár a DHK két hellyel és 9 ponttal le van maradva a Coronától, a vesztett pontokat tekintve jobban áll, hiszen 5 mérkőzéssel kevesebbet játszva szedett össze 33 egységet.

Ahogy a Brassó, úgy a Debrecen is kiismerhetetlen-változékony teljesítményt nyújt. E csapatok nagy ambíciókkal és kiválónak ígérkező játékosokkal vágtak neki a szezonnak, ám nyilvánvaló sikereik mellett mindketten többször okoztak csalódást is szurkolóiknak és a szakembereknek.

A Corona utolsó 3 meccsét idegenben játszotta, és mindössze 1 pontot szerzett, ironikus, hogy azt éppen a címvédő-listavezető DVTK otthonában, miközben nem csak Debrecenben, Belgrádban is kikapott. A Debrecen ezzel szemben 4-ből 3-szor nyert mostanában, egyetlen vereségét viszont a rettenetes szériában lévő Ferencváros otthonában szenvedte el ebben a két hétben. Éppen ezért teljességgel megjósolhatatlan, mire számítsunk ma este.

“Mindent meg fogunk tenni, hogy három ponttal gazdagodjunk – mondta a meccs előtti sajtótájékoztatón Martin Lacroix, a Brassó vezetőedzője. – Nehéz túrán vagyunk túl, amelyen egyetlen pontot szereztünk, a listavezető Miskolc ellen, ez volt a messze legjobb meccsünk. Ez meglepetés-eredmény volt, de mint azt látjuk is, a MOL Liga tele van meglepetésekkel ebben az idényben. Azonban azt kell mondjam, többet tudunk annál, mint amit ezen a túrán mutattunk. Nagyon fontos, hogy jól kezdjünk, ne veszítsük el a fókuszt. Most megint egy olyan sorozat jön, amikor 5 nap alatt 4 meccset kell játszani, a Debrecen és a Dunaújváros között pénteken a Progym, vasárnap a Csíkszereda ellen megyünk. Mindegyik remek ellenfelek ellen, így akármelyik napon születhet meglepetés. Annak ellenére, hogy a játékosok kicsit fáradtak, meg fogunk tenni mindent, hogy a lehető legtöbb pontot gyűjtsük be. Nem aggódom azért, hogy milyen helyzetben vagyunk jelenleg, meg vagyok győződve arról, hogy nagyon hamar vissza fogunk tudni térni ahhoz a játékhoz, amihez hozzá vagyunk szokva.”

Brassó–Debrecen 5-3

   

Szívósan küzdött, háromszor egyenlített a DHK, de végül nem jutott neki pont.

Rawlyk nélkül, és a kapuban Polc helyett Tőkével várta a három sorral érkező vendégcsapatot Martin Lacroix gárdája. Az első harmadot a hazaiak, a másodikat a debreceniek nyerték 2-1-ra. Mindháromszor a Brassó szerzett vezetést, a DHK azonban rendre válaszolt. A mérkőzést eldöntő találatot Nagy Csaba lőtte a 45. percben. 4-3 után nem jött a 4-4, Gyenes Dávidot levitte Jason Morgan, az üres kapus helyzetet a vezető csapat használta ki Mihály Árpád révén. 14 másodperccel a lefújás előtt alakult ki a végeredmény.

Példásan sokan, 1400-an voltak kíváncsiak Brassóban a hétközi mérkőzésre.

A Debrecen nem tudott az 4. és az 5. helyezetthez közelebb kerülni, viszont továbbra is nagyon kell küzdenie a 6.-ért.

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 1400 néző. Játékvezetők: Csomortani, Mathe, Redai, Bandi.
Tőke: 91,9% (Polc)
K
Gyenes: 89,7% (Pleszkán)
Filip, Nagy I., McDonald, Klempa, Gliga
1
Bezrukov, Varga, Koszourov, Piszkunov, Dancsfalvi
Bors, Nagy Cs., Mihály, Tranca, Zabludovszkij
2
Szagyikov, Smith, Németh, Hári, Saluga
Jemeljanyenko, Bíró O., Bíró G., Zsók, Péter
3
Berta, Pados, Vincze, Wéber, Godó
Imecs, Bíró M., Molnár Zs., Fodor, Petres
4
Hetényi
Lacroix Martin, Keresztes Ottó
E
Morgan Jason
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 02:11 BRA PP Klempa McDonald Nagy I.
1-1 03:08 DHK Németh Saluga
2-1 09:36 BRA Filip McDonald Klempa
2-2 21:47 DHK Piszkunov Koszourov Dancsfalvi
3-2 23:10 BRA Petres Filip
3-3 35:18 DHK Bezrukov Hári
4-3 44:46 BRA Nagy Cs. Klempa
5-3 59:46 BRA EN Mihály Tranca
40 Kapura lövések száma 37
6 Kiállításpercek 10
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum