Utánpótlás Jön a 10. Santa Claus Cup Dunaújvárosban

 

Az U10-es korosztály december 2-4. között, az U9-es egy héttel később méri össze erejét a 35 csapatos nemzetközi tornán.

Igazi sikertörténetről van szó, amely kicsiben indult, ám hamar népszerű lett, így nem egyszerűen ismétlésért kiáltott, de folyamatosan növekedett. Az elmúlt 10 évben 43 csapat fordult meg a régió legnagyobb utánpótlástornáján, idén is öt újoncot avatnak, a KMH Budapest, a szlovák Poprad, valamint a cseh Unicov, Frydek-Mistek és Uhersky Ostroh személyében. A csapatok többsége e három országból érkezik, a magyar, szlovák és cseh csapatokat egészíti ki a Brassó és az Istanbul Ice Pirates. A két hétvégén összesen 35 csapat lép pályára, 20 egyesületből, 5 országból. A nemzetközi torna komolyságát jelzi, hogy tavaly először nyert magyarországi csapat, az Acélbikák tartották otthon az Ambrus Attila által készített vándorkupát. Korábban egyszer a Csíkszereda is tudott nyerni itt. A torna lelke a főszervező és ötletgazda Vladimir Babic, aki az évek során egészen profi gárdát épített fel maga köré, így a résztvevők semmiben sem szenvednek hiányt. Minden további információ megtalálható az esemény plakátján.

santa_claus

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum