Góltalan meccset nyertek Háriék

 

A Leksand az őt 23 ponttal előző Malmőt győzte le. Wehrsék a Ljubljanától, Vas Mártonék a Kasseltől kaptak ki hosszabbításban.

Hári Jánosék az élvonalhoz tartozó Malmö csapatát fogadták a svéd első osztályban. Mindkét csapat kiválóan védekezett, így 60 perc után 0-0 állt az eredményjelzőn. Gól a hosszabbításban sem esett, a rávezetésekben pedig a Leksand volt a jobb, 1-0-ra nyertek Háriék. A magyar csatár 13 és fél percet töltött a jégen, pontot nem szerzett, a Leksand továbbra is utolsó helyen áll a táblázaton.

A Fehérvár után a Villachot is legyőzte a megtáltosodó Ljubljana az EBEL-ben. Az első két harmadban inkább a szlovénok akarata érvényesült, kétszer is vezetést szereztek. A harmadik harmad hatodik és hetedik percében azonban két gólt is szereztek a vendégek, amire a Ljubljana két percen belül megvolt a válasszal, így 60 perc után 3-3 volt az állás. A mérkőzést a kanadai Chris Langkow gólja döntötte el a hosszabbítás ötödik percében, amivel 4-3-ra nyert az Olimpija. Kevin Wehrsnek nem volt jó napja, pontot nem szerzett, mínusz 2-vel zárt. Ez volt a Ljubljana hetedik győzelme a szezonban, ötödször nyertek túlórában, miközben csak egyszer kaptak ki, ennek ellenére 17 pontjukkal az utolsó helyen állnak a tabellán, a Villach a hatodik.

Vas Mártonék 2-1-es vereséget szenvedtek a Kassel Huskies otthonában. Az első harmadban a Freiburg szerzett vezetést, amit annak ellenére sokáig őriztek sikerrel, hogy a Huskies közben rommá lőtte ellenfele kapuját. Három perccel a rendes játékidő vége előtt azonban mégiscsak betaláltak, így jöhetett a hosszabbítás. Amely nem tartott sokáig, 40 másodperc elteltével eldöntötte a meccset a Kassel és 2-1-re nyert. Vas Márton ezúttal nem szerzett pontot, a Freiburg a 10. helyen áll a német másodosztályban.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2016/17:

Név Csapat Liga H M G A P
Bartalis István Schwenningen DEL (GER-1.) 13. 9 2 2 4
Dudas Jesse TPS Liiga (FIN-1.)
TPS CHL 1 1 0 1
Fekete Dániel VEU Feldkirch Alpesi Liga (AUT-2.) 3. 17 3 8 11
Galló Vilmos Linköping HC SHL (SWE-1.) 8. 22 0 1 1
Linköping HC CHL 8 3 0 3
Garát Zsombor Austin Bruins NAHL 4. 16 0 2 2
Gáspár Máté EHC Linz EBEL (AUT-1.)
Hári János Leksands IF SHL (SWE-1.) 14. 22 1 5 6
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 2. 15 5 4 9
KalPa CHL 8 0 4 4
Stipsicz Bence Cedar Rapids USHL 9. 18 0 3 3
Szabad Kevin Vienna Capitals EBEL (AUT-1.) 2. 1 0 0 0
Vas Márton Freiburg DEL2 (GER-2.) 10. 21 3 8 11
Vay Ádám Quad City Mallards ECHL 4. 7 24 200 89,3
Iowa Wild AHL 8.
Wehrs Kevin Villach EBEL (AUT-1.) 6. 24 2 15 17

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Vay esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum