Rangadót nyerve maradhat az élen a DVTK

   

Eddig háromból háromszor győzött a címvédő a holtszezonban jelentősen megerősített Brassó ellen.

Az élmezőnybe várt két csapat csap össze vasárnap este a miskolci Népkertben. A DVTK és a Brassó legutóbbi 5 fellépéséből egyaránt 3 győzelemmel és 2 vereséggel érkezik a csatába, de ezzel a hasonlóságok sora nagyjából le is zárult. A piros-fehér sárga-feketék két túlórás vereségüket két közvetlen üldözőjüktől, a MAC-tól és az UTE-től szenvedték el, mindkettőt hazai jégen. Győztek további két erős csapat otthonában, azaz Brassóban és Dunaújvárosban, valamint Csíkszeredában is. Mivel a sorsolás és a nemzetközi program folytán novemberben csak ez a két, vereséggel zárult hazai meccsük volt Pavukéknak, kissé túlzón azt is mondhatjuk, egy hónapja nyeretlen otthonában Doug Bradley csapata. Így aztán igazán itt volna az ideje a MOL Liga legnépesebb magyarországi szurkolótáborának maradéktalan örömet szerezni. A hárompontos győzelem egyszersmind azt is biztosítaná, hogy egyelőre maradhatna a tabella élén a csapat az egy meccsel kevesebbet játszott és hárompontos hátrányban levő MAC előtt.

A Brassó legutóbbi győzelmei a mezőny végén álló Galati és Beograd ellen születtek. 41 ponttal indult el mostani túrájára a csapat, és aligha úgy tervezte, hogy ennek második állomására ugyanennyi ponttal érkezik. Azonban pénteken a HK Beograd ellen elbukott, így egészen a 8. helyen álló Titánokig bezárólag mindenki látótávolságban maradt a mögötte állók közül. A Brassó ugyanis már 24 meccsen van túl, miközben az üldözők ennél jelentősen kevesebbnél tartanak, a vesztett pontokat tekintve így egyáltalán nem olyan szilárd Mihály Árpádék helyzete a 4. helyen. Egy miskolci győzelem természetesen sokat javíthatna ezen, hiszen a Népkerti Jégcsarnok minden csapatnak nehéz pálya. A DVTK csarnokában csak a mezőny kisebbik része képes győzelmet aratni, tehát jó eséllyel a csapatok nagy részén hozni lehet az itt megszerzett pontokkal. Martin Lacroix nem titkolt csalódottsággal nyilatkozott a belgrádi vereséget követően, biztosak lehetünk abban, hogy ezúttal megpróbálnak javítani. Nem lesz ez egyszerű feladat, hiszen eddigi három meccsükből háromszor a DVTK nyert, hazai jégen ráadásul rendkívül magabiztosan.

12

DVTK Jegesmedvék–Brassó 3-2

   

Ismét túlórára kényszerült a Miskolc hazai pályán, ám ezúttal a Brassót már legyőzte.

Mindkét csapat a pénteki veresége után próbált talpra állni, így a meccs kérdése adott volt: ez kinek sikerül. A felek nagy vehemenciával vetették bele magukat a küzdelembe, ám az igyekezet nem járt sok helyzettel. A 7. percben jött el az első emberelőny ideje, ez a Brassónak jutott, és bár volt több kecsegtető lehetőségük, nem jártak sikerrel. Ezután közel két percre beszorították az erdélyi csapatot a Jegesmedvék, de Tőke minden lövést hárított. A 14. percben némi szerencsével megszerezte a vezetést a hazai csapat: Pavuk lövése Filip lábáról pattant a tehetetlen Tőke mellett a bal sarokba (1-0). A harmad hátralévő részében is inkább a küzdelem dominált, de újabb gól nem esett.

A második harmadot a miskolciak kezdték jobban, enyhe fölényt harcoltak ki, de hiába lőttek minden szögből, Tőke remekült védett. A brassói csapat ekkor elég tompának tűnt, nem tudták felvenni a kellő fordulatszámot, és alig jelentettek veszélyt a hazai kapura. A 9. percben azonban – elég váratlanul – mégis kiegyenlítettek. A miskolci harmadbeli buli után a korong a kék vonalnál álló Nagy Csabához került, aki kegyetlen nagy gólt lőtt (1-1). A gól után továbbra is a Jegesmedvék támadtak többet és veszélyesebben, ám Tőke mindent fogott. Két perccel a harmad vége előtt vették vissza a vezetést a vendéglátók. Emberelőnyben Galanisz cselezte be magát a kapu elé, majd kilőtte a jobb sarkot (2-1). Az utolsó percben Tóth és Bíró Ottó esett egymásnak, olyan vehemenciával csaptak össze, hogy még a kapuba is begurultak. Mindketten mehettek a büntetőpadra, a Miskolc pedig több mint egy percre kettős előnybe került.

A harmadik játékrésznek tehát kettővel több játékossal vághattak neki a hazaiak, ám ez is az elpazarolt fórok listáját gyarapította. Ezután felpörgött a vendégcsapat is, így sokkal izgalmasabb lett a játék, Adorjánnak is több védenivalója akadt. Mindkét csapat játékában benne volt a gól, érződött, hogy idő kérdése, és valaki betalál. Ez végül a 15. percben a Brassónak sikerült, amikor Rawlyk maradt egyedül a kapu előtt, és Gliga passzát nem is rontotta el (2-2). Két másodperccel a vége előtt két miskolci maradt egyedül a brassói kapu előtt, de Tőke egészen káprázatos védéssel mentette hosszabbításra a meccset.

Az túlórából nem telt el egy perc, amikor a védőharmadban szereztek korongot a hazaiak, ketten vezethették a vendégkapura. Tőke Magosi lövését még védte, de utána Galanisz már áttuszkolta rajta a pakkot (3-2).

Doug Bradley: “Nagyon kemény sorozatban vagyunk most, egymás után játszottuk a nehéz meccseket. Talán ez volt az oka annak, hogy az energiaszintünk kicsit lejjebb volt, mint kellett volna. Éppen ezért értékes ez a győzelem, mert egy jó csapat ellen értük el. Jól jön most a pár napos szünet a következő mérkőzésig.”

Martin Lacroix: “Nagyon jó mérkőzést játszottunk a liga egyik legjobb csapata ellen, a közönség biztosan jól szórakozott. Két napja Belgrádban borzasztó rosszak voltunk, de ma igazi karaktert mutattunk. Tőke fantasztikusan védett, a csapat pedig nem adta fel egy percre sem. A hosszabbítás már csak ilyen, egy rossz mozdulat megpecsételheti a sorsodat. Büszke vagyok a csapatra.”

Erste Liga, Miskolci Jégcsarnok, 965 néző. Játékvezetők: Babic, Varjú, Kormos, Sipos.
Adorján: 94,1% (Kiss)
K
Tőke: 94,1% (Polc)
Láda, Leppanen, Galanisz, Pavuk, Magosi
1
Filip, Nagy I., McDonald, Klempa, Gliga
Gőz, Cianfrini, Hajós, Tóth, Johnston
2
Rawlyk, Bors, Molnár, Tranca, Bíró G.
Joe, Vojtkó, Ritó, Miskolczi, Sági
3
Imecs, Nagy Cs., Fodor, Zsók, Petres
Kuqali, Laczkó, Szopos, Albert, Karda
4
Csíki, Bíró O., Péter, Balázs, Bíró M.
Douglas Bradley, Farkas Tamás
E
Martin Lacroix, Keresztes Ottó
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 11:30 MIS Pavuk Galanisz
1-1 28:45 BRA Nagy Cs. Gliga Klempa
2-1 38:03 MIS PP Galanisz Johnston
2-2 54:27 BRA Rawlyk Gliga
3-2 60:57 MIS Galanisz Magosi
51 Kapura lövések száma 34
20 Kiállításpercek 20

A DVTK–Brassó videó-összefoglalója

   

Megérkezett a megszokott magas színvonalú mozgókép a Jegesmedvéktől.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum