Utánpótlás 3-3 meccs vár a magyar EBJL-csapatokra

 

Könnyedén nyert a Fehérvár az EBYSL-ben, a Vasas ellenben kikapott. Az osztrák ifjúsági ligában érdekelt összes magyar csapat triplázik a következő három napban.

EBYSL

Az osztrák juniorligában csütörtökön két csapat is érdekelt volt. A várakozásoknak megfelelően az élbolyba tartozó Fehérvár hazai jégen könnyedén győzte le a sereghajtó Linzt 8-1-re. Péter Andor nem sokat várt arra, hogy bebizonyítsa, kiérdemelte az Ifj. Ocskay Gábor Tehetséggondozó Ösztöndíj Program támogatását ? a 17 éves csatár csütörtök délelőtt vehette át a díjat hat társával egyetemben ?, hiszen négy gólt és egy gólpasszt jegyzett a meccsen.

A Vasas mintha átaludta volna a St. Pölten elleni meccs első tizenöt percét, és ez meg is pecsételte a sorsát. Ugyanis mire az angyalföldiek a 16. percben betaláltak a kapuba, ellenfelük már 3-0-ra vezetett. A második harmad elején aztán egy gólra zárkóztak, de egyenlítés helyett az osztrákok növelték az előnyüket, ráadásul másfél percen belül két találatot is szereztek. A Vasas az utolsó harmadban sem tudott váltani, így a St. Pölten végül 7-4-re nyert.

A következő három napban egyik csapat sem lép jégre az EBYSL-ben, a Debrecen és a Miskolc vegyes csapata ellenben három meccset is játszik: pénteken a Znojmo, szombaton a St. Pölten, vasárnap a Vienna Capitals otthonában vendégeskedik. Szombaton a KMH és a MAC Budapest is érdekelt lesz a bajnokságban, előbbi Grazba látogat, utóbbi a Villachhoz.

Eredmények:

2016. november 24., csütörtök:

Vasas SC?Okanagan Hockey Club Europe 4-7
Fehérvár AV19?Linz 8-1

Program:

2016. november 25., péntek:

16:15 Orli Znojmo?Debrecen-Miskolc

2016. november 26., szombat:

16:00 Graz?Hokiklub Budapest
16:40 Okanagan Hockey Club Europe?Debrecen-Miskolc
16:55 Villach?MAC Budapest

2016. november 27., vasárnap:

11:00 Vienna Capitals?Debrecen-Miskolc

 

U20-as bajnokság

A hazai juniorbajnokság egyetlen hétközi mérkőzése nem hozott túl nagy izgalmakat. A harmadik helyen álló Debrecen az utolsó helyezett Egerszegi Titánokhoz látogatott, s 11-0-s sikerrel hozta el Zalaegerszegről a 3 pontot.

Az U20-asok pontvadászata szerdán folytatódik.

Eredmény:

2016. november 22., kedd:

Egerszegi Titánok?Debrecen 0-11

 

EBJL

Az U18-as csapatok hétvégéje immár menetrendszerűen az osztrák ligás mérkőzésekről szól, ezúttal ráadásul mind a hét érdekelt magyar csapat triplázik. Az A csoportot vezető Fehérvár sorrendben a Linzzel, a St. Pöltennel és a Mariborral mérkőzik, míg a B csoport élén álló UTE a Salzburgot, a Zell am See és a Lienz közös csapatát, valamint a Klagenfurtot fogadja. A lilák nyomában lévő MAC Budapestnek nem lesz sétagalopp az elkövetkező három nap, hiszen az élvonalba tartozó Klagenfurt, Salzburg és a Villach látogat hozzá.

A Debrecen és a Miskolc közös csapata a Villach, a Klagenfurt illetve a Zell am See és a Lienz vegyes együttese ellen gyűjtheti a pontokat, míg a Győr a Maribor, a Vienna Capitals és a Linz ellen. A Vasas a St. Pöltent, a Maribort és a Vienna Capitalst látja vendégül, a KMH otthonában a Zell am See és a Lienz közös csapata, a Villach és a Salzburg lép jégre.

Program:

2016. november 25., péntek:

13:30 Győr?Maribor
13:40 Hokiklub Budapest?Zell am See-Lienz
17:40 Vasas HC?Okanagan Hockey Club Europe
17:40 Fehérvár AV19?Linz
18:00 Debrecen-Miskolc?Villach
18:40 UTE?Red Bull Salzburg
19:40 MAC Budapest?Klagenfurt

2016. november 26., szombat:

12:30 Debrecen-Miskolc?Klagenfurt
12:40 Fehérvár AV19? Okanagan Hockey Club Europe
13:00 Győr?Vienna Capitals
15:40 MAC Budapest?Red Bull Salzburg
16:00 Hokiklub Budapest?Villach
16:10 Vasas HC?Maribor
18:40 UTE? Zell am See-Lienz

2016. november 27., vasárnap:

12:30 Debrecen-Miskolc?Zell am See-Lienz
12:50 MAC Budapest?Villach
13:00 Győr?Linz
15:20 UTE?Klagenfurt
16:00 Hokiklub Budapest?Red Bull Salzburg
16:40 Vasas HC?Vienna Capitals
18:00 Fehérvár AV19?Maribor

 

U18-as bajnokság

A hazai bajnokságban a hétvégén ezúttal nem rendeznek mérkőzést, ellenben csütörtökön a Tisza Volán a Pesterzsébetet fogadta. A vendéglátónak sok örömre nem volt oka, bár az első 10 percben jól tartották magukat, a Farkasok végül könnyedén vitték el a három pontot Szegedről, miután 13-2-re nyertek.

Az ifjúságiak legközelebb csütörtökön gyűjthetnek újabb pontokat.

Eredmény:

2016. november 24., csütörtök:

Tisza Volán?Pesterzsébet 2-13

 

U16-os bajnokság

A serdülőbajnokság I. csoportjában két mérkőzésre kerül sor vasárnap. A Győr a MAC Budapesttel, az UTE a Pesterzsébettel csap össze.

I. csoport

Program:

2016. november 27., vasárnap

16:00 Győr?MAC Budapest
18:40 UTE?Pesterzsébet

A II. csoportban szerdán a KMH a MAC Budapest B együttesét fogadta, s nyert simán 4-0-ra. Gyakorlatilag vasárnap is otthon szerezhet három pontot, de papíron idegenben játszik a klub B csapata ellen. A MAC B a Ferencváros ellen javíthat, a Vasas B a Tisza Volán legyőzésével stabilizálhatja vezető helyét. A Gepárd JE az UTE B, a Kiskőrös az Ifj. Ocskay Gábor JA B ellen lép jégre.

II. csoport

Eredmény:

2016. november 23., szerda:

KMH?MAC Budapest B 4-0

Program:

2016. november 27., vasárnap:

10:35 Gepárd JE?UTE B
12:00 Kiskőrös?Ifj. Ocskay Gábor JA B
15:00 Tisza Volán?Vasas B
18:10 MAC Budapest B?Ferencváros
18:50 KMH B?KMH

 

Central Europe Hockey Cup

Az U16-osok közép-európai kupájában a Sparta Praha továbbra is őrzi vezető helyét. Az eddig szerzett pontjaihoz ráadásul csütörtökön újabb hármat tett hozzá a MAC Budapest 4-2-es legyőzésével, amely így nem tudta visszaelőzni a második helyen álló Fehérvárt a tabellán. A hétvégén nem rendeznek magyar érdekeltségű meccset a CEHC-ben. A Sparta ebben a szezonban eddig mind a 26 mérkőzését megnyerte. A cseh bajnokságban és a CEHC-ban is egy-egy meccsen kellett ráadást játszania, komoly fegyvertény, hogy az egyik ilyen meccsen a Fehérvár szerzett pontot a prágaiaktól.

Eredmény:

2016. november 24., csütörtök:

Sparta Praha?MAC Budapest 4-2

 

U14-es bajnokság

Az U14-es bajnokság I. csoportjában csütörtökön két mérkőzést is játszottak, s mindkettőn nyert az esélyesebb csapat. A Debrecen és a DVTK egyaránt tíz meccsen volt túl, mielőtt összecsaptak volna egymással, de míg előbbi már 26 ponttál járt, utóbbi csak hetet gyűjtött össze. Így tehát nem meglepetés, hogy a debreceniek 8-0-ra nyertek hazai pályán, a nagyarányú győzelemből Bartók András négy góllal és két gólpasszal vette ki a részét.

A MAC és a Ferencváros ugyancsak azonos számú mérkőzést játszott le az alapszakaszban, s miután előbbi a harmadik, utóbbi a 11. helyet foglalta el a tabellán, ezért a zöld-fehérek esélyei csekélyebbek voltak a győzelemre. Nem is jött nekik össze a pontszerzés, hiszen a MAC 5-1-re nyert, az ötből három találatot Seregély Mira jegyzett.

A MAC szombaton Pesterzsébetre látogat, a Ferencváros a Győrt fogadja. Az Ifj. Ocskay Gábor JA mindkét csapata jégre lép a hétvégén, az A-hoz a DVTK érkezik, a B-t pedig az UTE látja vendégül.

I. csoport

Eredmények:

2016. november 24., csütörtök:

MAC Budapest?Ferencváros 5-1
Debrecen?DVTK Jegesmedvék 8-0

Program:

2016. november 26., szombat

11:30 Ferencváros?Győr
11:35 UTE?Ifj. Ocskay Gábor JA B
12:30 Pesterzsébet?MAC Budapest
13:00 Ifj. Ocskay Gábor JA?DVTK Jegesmedvék

A II. csoportban öt mérkőzést rendeznek szombaton, az ötödik forduló után listavezető Gepárd JE a harmadik Vasashoz látogat, a második helyen álló Tisza Volán a MAC Budapest B csapatát fogadja. A Dunaújváros az UTE B, a DVTK B az Egerszegi Titánok, a KMH az MTK ellen lép jégre.

II. csoport

Program:

2016. november 26., szombat

12:15 Dunaújvárosi Acélbikák?UTE B
12:30 Tisza Volán?MAC Budapest B
15:30 DVTK Jegesmedvék B?Egerszegi Titánok
18:50 KMH?MTK
19:00 Vasas SC?Gepárd JE

A III. csoportban csütörtökön a Sportország és a KMH B csapata csapott össze. A hazai jégen játszó Sportország már a 7. percben 2-0-ra vezetett, s bár a vendégek a második harmad közepén szépítettek, egy gólnál közelebb nem kerültek ellenfelükhöz, amely végül 5-1-re nyert. Szombaton a Debrecen B a Jászberényt, a White Sharks a KSI-t fogadja.

III. csoport

Eredmény:

2016. november 24., csütörtök

Sportország?KMH B 5-1

Program:

2016. november 26., szombat

12:15 Debrecen B?Jászberény
15:00 White Sharks?KSI

A IV. csoportban a hétvégén egyetlen mérkőzésre kerül sor, a Veszprémi Jéglovagok a Szabolcsi JE-hez látogatnak.

IV. csoport

Program:

2016. november 26., szombat

16:30 Szabolcsi JE?Veszprémi Jéglovagok

U20

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

U18

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

U16

Sorsolás
Tabella

U14

Sorsolás
Tabella

EBYSL (U20)

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

EBJL (U18)

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

CEHC (U16)

Sorsolás, tabella

Cimkék: , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum