A hoki a nézőkről szól, mondják, de ez hazugság

Újabb kegyetlen fordulatot vettek az NHL-játékosok pjongcsangi részvételéről folyó tárgyalások.

Az elmúlt pár nap során a témában megjelent észak-amerikai írások tapasztalatait összegezzük a magunk nyelvén. A hoki a nézőkről szól, szokták mondani, de ennél nagyobb hazugságot aligha lehet elképzelni. Ahova ugyanis a nézők nagyobb számban elkezdik betenni a lábukat, ott azonnal megjelenik a pénz, és természeténél fogva átveszi az irányítást minden egyéb felett. Ennek lehetünk szemtanúi az NHL-esek olimpiai részvétele kapcsán is. A helyzet egyre abszurdabb fordulatokat vesz, és messze még a vége.

Az egész azzal kezdődött, hogy a NOB bejelentette: az eddigi gyakorlattal ellentétben nem hajlandó fizetni az NHL-esek utazási és biztosítási költségeit. Első megjegyzésünk: 1998 óta egyébként egyszer sem mentek tönkre emiatt. A dolog azzal folytatódott, hogy az NHL bejelentette, így nem engedi el játékosait. Pjongcsang messze van, az időzónák miatt úgysem lehet jó időben meccset rendezni, Korea kicsi piac, és a boltot sem kell hetekre becsukni a szezon közepén. Természetesen nem mondtak kategorikus nemet, lebegtették a döntést, amelynek határidejét folyamatosan tolták.

Legutóbb szerdán egyeztettek a kérdésről René Fasellel, az IIHF elnökével, az amerikai és kanadai szövetséggel, valamint az NHL-játékosok szakszervezetével (NHLPA). A svájci jobbat remélt, és erre minden oka meg is volt: nem üres kézzel érkezett New Yorkba, hozta elvben a pénzt, amit a NOB nem adott, de az IIHF mégis képes volt összeszedni azt. Naivan arra gondolt, ha ezt így meg tudják csinálni, azzal a dolog el van intézve, és mindenki boldog lesz.

Nagyobbat nem tévedhetett volna. A jó hír bejelentése után Gary Bettman ligaelnök a szakszervezethez fordult, és közölte, ha a játékosok újabb 3 évre aláírják a 2022-ig szóló kollektív szerződést, az NHL nem gördít akadályt részvételük elé. Miután az egyik féltől bevasalta azt, amit remélt, rezzenéstelen arccal kezdte zsarolni a játékosokat. Akik nehéz helyzetbe kerültek, hiszen tudható, hogy elégedetlenek a kollektív szerződés némely pontjával, különösen a zálog intézményének szabályozásával. Az is tudható, hogy a játékosok egységesen el szeretnének menni az olimpiára. A szakszervezetnek most el kell döntenie, mit utálnak jobban: hogy minden évben elveszik a fizetésük közel 15%-át, vagy hogy nem mehetnek olimpiára.

Nem véletlenül nyilatkozta az ultimátumról Marc-Edouard Vlasic, a San José Sharks és a kanadai válogatott bekkje, hogy az nevetséges: ?Ez nem tárgyalás, ez aztán nem az. Mint sportolóknak jogunk van részt venni az olimpián. Nem tudom, hogy igazak-e a hírek, remélem, nem. De ez nem tárgyalásos útja a dolgok elrendezésének. Ha a kollektív szerződés meghosszabbítása van napirenden, már nem is érdekli őket, hogy két hétre be kell szüntetni az NHL-t.? Vlasic abban téved, hogy nem csak a munkabékét akarja az olimpiával megvásárolni a liga. Pontosabban a munkabékén keresztül egyúttal a következő Világkupát is, amelyet 2020 őszén rendeznek. Mert a kollektív szerződés 2022-ben jár le, de a játékosok már 2020 szeptemberében felmondhatják azt, veszélyeztetve a VK megrendezését. Ha három évvel meghosszabbítják a szerződés időtartamát, akkor a 2024-es VK-t is ki lehet pipálni. Rossznyelvek szerint ezeken felül az is benne lehet a pakliban, hogy Donald Fehr személyében a liga emberére akadt. Az NHLPA elnöke ugyanis igen kemény tárgyalópartner. Fehr idén 68 éves, 2020-ig még biztosan marad, 2025-ben viszont 77 lesz, akkor aligha ő fog leülni a tárgyalóasztalhoz. És akkor Pekingről és a beláthatatlan méretű kínai piacról még nem is beszéltünk.

Minderre lehet azt mondani, hogy a liga racionálisan jár el, saját érdekeit követi, semmi kivetnivaló nincs ebben a történetben. Hát van! És nem csupán a játékosok vagy a nézők szemszögéből. Bettman nyilatkozatain lassan húsz éve kínjában nevet mindenki, vagy mérgesen legyint rájuk. Lehet azt mondani, hogy eddig bejött neki az élet, de a 18 év alatti 3 lockouttal, a számos kamerába mondott hazugsággal olyan mélyre süllyesztette a bizalmi viszonyokat, amennyire csak lehetséges. Márpedig az alacsony szintű bizalmi viszonyok hosszú távon egyre magasabb tranzakciós költségeket vonnak maguk után. A játékosok egyre keményebben fognak beleállni a munkaügyi tárgyalásokba, egyre több szakértőt foglalkoztatnak majd annak érdekében, hogy minimalizálják a lehetőséget, hogy a liga átverje őket. Mert az elmúlt két évtized tapasztalatai alapján mind többen arról vannak meggyőződve, hogy a liga nem tisztességes. Ha egy közel négymilliárd dolláros bizniszben semmit nem hiszünk el a másiknak, ha annak a 4 milliárd dollárnak minden centjéről el kell számolni, az mindenkinek drága mulatság lesz.

Dave Lozo hat éven keresztül volt az NHL médiamunkása. Hosszú cikkben ad elégedetlenségének hangot. Főleg azt sérelmezi, hogy a liga és a csapatok milyen szisztematikus stratégia szerint élnek vissza azzal, hogy a játékosok mindenekelőtt játszani szeretnének, nem pedig a tárgyalóasztal mellett ülni, és hogy ez az odaadás mennyire jellemző az egyéb posztokon dolgozókra is. Így gyakran szinte elvárás, hogy ugyanazért a pénzért másfél, rosszabb esetben két álláshelynyi melót végezzen el az ember. De ebbe a zsarolási helyzetbe a nézőket is bevonják a tulajdonosok: róluk is pontosan tudni, hogy majd megvesznek ezért a játékért, így mindent megbocsátanak, nincs nézőszámcsökkentő kockázata a lockoutnak. A következő idényben úgyis mindenki ott fog toporogni, hogy megvegye a bérletét.

A munkaügyi kapcsolatok kultúrája lassan változik. Ám az utóbbi két évtized alatt annyi indulat gyűlt fel a játékosokban, hogy könnyen elképzelhető, hogy egy korszak lezárult. Greg Whyshynsky, a Puck Daddy főszerkesztője írta ennek kapcsán, hogy egy játékos ügynöke neki arról számolt be: az NHLPA jelenlegi vezetése belemenne a kollektív szerződés kiterjesztésébe, de ezt a véleményt a tagság többsége biztosan nem osztja. Márpedig a hangadó játékosok többsége 2020-ra visszavonul, a szakszervezet vezetősége addigra jelentős részben kicserélődik. Biztosat senki nem tud, de könnyen elképzelhető, hogy az új vezetőség radikálisabb lesz a jelenleginél, és nemcsak lockoutokról, sztrájkokról is fogunk hallani.

Ugyanott Whyshynsky arra is hívja fel a figyelmet, hogy az NHL-ben zajló folyamatokat nagyban meghatározhatják a fejlemények, amelyek az NBA kollektív szerződése körül zajlanak. A két liga között hatalmasak a különbségek, nagyságrendekkel nagyobb bevételre tesznek szert a kosarasok, a nagyobb tortát pedig könnyebb mindenki megelégedésére elosztani. Ráadásul az NHL-ben nagyobb a kanadai csapatok súlya, míg az NBA-ben egyedül a Toronto Raptors képviseli a juharleveleseket. Így a gyengülő kanadai dollár kisebb üzleti kockázatot jelent. Mindezek ellenére a 2017-ben kezdődő kollektív alkuk fontos mintául fognak szolgálni az NHL-esek számára is. Az NBA-ben erősebb a szakszervezet, és jobb a kapcsolat a liga és a játékosok között. Ott is ismert a zálog intézménye, de a mértéke maximalizált, nem haladhatja meg a 10%-ot. A többit a tulajdonosok lenyelik, és a különbözet mértékével csökkenthetik a következő évi bértömeget. Sokkal humánusabb ez a megoldás, ráadásul a szakszervezet elérte, hogy módosítsák a kosárlabdából származó bevételek definícióját. Ha ezek lesznek az irányok az NHL-ben is, az átszabhatja, amit eddig a lockoutról gondoltunk.

Az NHL 30 csapatának bérkerete éves szinten kétmilliárd dollár körül van, ennek 15%-a 300 millió, ennyit vennének el a játékosoktól, aminek csak töredékét kapják vissza. Elégedetlenségük tehát minden szempontból érthető. Most a liga ezt azzal fejeli meg, hogy azt mondja, további három-öt évre, 2025-ig mondjanak le az évi 300 millióról, cserébe elmehetnek az olimpiára.

De nem is csak a ligáról van szó, hanem a NOB-ról és az IIHF-ről is. A helyzetet Scott Burnside foglalta össze legjobban Pierre LeBrunnel folytatott dialógusában: ?Személy szerint nem kicsit találom sértőnek, hogy a NOB nem hajlandó igazán mély zsebeibe nyúlni azért, hogy hogy a világ legjobb játékosait megszerezze a saját rendezésű tornájára. Ugyanilyen szégyenletes, hogy azt viszont engedné, hogy az IIHF kifizesse az NHL fuvardíját, annyi pénzt költve erre, amiből világszerte hokinemzetek tucatjaiban lehetne a sportágat fejleszteni, és amiből végső soron a NOB profitál. Az már szinte szóra sem érdemes, hogy a téli olimpia önmaga árnyéka lenne csupán az NHL-esek nélkül. A férfi jégkorongtorna a téli olimpia zászlóshajója. Ha a NOB ezt nem érti, akkor nem figyelt sem Vancouverben, sem Szocsiban. Az NHL viszont teljes mértékben tisztában van ezzel, és most azt próbálgatja, miből mennyi előnyt tud a maga javára fordítani.?

A NOB-bal szemben csak a bolondoknak vannak illúzióik. A nemzetközi szövetség döntéseit, elvtelenségét a magyaroknál jobban talán nem sérelmezi senki. Az NHL-ről eddig nem sok közvetlen tapasztalatot szereztünk, de látható, hogy sok jóra tőlük sem számíthatunk. Tulajdonképpen érdekes kérdés, hogy a világ legjobb sportágának, amelyben a jég és a lelátó is tele van érdekes és menő arcokkal, hogyan lehet ennyire nem jó fej vezetése majdnem minden szinten.