Utánpótlás A Fehérvár nyerte a MAC elleni CEHC-rangadót

 

Mozgalmas hétvégét zártak az utánpótlás-bajnokságokban szereplő csapatok. Az U14-esek közül három együttes is Székelyföldön járt.

EBYSL

Az osztrák juniorliga hétvégi fordulója után a Debrecen és a Miskolc közös csapata és a Fehérvár örülhetett felhőtlenül. Előbbi Mladi Jesenice és a Graz ellen is hátrányból fordítva nyert egyaránt 3-1-re, utóbbi pedig a Villachot múlta felül 2-0-ra. A MAC Budapestnek és a KMH-nak is jól indult a hétvégi, hiszen pénteken mindkét csapat győztesen hagyta el a jeget.

A MAC magabiztosan múlta felül az 5-1- re az Innsbruckot ? Szigeti Ákos triplázott, plusz egy gólpassz is került a neve mellé ?, s a KMH sem hagyott esélyt a pontszerzésre a Linznek, miután végig vezetve, 3-1- re nyert ? Kővári Dániel 43 lövésből 42-t megfogott. Másnap a Linz aztán alaposan visszavágott a KMH-nak, hiszen az első harmad után ? ekkor még 1-1 volt az állás ? állva hagyta ellenfelét, s nyert 5-1-re. A budapestiek vasárnap az Innsbruck ellen javíthattak volna, de hiába játszottak végletekig kiélezett meccset az osztrákokkal, s egyenlítettek háromszor is, a vezetést csupán egyszer, a találkozó elején birtokolták. Az utolsó percben mindent egy lapra feltéve egy gólos hátrányban lehozták a kapust, az Innsbruck azonban üres kapus találattal beállította a 6-4-es végeredményt.

Az innsbruckiak egyébként nagy vereség után álltak talpra, hiszen szombaton a MAC kiütötte őket. Fodor Szabolcs csapata már az első harmadban 4-0-ra vezetett, s bár a vetélytárs még a szünet előtt szépített, többre nem futotta tőlük. A MAC nevű gyorsvonat ellenben tovább robogott és 10-1-re nyert. Sebestyén Dávid négy góllal és két gólpasszal zárt, Faragó Richárd hatszor adott olyan pazar átadást, amelyet a társak gólra váltottak. A vasárnap korántsem sikerül ilyen jól: a MAC csak futott a Znojmo ellen, de utolérni nem sikerült, így a vendégek 3-2-re győztek.

A következő EBJL-meccsig csak csütörtökig kell várni, ekkor a Vasas a St. Pöltent, a Fehérvár a Linzt fogadja.

Eredmények:

2016. november 18., péntek:

KMH?Linz 3-1
MAC Budapest?Innsbruck 5-1

2016. november 19., szombat:

KMH?Linz 1-5
MAC Budapest?Innsbruck 10-1
Debrecen-Miskolc?Mladi Jesenice 3-1

2016. november 20., vasárnap:

MAC Budapest?Orli Znojmo 2-3
Debrecen/Miskolc?Graz 3-1
Fehérvár AV19?Villach 2-0
KMH?Innsbruck 4-6

Program:

2016. november 24., csütörtök:

17:40 Vasas SC?Okanagan Hockey Club Europe
18:40 Fehérvár AV19?Linz

 

U20-as bajnokság

A hazai juniorbajnokságban ezen a héten egyetlen mérkőzést játszanak, kedden az Egerszegi Titánok a Debrecent fogadja.

Program:

2016. november 22., kedd:

18:00 Egerszegi Titánok?Debrecen

 

EBJL

Az osztrák ifjúsági ligában két olyan mérkőzést is rendeztek a hétvégén, amelyen két magyar csapat csapott össze, azonban egyik sem hozott nagyobb izgalmakat. A Debrecen és a Miskolc közös csapata ? az eddigi eredményeket tekintve ? meglepetésre nagyarányú vereséget mért a MAC Budapestre. A vendégek gólt sem lőttek, miközben a hazaiak nyolcszor is eredményesek voltak ? Filep Zsombor triplázott és gólpassz is került a neve mellé, Rácz Kristóf egy góllal és négy gólpasszal zárt, Ivan Kocsetkov mind a 32 kapujára érkező lövést kivédte ? így értelemszerűen 8-0-ra nyert a Debrecen.

Az UTE és a KMH találkozója kettős téttel bírt, hiszen nemcsak az osztrák, hanem a hazai U18-as bajnokságban is gyűjthették a pontokat. Ez a liláknak sikerült, pedig a vezetést az első harmad végén a KMH szerezte meg, de miután a második harmadban fordítottak, már nem volt megállás: az UTE 6-1-re nyerte a meccset.

A Győr nagyot küzdött a Villachhal, amelynek egy pont lett a jutalma. Az osztrákok már 2-0-ra, majd 3-1-re is vezettek a meccsen, de a győriek még a második harmad vége előtt egyenlítettek. Az utolsó játékrészben nem esett találat, így jött a hosszabbítás, amelyben a Villach volt eredményes, így 4-3-ra nyert. Lehet, hogy az ütközet túl sokat vett ki a győriekből, mert vasárnap csak a harmadik harmadig tudták tartani a lépést a Klagenfurttal: az osztrákok az utolsó játékrészben sorra lőtték a gólokat, s végül 8-1-re győztek.

A Klagenfurt szombaton a Vasast is elintézte, 6-2-es győzelmet aratott felette. Az angyalföldieknek nem volt jó hétvégéje, hiszen vasárnap a Linz is három ponttal távozott a Jégpalotából, miután 6-3-ra nyert.

A Fehérvár szombaton a Salzburggal mérte össze tudását, s bizonyult jobbnak: Kiss Dávid együttese magabiztosan múlta felül az osztrákokat 6-2-re.

Az EBJL következő játéknapja pénteken lesz.

Eredmények:

2016. november 19., szombat:

Debrecen/Miskolc?MAC Budapest 8-0
Győr?Villach 3-4 h.
Fehérvár AV19?Red Bull Salzburg 6-2
Vasas?Klagenfurt 2-6
*UTE?KMH 6-1

2016. november 20., vasárnap:

Vasas?Red Bull Salzburg 3-6
Győr?Klagenfurt 1-8

*EBJL és U18-as bajnoki is egyben

 

U18-as bajnokság

A hazai bajnokságban a KMH nemcsak az UTE-val mérkőzött meg a napokban, hanem pénteken a Csíkszeredával is. Utóbbinak négy nap alatt ez volt a negyedik mérkőzése és miután 5-2-re nyert, így összesen 12 ponttal mehetett hazai magyarországi túrájáról. A csíkiak közül az ifjúsági olimpiai bajnok Eduard Casaneanu a négy meccsen öt gólt szerzett, emellett három gólpasszt adott, Részegh Zsolt András négy góllal és három gólpasszal zárt, míg Ivácson Alfonz háromszor talált be az ellenfelek kapujába ? ezzel ők voltak csapatuk legeredményesebb játékosai.

Az U18-as bajnokságban a héten egy meccset játszanak, csütörtökön a Tisza Volán a Pesterzsébetet fogadja.

Eredmények:

2016. november 18., péntek:

Csíkszereda?KMH 5-2

Program:

2016. november 24., csütörtök:

19:30 Tisza Volán?Pesterzsébet

 

U16-os bajnokság

Az U16-os bajnokság I. csoportjában a hétvégén kétségkívül a MAC Budapest és a Vasas játszotta a legizgalmasabb és a legfordulatosabb mérkőzést. A MAC már a 2. percben vezetést szerzett, s előnyét a második harmad közepén meg is duplázta. A vendég Vasas azonban nem adta fel, s még ebben a játékrészben szépített, a 47. percben egyenlített, az 58. percben pedig emberelőnyben belőtte a győztes gólt. Az angyalföldiek tehát ezen a mérkőzésen 3-2-re nyertek, míg pénteken 8-1-re győzték le a Debrecent. A további mérkőzések sem hoztak szoros eredményt: a Fehérvár 7-0- ra múlta felül a Pesterzsébetet, a DVTK 9-1-re a Győrt, míg az UTE 10-1-re a Debrecent.

A bajnokság vasárnap folytatódik.

Eredmények:

I. csoport

2016. november 18., péntek:

Vasas?Debrecen 8-1

2016. november 20., vasárnap:

Ifj. Ocskay Gábor JA?Pesterzsébet 7-0
DVTK Jegemedvék?Győr 9-1
MAC Budapest?Vasas 2-3
Debrecen?UTE 1-10

A II. csoportban a Gepárd egészen szoros meccset játszott a KMH B csapatával. Utóbbi a harmadik harmad közepéig tartotta magát, ekkor még 3-3-ra állt a találkozó, bár a hazaiak korábban már két góllal is vezettek. Miután ismét átvették a vezetést, az utolsó tíz percben még kétszer betaláltak, így az óbudaiak 6-3-ra nyertek. A Ferencváros kétszer is vezetett a Tisza Volán ellen a Népligetben, a végén azonban a vendégek hazavitték a három pontot, miután az utolsó harmadban megfordították a meccset és 4-2-re győztek. Az Ifj. Ocskay Akadémia B csapatának győzelméhez kétség sem fért a Dunaújvárosi Acélbikák ellen: bár utóbbi döntetlenre hozta ki az utolsó harmadot, 7-2-es vereséget szenvedett. Az UTE B még ennél is nagyobb diadalt ünnepelhetett, hiszen hazai jégen 21-1-re múlta felül a Kiskőröst.

A II. csoportban szerdán a KMH a MAC Budapest B csapatát fogadja.

II. csoport

2016. november 20., vasárnap:

Gepárd JE?KMH B 6-3
Ferencváros?Tisza Volán 2-4
Dunaújvárosi Acélbikák? Ifj. Ocskay Gábor JA B 2-7
UTE B?Kiskőrös 21-1

Program:

2016. november 23., szerda:

18:30 KMH?MAC Budapest B

 

Central Europe Hockey Cup

Az U16-osok közép-európai kupájában a Fehérvár és a MAC csapott össze egymással szombaton. A gól nélküli első harmad után a második elején a fehérváriak jutottak vezetéshez, de az előnyük alig két percig tartott, a MAC ugyanis gyorsan egyenlített. Már a hosszabbítás lehetősége is felsejlett, amikor az 59. percben a hazaiak a még kölyök korú, 2003-as születésű Varga Balázs révén ismét betaláltak, így végül a Fehérvár nyert 2-1-re. Ezzel visszavágtak a volánosok a Kisstadionban elszenvedett vereségért.

A MAC legközelebb csütörtökön lép jégre a Sparta Praha vendégeként.

Eredmény:

2016. november 19., szombat:

Fehérvár AV19?MAC Budapest 2-1

Program:

2016. november 24., csütörtök:

Sparta Praha?MAC Budapest

MACAVS U14 2014

Fotó: Beliczay László

 

U14-es bajnokság

Az U14-es bajnokság I. csoportjában csütörtöktől vasárnapig három csapat is Székelyföldön vendégeskedett: az UTE, a Debrecen és a DVTK a Felcsík, a Gyergyószentmiklós és a Csíkszereda hármasával mérkőzött. A csütörtöki és a péntek délelőtti eredményekről korábbi posztunkban már beszámoltunk, nézzük mi történt a csapatok mérkőzésein péntek délutántól. A Felcsíknak kevesebb öröm jutott a hokimaratonon, mint bánat, hiszen hat mérkőzésből csupán kettőt nyert meg. Bár csütörtökön kikapott a Debrecentől, vasárnap visszavágott vereségért, méghozzá nem is akármilyen meccsen. Aki látta, az minden bizonnyal csak kapkodta a fejét, úgy estek a gólok és úgy változott, hogy éppen melyik csapat vezet a mérkőzésen. Nos, először a csíkkarcfalviak birtokolták az előnyt, aztán a debreceniek a második harmad közepén már kettővel is vezettek, de az utolsó játékrész elején már egálra állt a meccs. A házigazdák zsinórban lőtt harmadik góljukkal átvették a vezetést, de erre a Debrecennek volt válasza, mint ahogy az ellenfél a meccs vége előtt három és fél perccel szerzett találatára is. Könnyen jöhetett volna a hosszabbítás, de az 59. percben a Felcsík ismét betalált, s ezzel 7-6-ra nyert.

Az előző napon a DVTK-t is a harmadik harmadban gyűrte le, a 48. percig ugyanis 2-2 volt az állás, azt követően azonban állva hagyta ellenfelét, s végül 7-3-ra győzött. A miskolciak délután aztán visszavágtak, akkor gólt sem engedtek lőni a Felcsíknak, miközben ők kétszer is betaláltak, így 2-0-s győzelmet arattak. A székelyek péntek délután az UTE kapuját sem tudták bevenni, a lilák azonban hatszor is megtették ezt az övékkel, így a délelőtti 3-1-es siker után 6-0-s diadalt ünnepelhettek.

Az UTE a Gyergyószentmiklósnak sem kegyelmezett: először 13-2-es, majd 7-0-s győzelemmel szerezte meg tőlük a három pontot. S végül ők vitték a bankot, hiszen vasárnap a Csíkszeredát 3-1-re és 14-0-ra győzték le, így hibátlan teljesítménnyel, 18 pontot gyűjtöttek össze Székelyföldön.

Tehát a Debrecen már csütörtökön megkezdte a hadjáratát, a Felcsík elleni 2-1-es győzelmet pénteken kettős siker követte a Gyergyószentmiklós ellen: délelőtti 7-3-as győzelem után délután 6-3-ra múlta felül ellenfelét. Szombaton a debreceniek a Csíkszeredával küzdöttek meg a pontokért, délelőtt magabiztosan nyertek 5-3-ra, délután azonban már nagyobb csatára késztették őket a csíkiak. A hazaiak az első harmadban már 2-0-ra vezettek, a vendégek azonban még ugyanebben a játékrészben egyenlítettek. A második közepén aztán átvették a vezetést, onnan pedig nem engedték ki a meccset a kezükből, s 5-2-re nyertek.

Míg a Debrecen vasárnap a fent említett tizenöt gólos mérkőzésen küzdött a Felcsíkkal, a DVTK a Gyergyószentmiklóst próbálta legyűrni kétszer is, de az egyszer sem sikerült. Az első meccsen a hazaiak már 3-0-ra vezettek, amikor a Miskolc elkezdett felzárkózni, de nem tudta utolérni ellenfelét, így 5-3-ra kikapott. A másodikon gólt sem lőtt, míg a Gyergyószentmiklós hármat is, tehát 3-0-ra nyert. A DVTK pénteken a Csíkszeredát sem tudta felülmúlni, utóbbi a délelőtti 2-0 után, délután 4-2-es diadallal szerezte meg a három pontot.

A székelyföldi mérkőzések mellett további kettőt rendeztek a kölyökbajnokság I. csoportjában. A Győrnek egyetlen szép emléke maradt az Ifj. Ocskay Gábor JA elleni találkozóról, méghozzá a 29. percben lőtt góljuk, mert egyébként 17-1-es vereséget szenvedett. A Ferencváros hiába lőtt két gólt az 57. percben ez már csak az eredmény kozmetikázásához volt elég a Pesterzsébet ellen, amely 3-2-es győzelmet aratott hazai pályán.

Ebben a csoportban csütörtökön két mérkőzés játszanak, a MAC a Ferencvárost, a Debrecen a DVTK-t fogadja.

Eredmények:

2016. november 18., péntek:

Felcsík?UTE 0-6
Gyergyószentmiklós?Debrecen 3-6
Csíkszereda?DVTK Jegesmedvék 4-2

2016. november 19., szombat:

Csíkszereda?Debrecen 3-5
Felcsík?DVTK Jegesmedvék 7-3
Ifj. Ocskay Gábor JA?Győr 17-1
Gyergyószentmiklós?UTE 2-13
Pesterzsébet?Ferencváros 3-2
Csíkszereda?Debrecen 2-5
Felcsík?DVTK Jegesmedvék 0-2
Gyergyószentmiklós?UTE 0-7

2016. november 20., vasárnap:

Csíkszereda?UTE 1-3
Felcsík?Debrecen 7-6
Gyergyószentmiklós?DVTK Jegesmedvék 5-3
Csíkszereda?UTE 0-14
Gyergyószentmiklós?DVTK Jegesmedvék 3-0

Program:

2016. november 24., csütörtök:

15:30 MAC Budapest?Ferencváros
Debrecen?DVTK Jegesmedvék

A II. csoportban az Egerszegi Titánok és a Vasas mérkőzésén igazi gólzáporra lehetett számítani az első harmad után, hiszen húsz perc alatt öt gól is esett. A zalaegerszegiek szereztek vezetést, az angyalföldiek azonban nemcsak fordítottak, de két gólra növelték az előnyüket, a hazaiak azonban még a szünet előtt faragtak a hátrányukból. Elállt az eső, a következő játékrészben ugyanis nem esett gól, a harmadik harmad elején azonban egyenlítettek a zalaiak. Alig tíz perc múlva aztán ismét a Vasas örülhetett a negyedik találatának, s nem sokkal később annak is, hogy 4-3-ra megnyerte a meccset. Az UTE B és a KMH meccse hasonlóan alakult: mindkét csapat kétszer vezetett a meccsen, a lefújás pillanatában a KMH, amely a 4-3-as győzelmet érő találatot az utolsó percben lőtte. A további két mérkőzésen nem volt kérdés, hogy melyik csapat nyer: a Tisza Volán egészen simán, 16-0-ra múlta felül a DVTK B-t, a Dunaújváros pedig 6-1-re a MAC B-t. A csoport pontvadászata szombaton folytatódik.

II. csoport

Eredmények:

2016. november 19., szombat:

Egerszegi Titánok?Vasas 3-4
UTE B?KMH 3-4
Tisza Volán?DVTK Jegesmedvék B 16-0
MAC Budapest B?Dunaújvárosi Acélbikák 1-6

A III. csoportban a KMH B az első harmad végétől a harmadik harmad elejéig vezetett, kétszer két góllal is, de a hajrá nem úgy sikerült, ahogy eltervezték. A Jászberény a 44. percben egyenlített, majd az 52. percben átvette a vezetést, sőt, miután Vas Milán 15 másodperc alatt két gólt is lőtt, máris kettőre nőtt az előnyük. Több gól már nem esett a találkozón, így a Jászberény 7-5- re nyert. A KSI ennél könnyedebben múlta felül 5-2-re a Debrecen B csapatát, a White Sharks azonban nagyot küzdött a Sportországgal, hogy végül 3-2-es győzelmének köszönhetően három ponttal gazdagodjon.

A csoportban szombaton rendeznek legközelebb mérkőzést.

III. csoport

2016. november 19., szombat:

13:30 KSI?Debrecen B 5-2
13:30 KMH B?Jászberény 5-7
16:00 White Sharks?Sportország 3-2

A IV. csoportban szombatok a Veszprémi Jéglovagok ragadtak ütőt a Kazincbarcikai Ördögök ellen. Utóbbi csapat hiába hozta ki a második harmadot 2-2-re, a veszprémiek összességében hatékonyabban irányították a korongot a kapu felé, így 11-4-re nyertek. A Pécsi Skacok ugyancsak sikerélménnyel zárták a hétvégét, a Szabolcsi JE ellen győztek 18-2-re.

A következő meccsekre ugyancsak szombaton kerül sor.

IV. csoport

2016. november 19., szombat:

Veszprémi Jéglovagok?Kazincbarcikai Ördögök 11-4
Pécsi Skacok?Szabolcsi JE 18-2

U20

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

U18

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

U16

Sorsolás
Tabella

U14

Sorsolás
Tabella

EBYSL (U20)

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

EBJL (U18)

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

CEHC (U16)

Sorsolás, tabella

Cimkék: , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR INFO
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum