A Fradinak és a DAB-nak is kell a pont

   

A MOL Liga-középmezőnyének két erős tagja méri össze erejét Erzsébeten.

A DAB a válogatott szünet óta nem találja azt a formáját, amit előtte mutatott, kis különbséggel ugyan, de kikapott hazai pályán az UTE-tól, majd nagyobb gólarányú vereség következett a Tüskecsarnokban. A Fradi még nagyobbat kapott a MAC-tól, de ennél is jobban fájhat a Fehérváron elszenvedett vereség, ahol kétszer is két góllal lépett el ellenfelétől, ám végül büntetőkkel kikapott. Ráadásul a Fradi gondjai a szünet előttről datálódnak, október 17-én kezdődő nyeretlenségi szériájuk hat meccset számlál. Ez a széria éppen Dunaújvárosban kezdődött, ahol 8-1-re kaptak ki az erőtől duzzadó Bikáktól, lenne tehát miért visszavágni, pontot téve a rossz széria végére.

Jó hír a hazai szurkolók számára, hogy Sevela eltiltása letelt, és a sérültek-betegek is egyre nagyobb számban térnek vissza a csapathoz. Szükség is lesz mindenkire mindkét oldalon, hiszen a két csapat billeg a középmezőny teteje és alja között, sokáig nem tarthat a rossz forma, mert az akár a rájátszásról lemaradni látszó csapatok elé vetheti a két gárda valamelyikét, miközben a legszívesebben mindketten a tőlük ellépő UTE-t vennék üldözőbe. Az eltérő meccsszámok kissé összekuszálják a képet, vesztett pontok tekintetében az UTE előnye pillanatnyilag megnyugtató, öt egységnyi különbséggel állnak a harmadik helyen, őket követi a DAB, de előnye a Fradival szemben csak három, a nyolcadik helyen álló Debrecenhez képest négy pont. Egy hazai győzelemnek a saját szurkolókon kívül ezért talán a lilák hívei örülnének a legjobban, míg a vendégek győzelme esetén a DAB egy pontra tudná megközelíteni a nála három meccsel többet játszó Brassót, és kis lélegzethez jutna, míg a Fradi előnye a Debrecennel és a Titánokkal szemben akár minimálisra is olvadhat.

A két csapat gyengébb formájából és a tét nagyságából adódóan kőkemény hokimeccsre készülhetnek a kilátogató szurkolók, ahol minden egyes centiért, minden egyes korongért vért kell majd izzadni.

Szakács Ferenc (vezetőedző, FTC): A múltkori mérkőzést mi veszítettük el, nem a Fehérvár nyert. Szerencsére jól haladunk ismét a kitűzött cél felé. Számos helyzetet sikerült kialakítani, ez egy nagy előrelépés volt számukra. Nagyon keményen készülünk, hiszen egy fontos és nehéz összecsapással nézünk szembe. A Dunaújváros egy nagyon erős csapat, kétsornyi kiváló légiósuk és még kétsornyi hajtós, ügyes fiatal és válogatott játékosuk van. A látottak alapján a kapus teljesítménye is kimagasló. Mindent megteszünk a három pontért. Lengyel továbbra is sérült, de a többiek nagy része már javulóban van.

Lee Gilbert (vezetőedző, DAB): Óriási mérkőzés vár ránk ma este, amelyen ha nyerünk, akkor jelentősen nőni fog az előnyünk a 6-8. helyen álló csapatokkal szemben. Egy-két helyen változtattunk a játékunkon, mivel a legutóbbi két mérkőzésen nagyon gyengén kezdtünk. Az is igaz ugyanakkor, hogy e meccsek 2. és 3. harmadaiban jól játszottunk, az Achilles-ínunk egyértelműen a kezdés volt, amelyből aztán már nem tudtunk visszajönni. Szükségünk van erre a mai győzelemre, tartozunk ezzel Magyarország legjobb szurkolóinak.

Ferencváros–Dunaújvárosi Acélbikák 2-5

   

Tovább tart a Ferencváros mélyrepülése. Sorozatban hetedik mérkőzésükön szenvedtek vereséget a zöld-fehérek.

Nem kezdődött jól a meccs a zöldek számára, hiszen az 5. percben a dunaújvárosiak fiatal sora mattolta az egymeccses eltiltása után visszatért Sevelát. Az egyenlítés sem jött össze, pedig a 30. percben fél percig kettős emberelőnyben is játszhatott a Fradi, és Greg Lindqvist csapatai az ilyen helyzeteket általában értékesíteni szokták. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, az a csapat, amelyik nem él a helyzeteivel,gólt kap, és ez ezúttal is így történt, amikor a DAB jutott kettős előnyhöz, Dansereau kihasználta az alkalmat, ezzel kétgólosra nőtt a vendégek vezetése. A 39. percben aztán 9 másodperc alatt foszlott a semmivé mindez, amikor Tendler majd Dubek is betalált az észt válogatott Koitmaa hálójába, így 2-2-ről veselkedhettek neki a felek a harmadik harmadnak. Ebben megint a vendégek voltak jobbak, a 47. percben Kaszkov szerezte vissza a vezetést. A végjáték is a piros-fehéreké lett, az 57. percben növelte kétgólosra az előnyt Azari, majd a ferencvárosi időkérés és Sevela lehozatala után egy percre rá Becze Tihamér lőtt az üres kapuba, ezzel beállítva a végeredményt. Ezzel a DAB hatpontos előnyre tett szert a zöld-fehérek előtt az 5. helyen, Seveláék pedig lassan kezdhetnek izgulni, nehogy az immár lőtávolba került Galati is utolérje őket.

Ez így nem mehet tovább, változtatni kell!

   

A Ferencváros edzője megelégelte a helyzetet az újabb vereség után.

Greg Lindqvist (vezetőedző, FTC): Mint mindig, mi kaptuk az első gólt. Nem uraltuk a meccset egyszer sem, de két gyors góllal visszahoztuk 2–2-re, majd az utolsó harmad első tíz percében jól is játszottunk. Ekkor jött egy törés, ismét nem lőttünk, csak kaptunk gólokat. Kizökkentünk, rossz helyzeteket alakítottunk ki. Ez így nem mehet tovább, változtatni kell!

Lee Gilbert (vezetőedző, DAB): Jó meccs volt, mindkét csapat odatette magát. A Ferencváros nagyon jó csapat, remek edzővel, ez a mérkőzés csak a szerencsén múlt. Mindig jó érzés ilyen nagy klubbal szemben győzni és megszerezni a három pontot a fővárosban. Valahonnan fentről segítettek minket…

(Forrás: nso.hu)

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 178 néző. Játékvezetők: Halassy, Gangel, Muzsik, Ozsváth.
Sevela: 88,9% (Soós)
K
Koitmaa: 93,5% (Duschek)
Schwindt, Hietamaki, Sumi, Tendler, Szappanos
1
Hruby, Ozols, Dansereau, Cseter, Azari
Jaborník, Erdélyi, Shinkaruk, Fliszár, Rafaj
2
Ölander, Ladigin, Becze, Borbás, Kaszkov
Kovács, Garbacz, Hardi, Dubek, Kiss
3
Lencsés, Lévai, Odnoga, Nagy, Tanka
Egyed, Németh Á., Inglis, Farkas, Gágyor
4
Pál, Léránt
Greg Kjell Lindqvist, Szakács Ferenc
E
Lee Gilbert, Strenk Hunor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 04:15 DAB Nagy Odnoga Lévai
0-2 33:18 DAB PP2 Kaszkov Dansereau
1-2 38:04 FTC Tendler
2-2 38:13 FTC Dubek Kiss Schwindt
2-3 47:47 DAB Kaszkov Dansereau Koitmaa
2-4 56:45 DAB Azari Dansereau Cseter
2-5 57:44 DAB EN Becze Borbás Kaszkov
31 Kapura lövések száma 37
33 Kiállításpercek 31

Az FTC–DAB galériája

   

Az FTC–DAB góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum