Utánpótlás Nevelnek, építkeznek a Tisza partján

 

Jelenleg csak az utánpótlás-nevelésre koncentrálnak Szegeden, olyan bázist alakítanak ki, amelyre néhány éven belül felépíthetik a Tisza Volán MOL Liga-csapatát.

“Nem abban mérjük a szegedi jégkorong sikerességét, hogy a csapataink milyen eredményeket érnek el a korosztályos bajnokságokban. Első lépésként erős utánpótlásbázis építése a cél, ezért elsősorban azt értjük siker alatt, hogy mióta elkezdtük a munkát, már harminc gyerekkel nőtt az egyesület létszáma” ? ezek Pápai Miklós szavai, aki tavasszal vette át a Tisza Volán jégkorongszakosztályának irányítását. Azóta sok minden változott a szegedi hoki életében: megszűnt az utóbbi években a szerb ligában induló felnőttcsapat, és a vezetőség úgy döntött, az utánpótlás-nevelésre helyezi a hangsúlyt.

“A jövőt építjük, két alapvető tervet fogalmaztunk meg, és azért dolgozunk, hogy ez meg is valósuljon ? folytatja a korábbi válogatott jégkorongozó, aki az Újpest és a Jászberény színeiben is bajnoki címet szerzett. ? Az álom természetesen a felnőttcsapat indítása a MOL Ligában, de erre nagyjából 6-8 év múlva nyílhat lehetőségünk. Bár U8-tól U18-ig mindegyik bajnokságban szerepel csapatunk, az ifjúságiak létszáma olyan alacsony, hogy a Fehérvártól kaptunk néhány játékost, így tulajdonképpen közös csapattal lépünk jégre. Az U16-osoknak akadnak jó momentumaik, de örömre igazán az U14-es és az U12-es játékosaink teljesítménye ad okot. Ezekben a korosztályokban a létszám is elégséges és a csapatok jó játékot mutatnak.”

Pápai kiemeli, az U14-esek közül hárman, Pallós Bertalan, Keceli-Mészáros Mátyás és Vadkerti Zalán nemrég a korosztályos válogatottban is bemutatkoztak, ráadásul várakozáson felüli teljesítményt nyújtottak, gólokat lőttek az osztrákok elleni felkészülési tornán. Ez egyrészt motivációt jelenthet a kisebbeknek, hiszen láthatják, hogy Szegedről is elérhető a válogatottság, másrészt a szakmai stábnak is visszajelzés, hogy jó munkát végeznek.

Visszatérve a tervekhez, a másik és egyben elsődleges cél a 200-300 fős utánpótlásbázis megteremtése. Jelenleg a korisuli program ennek az alapja, amelynek keretén belül mintegy 400 szegedi gyereknek biztosítanak ingyenes korcsolyázási lehetőséget. A fent említett harminc, újonnan igazolt hokis is közülük került ki. “Ez egy sikeresen működő program, amely által megmutathatjuk a gyerekeknek, milyen jó a jégen lenni. Meg kell szerettetni velük a sportágat, hogy később eltökélt hívei legyenek a jégkorongnak. Az egyesületben olyan közösség kialakítására törekszünk, ahová szívesen járnak a gyerekek, jól érzik magukat és kellőképpen szocializálódnak.”

Tisza Volan

Fotó: Tisza Volán (Facebook)

A szakmai stáb munkáját a szülők is segítik a szülői munkaközösségen keresztül, többek között ellenőrzik a felszereléseket, ügyelnek arra, hogy a csapatok zökkenőmentesen jussanak el az idegenbeli mérkőzésekre. A gyerekekkel hat edző foglalkozik, közülük hárman nemrég még a Szeged felnőttegyüttesében játszottak. A szakmai munkát a svéd utánpótlás-nevelésben sikereket elért Patrik Urban irányítja, aki Szegeden is szeretné megvalósítani az általa kidolgozott pedagógiai, metodikai rendszert. Try the best sports bet Philippines , there are many bookmakers online that you can choose from on our platform.

“Ehhez jelenleg még nincsenek meg a feltételek, Patrik módszerét csak idővel tudjuk alkalmazni a szegedi jégkorongban ? mondja Pápai. ? Ehhez sokkal nagyobb bázisra van szükségünk, a dolgunkat pedig az is nehezíti, hogy a városban a kézilabda, a kosárlabda és a vízilabda komoly konkurenciát jelent. Ezért természetesen a környékbeli gyerekeket is várjuk, sőt szeretnénk, hogy Szeged a későbbiekben regionális központtá váljon. Ehhez azonban elengedhetetlen lenne egy kisebb fedett jégpálya építése, hiszen a Szegedi Műjégpályán osztozunk a gyorskorcsolyázókkal, a műkorcsolyázókkal és a közönségkorcsolyázókkal, továbbá az iskolákból is jönnek a diákok, így elég kevés jégidő jut a hokisoknak.”

Szegeden márpedig igény mutatkozik a jégkorong iránt, hiszen a felnőttcsapat meccsein átlagban 800-1000 szurkoló volt a lelátón, még az utóbbi években is. Az utánpótlás-mérkőzéseken, ahogy ez máshol is megszokott, jobbára a szülők követik csemetéjük teljesítményét, de a szakmai vezetés arra törekszik, hogy azokra a fiatalokra is, akikre a Tisza Volán jövőbeli felnőttcsapatát építik, egyre többen legyenek kíváncsiak.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum