Egy légiósunk sem örülhetett pénteken

 

Vay Ádám ismét a kispadon ült az AHL-ben, társa 90% alatt védett. Wehrsék a bécsiektől kaptak ki, a Freiburg a Kaufbeurentől, a Cedar Rapids a Chicago Steeltől.

A Villach az éllovasok közé tartozó Vienna Capitalst fogadta. Bár a bécsiek lőtték az első gólt, a VSV hamar kiegyenlített, majd a középső játékrészben a vezetést is átvette. Hiába, ugyanis a harmadik harmadban az első négy percben két gólt lőtt a Capitals és 3-2-re megnyerte a meccset. Kevin Wehrs ezúttal nem szerzett pontot, mínusz eggyel zárt, a Villach 9. a tabellán.

Nem lőtt gólt a Freiburg, így nem is nyerhetett a Kaufbeuren ellen hazai pályán a német másodosztályban. A vendégek az első harmadban két, a második és harmadik játékrészben egy-egy gólt ütöttek, így a vége 0-4 lett. Vas Márton mínusz eggyel zárt, a Freiburg a 11. a bajnokságban.

Csütörtök után pénteken is kikapott az Iowa Wild a Charlotte Checkerstől. Vay Ádám ezúttal is a kispadon kapott helyet a 4-1-re elveszített találkozón. Kapustársa, Steve Michalek 29 lövésből 26-ot hárított, ami 90% alatti teljesítmény. A Wild hatodik az AHL központi divíziójában.

Hiába szerzett kétszer is vezetést a Cedar Rapids RoughRiders a Chicago Steel ellen, az ellenfél mindkétszer kiegyenlített, majd újabb két góllal 4-2-re megnyerte a mérkőzést. Stipsicz Bence pontot nem szerzett, a RoughRiders továbbra is első rendes játékidős győzelmére hajt a USHL-ben.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2016/17:

Név Csapat Liga H M G A P
Bartalis István Schwenningen DEL (GER-1.) 13. 9 2 2 4
Dudas Jesse TPS Liiga (FIN-1.)
TPS CHL 1 1 0 1
Fekete Dániel VEU Feldkirch Alpesi Liga (AUT-2.) 5. 13 3 7 10
Galló Vilmos Linköping HC SHL (SWE-1.) 10. 15 0 1 1
Linköping HC CHL 8 3 0 3
Garát Zsombor Austin Bruins NAHL 6. 11 0 1 1
Gáspár Máté EHC Linz EBEL (AUT-1.)
Hári János Leksands IF SHL (SWE-1.) 14. 15 1 4 5
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 2. 15 5 4 9
KalPa CHL 8 0 4 4
Stipsicz Bence Cedar Rapids USHL 9. 13 0 2 2
Szabad Kevin Vienna Capitals EBEL (AUT-1.) 2. 1 0 0 0
Vas Márton Freiburg DEL2 (GER-2.) 11. 15 0 7 7
Vay Ádám Quad City Mallards ECHL 5. 5 14 102 87,9
Iowa Wild AHL 6.
Wehrs Kevin Villach EBEL (AUT-1.) 9. 17 2 10 12

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Vay esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR INFO
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum