Az IIHF folyamatosan figyeli az ukrán helyzetet

   

Ausztriát felkérték készenlétben álló rendezőnek arra az esetre, ha a világbajnokságot mégsem lehetne megrendezni Kijevben.

Nagy port vert fel, hogy a nemzetközi szövetség Kijevnek adta a 2017-es divízió 1/A csoportos világbajnokság rendezési jogát. Az esemény komoly kételyeket vet fel. Először is Donyeck két évvel ezelőtti rossz példája miatt. Majd pedig kiderült, az ukrán szövetség a dalfesztivál miatt nem tud szerződést kötni a jégcsarnokkal. Végül megoldódott ez a gond is. Minden nehézség ellenére az IIHF őszi kongresszusa megerősítette, hogy Kijevben rendezik áprilisban a vb-t. Kijelölték a játékvezetőket, elkészült a sorsolás és az embléma is, amikor október közepén újra beütni látszott a ménkű: több osztrák hírforrás is megerősítette, hogy a nemzetközi szövetség megkereste az innsbrucki jégcsarnokot, vállalnák-e a vb megrendezését.

Ez a helyzet a kijevi utazásukat tervező magyar szurkolók százait bizonytalanította el ismét. Éppen ezért a múlt héten a nemzetközi szövetséghez fordultunk a helyzet tisztázása érdekében.

Az alábbi négy kérdést küldtük el az IIHF kommunikációs osztályára:

1) Osztrák hírforrások szerint a múlt hetekben az IIHF-től érdeklődtek az innsbrucki jégcsarnoknál, hogy szükség esetén vállalják-e a jövő áprilisi divízió 1/A csoportos vb lebonyolítását. Ez igaz, és ha igen, miért tették?
2) Az IIHF továbbra is kitart amellett, hogy a vb biztonságosan és problémamentesen megrendezhető Kijevben?
3) A magyar szurkolók nyugodtan megvehetik a repülőjegyeiket, lefoglalhatják a szállásaikat?
4) Az IIHF vállalja a döntéséért a felelősséget, ha végül mégsem ott lesz a vb?

Kérdéseinkre a következő választ kaptuk az IIHF médiafelelősétől:

“Minden, amit jelen pillanatban meg tudok erősíteni, az az, hogy Ausztriát elfogadtuk készenlétben álló rendezőnek arra az esetre, ha a világbajnokságot mégsem lehetne megrendezni Kijevben. Erre a párizsi féléves kongresszuson került sor, szeptemberben.

Az IIHF folyamatosan nyomon követi a helyzetet Kijevben, mindeddig semmilyen kérdés nem merült fel azzal kapcsolatban, hogy a tornát ott megrendezzék. Nincs arra vonatkozó végső határidőnk, hogy meddig kell megerősítenünk azt, hogy a tornát ott rendezik.

Ami azokat a szurkolókat illeti, akik tervezik, hogy részt vennének a tornán, azt javasoljuk, hogy vegyék fel a kapcsolatot a torna szervezőivel a kérdések tisztázása érdekében. A jegyértékesítés nem tartozik az IIHF hatáskörébe.”

Hogy a vb-n részt vevő csapatok többségének akarata és a ráció ellenére miért kell egy olyan országnak adni a vb-rendezést, amelynek mindennapjait súlyos belső és külső konfliktusok terhelik, amely területén váltakozó intenzitású fegyveres harcok zajlanak ? ami miatt még a döntést meghozó IIHF is úgy ítéli meg, hogy folyamatosan monitoroznia szükséges az ottani állapotokat és cserehelyszínt kell beizzítania ?, és amely országtól alig másfél évvel az újbóli döntés előtt már ugyanezen okok miatt el kellett venni a vébérendezést, azt ép ésszel nehéz felfogni.

Hogy Ukrajna miért jó vb-helyszín a másik jelölt, Ausztria Innsbruckjával szemben, arra a választ nem nekünk kell megadnunk. De mint látható, az erre vonatkozó kérdést az IIHF-nek értelmetlen lett volna feltenni. Az azonban igen különös, hogy a nemzetközi szövetség a saját döntése mellett nem tud kiállni, azért nem vállal felelősséget, és a vezető döntéshozói miatt kialakult bizonytalan helyzettel kapcsolatos időszerű kérdésekkel ? amelyek minden más vb esetében a normalitást jelentik: megvehetjük-e a repülőjegyet, lefoglalhatjuk-e a szállást ? az ukrán szervezőkhöz küldi a magyar szurkolókat.

Fasel IIHF

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum