A versenyben maradásért játszik Villachban a Fehérvár

   

A Villach és a Fehérvár is rengeteg gólt kapott eddig. Aki jobban összekapja a védelmét, az reménykedhet a győzelemben vasárnap délután.

Kísértetiesen ugyanúgy alakult a Villach és a Fehérvár utolsó hat mérkőzése. Mindkét csapat ötös vereségszériának vetett véget pénteken. A karintiai csapat az Olimpija Ljubljana, a Fehérvár pedig a KAC ellen nyert. A rossz sorozat természetesen a csapatok pozíciójára is hatással volt. A Volán az utolsó előtti, a Villach pedig a 9. helyig szánkázott vissza a mezőnyben. Vasárnap egymás ellen játszanak, aki nyer, folytatja a felzárkózást, aki veszít, ismét elveszítheti egy időre a felzárkózás esélyét. MIndkét csapat rengeteg gólt kap, kettejüknél csak a Ljubljana kapujába került többször a korong. A Villach ezt viszonylag jó támadójátékkel kompenzálja, hiszen ugyanannyi lőtt gólnál tart, mint amennyit kapott, a Volán viszont nem volt képes a hátul elkövetett hibákat elől kompenzálni, amit világosan mutat a -16-os gólkülönbség.

Meglehetősen komoly sérüléshullám sújtja a VSV-t mostanság. Ehhez jön még, hogy Brock McBride, a Sasok második legponterősebb csatára kérte szerződése felbontását, a hírek szerint azért, mert nem értett egyet GregHolst vezetőedző elképzeléseivel, aki a légiós sztárok mellé rendszeresen betett fiatalokat, hogy azok jobban fejlődjenek. Azóta itt az újabb csapás is: Mikko Jokela,a csapat finn hátvédje is kérte, hogy családi okok miatt engedjék el. A hírek szerint azonban mindketten játszani fognak még vasárnap a Volán ellen, és a búcsúmérkőzésüket nyilván ők is emlékezetessé szeretnék majd tenni. McBride esetében sejthető is, hogy mire számíthatunk, az Olimpija Ljubljana ellen már a szerződésbontásról történt megegyezés után játszott, a szurkolók pedig elbocsátó szép üzenetet fabrikáltak neki, amelyben nemes egyszerűséggel azt foglalták rímbe, hogy ha nem tetszenek neki a fiatalok, akkor bekaphatja és soha többé ne menjen Villachba. A 10-es ennek ellenére 1+2-vel vette ki a részét a győzelemből, és biztosan még egyszer utoljára meg akarja mutatni a szurkolóknak, hogy mit is ér.

VSV_1477675483998521_v0_h

A Fehérvár nehéz heteit már többször is kiveséztük az elmúlt időszakban. Nagyon nehéz helyzetben volt Benoit Laporte vezetőedző, akinek menet közben kell a saját elképzeléseire megtanítania a csapatot, amelyet még elődje, Tyler Dietrich alakított ki. Ezen az úton sok vereség érte a Fehérvárt, reméljük, a KAC elleni győzelem egy kicsit felszabadultabbá teszi a játékosokat. A bajnokságból eddig eltelt időben a játékosok zömén azt éreztük, mintha gátlásokkal telve játszanának. Mindegyikőjüket láttuk már sokkal jobban játszani, mint amit eddig mutattak. A legkritikusabbak az utolsó harmadok voltak eddig, ha csak ezeket nézzük, egészen ijesztő a csapat mérlege. Bízzunk abban, hogy a két, gödörbe került csapat összecsapásán a Fehérvár lesz képes tovább folytatni az emelkedést. Mivel a Villach emberelőnyös játéka a második legjobb az egész mezőnyben, ehhez az egyik legfontosabb feltétel, hogy sikerüljön a kiállítások számát minimálisra szorítani.

“A Villach nagyon erős a kapu előtt – mondta a ligahonlapnak Benoit Laporte. – Nagyon fegyelmezett játékra lesz szükség, nem töltetünk sok időt a büntetőpadon. Elsősorban zárt, kompakt védekezést kell mutatnunk, ha nyerni szeretnénk. Úgy akarunk a nemzetközi szünet miatti pihenőre menni, hogy sorozatban másodszor is nyerünk. Jó csapatunk van, és minden egyes egy góllal elveszített meccsünk még jobban összekovácsolt bennünket.”

“A legtermészetesebb, hogy teljes erőbedobással fogok játszani – mondta a távozás előtt álló Mikko Jokela. – Nekem sem lesz ez könnyű, igazából nem szeretném még szögre akasztani a korcsolyámat. De most a családomnak van rám szüksége.”

Villach–Fehérvár 8-5

   

Góleső volt Villachban, de ennek valószínűleg egyik szakvezető sem örült igazán. Kettejük közül azért Greg Holst legalább a győzelem miatt elégedett lehetett egy picit.

Kisebb műsorelőzte meg a mérkőzést a villachi öltözőben, ugyanis a csapat vezetői végül nem engedték beöltözni a szerződésbontását kérő Brock McBride-ot. Az ok az volt, hogy a remek csatár annak ellenére sem volt hajlandó aláírni a klub és a közte levő szerződés megszüntetéséről szóló papírokat, hogy erre nyomatékosan meg is kérték. Ez nem különösebben zavarta meg az osztrák csapatot, amely 1 perc és 7 másodperc elteltével a tavaly még fehérvári Wehrs révén szerzett vezetést. Az 5. perc végére 2-re nőtt a különbség, az első harmad végén 3-1 volt a táblán. A második harmadot 3-2-re nyerte a Villach, de úgy, hogy az első 3 és fél perc alatt három góllal terhelte meg a Hetényit a szünetben váltó Rajna kapuját, a 24. percre tehát 6-1 állt a táblán. Kevesen gondolhatták valósznűleg, hogy végül a hatodik villachi gólt szerző Platzeré lesz a győztes találat, végül mégis ez történt. A hátralevő időt 4-2-re nyerte ugyan a Fehérvár, de ez természetesen nem érhetett pontot. Lesz mit elemezni, a Villach 49 alkalommal lőtt kapura és gyakorlatilag minden hatodik lövése beakadt, tehát a védőmunka enyhén szólva sem volt tökéletes. A büntetésekben viszont sajnos ismét a Fehérvár nyert, 7-3-ra. Ma nem ez döntött, 5 az 5 ellen győzték le a Volánt az osztrákok, de az emberhátrányokkal a saját dolgát nehezítette meg a társaság. A sokgólos vereséggel a Fehérvár maradt a 11. helyen, elég lehangoló gólkülönbséggel. A nemzetközi szünet sokszor tett már jót a csapattal, reméljük, ez ezúttal is így lesz.

EBEL, 2865 néző. Játékvezetők: Bulovec, Lemelin, Seewald, Nothegger.
Roy: 86,1% (Herzog)
K
Hetényi: 86,4% (Rajna: 81,5%)
Labrecque, Jokela, Locke, Hunter, Johner
1
Owens, Manavian, Kóger, Sarauer, Bodó
Wehrs, Brunner, Verlic, McGrath, Schlacher
2
#4577, Sagert, Courchaine, Maylan, Sofron
Kreuter, Bacher, Kromp, Pinter, Lanzinger
3
Szirányi, Szabó D., Orban, Vas, Vincze
Leiler, Petrik, Platzer
4
Orbán, Szaller, Reisz, Kocsis, Sárpátki
Greg Holst
E
Benoit Laporte
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 01:07 VSV Wehrs Brunner McGrath
2-0 04:55 VSV Petrik Leiler
2-1 12:40 FHA SH Sarauer Maylan
3-1 15:52 VSV Verlic McGrath
4-1 21:10 VSV Johner Locke Labrecque
5-1 22:22 VSV Bacher Kromp Lanzinger
6-1 23:12 VSV Platzer Petrik Leiler
6-2 38:05 FHA PP Owens Maylan Kóger
6-3 38:19 FHA Courchaine
7-3 46:16 VSV PP Kromp McGrath Jokela
7-4 47:23 FHA Sárpátki Maylan
8-4 53:43 VSV Bacher Platzer Leiler
8-5 57:21 FHA Orbán Orban Sarauer
49 Kapura lövések száma 36
4 Kiállításpercek 12

A VIllach–Fehérvár góljai

 

Mind a 13.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum