Utánpótlás Őszi szünet előtti szüret

 

Ez a hét már a korosztályos válogatott tornákról szól, a hétvégén azonban még a hazai bajnokságban, illetve az osztrák ligában vitézkedtek a klubcsapatok. Nézzük meg, milyen eredményekkel zártak.

U20-as bajnokság/EBYSL

A juniorcsapatok közül maradéktalanul elégedett csupán a Fehérvár lehetett a hétvége után. Pontosabban már pénteket követően, amikor is a hazai bajnokságban 14-2-re legyőzték az Egerszegi Titánokat. A két együttes kilenc nappal korábban játszott egymással, Clinton Thornton csapata akkor 15-0-ra nyert, a zalaiak most azonban annyival közelebb kerültek ellenfelükhöz, hogy a mérkőzésen kétszer is betaláltak a kapujukba.

Csütörtökön a fehérváriak még az EBYSL-ben voltak érdekeltek, az Olimpija Ljubljanát fogadták hazai jégen. Az első harmad derekán lőtt góljukra a szlovénok a második elején válaszoltak, de a meccs csak a játékrész közepéig volt szoros: Mihály Ákos vezetést érő gólja után sorra jöttek a találatok, így a Fehérvár magabiztos 6-1- es győzelmet aratott.

Habár a MAC Budapest sem hagyta el a jeget vesztesen a hétvégén, a Znojmo otthonában mégis otthagyott egy pontot. Persze ettől még lehet tele a pohár, még akkor is, ha a budapestiek kétszer is vezettek a meccsen, a csehek azonban az utolsó harmadban fordítottak, és 26 másodperccel a vége előtt még nekik állt a találkozó. Ekkor Tóth Gergely talált be az ellenfél kapujába, hosszabbításra mentve a meccset. A 4-4-es eredmény a ráadás öt percében sem változott, így a pontokat szétlövésben osztották el a felek: Korchma Bence lőtt a legpontosabban, csapata kapta a két pontot. Korchma egyébként a győztes találat mellett három gólpasszt is jegyzett, mindannyiszor Majoross Barnabást szolgálta ki, aki egy nappal később az Innsbruck ellen is triplázott, sőt, klasszikus mesterhármast lőtt. A meccsen amúgy az osztrákok szerezték meg a vezetést, de Fodor Szabolcs együttese idegenben végül 3-2-re nyert.

A Debrecen és a Miskolc közös csapata mindkét játéknapon a Slavija Ljubljanával mérte össze tudását hazai jégen. Érdekesen alakult a párharc, hiszen a Debrecen-Miskolc szombaton 6-0-ra nyert, aztán vasárnap mintha kicserélték volna a csapatokat, a szlovénok 8-0-s győzelemmel szerezték meg a három pontot.

A KMH és a Vasas nem sok sikerélményt szerzett az utóbbi napokban, hiszen egyaránt nulla ponttal zárt az osztrák juniorligában. Előbbi szoros meccsen maradt alul 5-4-re az Innsbruckkal szemben, a Linztől pedig 4-0-ra kapott ki. Utóbbi először a Villachhal nem tudta tartani a lépést, tőlük 5-1-es vereséget szenvedett, míg a Jesenicével szemben 8-3-ra maradt alul.

Mivel ez a hét a válogatott jegyében telik, így a hazai bajnokság és az EBYSL is szünetel. Előbbi november 8-án, utóbbi 10-én folytatódik. Az U20-as válogatott egyébként Négy Nemzet Tornán vesz rész Asiagóban, ahol a házigazda olaszok mellett a szlovénokkal és a franciákkal méri össze tudását.

Eredmények:

EBYSL

2016. október 27., csütörtök:

Fehérvár AV19?Olimpija Ljubljana 6-1

2016. október 29., szombat:

Villach?Vasas 5-1
Znojmo?MAC Budapest 4-5 b.
Innbruck?Hokiklub Budapest 5-4
Debrecen-Miskolc?Slavija Ljubljana 6-0

2016. október 30., vasárnap:

Linz?Hokiklub Budapest 4-0
Innsbruck?MAC Budapest 2-3
Mladi Jesenice?Vasas 8-3
Debrecen-Miskolc?Slavija Ljubljana 0-8

U20-as bajnokság

2016. október 28., péntek:

Egerszegi Titánok?Fehérvár AV19 2-14

 

U18-as bajnokság/EBJL

Az U18-as válogatott ugyancsak Négy Nemzet Tornán lép jégre St. Pöltenben az osztrákok, az olaszok és a szlovénok ellen, így a két bajnokság ebben a korosztályban is szünetel november 10-ig. A héten azonban több mérkőzést is játszottak a csapatok, amelyek között öt a magyar és az osztrák pontvadászatban is beleszámított.

A hétvége rangadóját természetesen az EBJL A csoportjának élén álló Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia és a B csoportot vezető UTE összecsapása jelentette. A lilák hazai jégen a 25. percben szerezték meg a vezetést, de alig telt el három perc, már 1-1 állt az eredményjelzőn. A két csapat addig gyűrte egymást, míg az UTE emberelőnyben Horváth Olivér találatával ismét át nem vette a vezetést, s miután azt már nem engedte ki a kezéből, 2-1-re nyert. Virág Csaba együttese ezzel mindkét bajnokságban hat ponttal gazdagodott, hiszen előző nap ugyancsak a Megyeri úton a Vasast 6-2-re múlta felül, úgy, hogy a vendégek az első harmad után még 2-0-ra vezettek.

Szombaton amilyen könnyedén nyertek a fehérváriak a KMH ellen 10-0-ra, olyannyira nehezen gyűrte le a MAC Budapest a Győrt. Kangyal Balázs csapata az első harmad derekán szerezte meg a vezetést, de a győriek a második elején válaszoltak. Ezután a rendes játékidőben már nem esett gól, a hosszabbításban azonban nem kellett sokat várni a győztes találatra, Kudor Bendegúz lőtte a korongot a kapuba, ezzel nyert a MAC 2-1-re. Másnap a Vasas ellen már a hatvan perc letelte után örülhettek. Habár kétszer annyit lőttek kapura, mint ellenfelük, Csicsák Erik révén csak egyszer találtak be a kapuba, igaz, az 1-0-s diadal is 3 pontot ért.

A Győr az EBJL-ben a másik hétvégi mérkőzését a Debrecen és a Miskolc közös csapatával játszotta. Alig kezdődött el a meccs, a Debrecen-Miskolc már a 9. másodpercben gólt ünnepelhetett, előnyét pedig a második harmad közepén meg is duplázta. A győriek csak szépíteni tudtak, így újabb 2-1- es vereséget szenvedtek.

A Debrecen a hazai bajnokságban rendkívül izgalmas meccset játszott a Csíkszeredával. Utóbbi szerezte meg a vezetést az első harmad hajrájában, a második közepén azonban már a debreceniek birtokolták az előnyt. A csíkiak aztán az 52. percben egyenlítettek és még ugyanebben a percben fordítottak, négy másodperccel a végső dudaszó előtt pedig beállította a 4-2-es végeredményt. A Csíkszereda a DVTK ellen is begyűjtötte a három pontot, a miskolciakat 2-0-ra győzte le.

A Pesterzsébet és a KMH találkozóján csupán az első harmadban esett találat, igaz, abban négypercenként három is. Utóbbi a 7. percben szerzett vezetést, előbbi a tizenegyedikben egyenlített, majd a tizenhatodikban ismét a KMH volt eredményes, beállítva a 2-1-es végeredményt.

Eredmények:

U18-as bajnokság/EBJL

2016. október 27., csütörtök:

Pesterzsébet?KMH 1-2
Csíkszereda?DVTK Jegesmedvék 2-0

2016. október 28., péntek:

Csíkszereda?Debrecen 4-2

2016. október 29., szombat:

*KMH?Ifj. Ocskay Gábor JA 0-10
*MAC Budapest?Győr 2-1 h.
*UTE?Vasas 6-2

2016. október 30., vasárnap:

*MAC Budapest?Vasas 1-0
*UTE?Ifj. Ocskay Gábor JA 2-1
** Debrecen-Miskolc?Győr 2-1

*EBJL és magyar bajnoki is egyben
**EBJL

 

U16-os bajnokság

Éppen csak elkezdődött az U16-os bajnokság alapszakasza, máris őszi szünetre vonulnak a csapatok. Persze ennek is oka a válogatott hét, hiszen a serdülők legjobbjai is Négy Nemzet Tornára utaznak Szlovéniába. Meglátjuk, mire mennek a házigazdák mellett az osztrákokkal és az olaszokkal, de mindenekelőtt nézzük, mi történt a hazai bajnokság hétvégi fordulójában.

Az I. csoport első fordulós küzdelmei nem hoztak vérre menő csatákat, legfeljebb a Vasas ijedhetett meg egy cseppet, amikor a 6-2-es vezetésük után a Pesterzsébet felzárkózott 6-4-re. Persze győzelmüket a Farkasok azért nem fenyegették, hiszen a bekapott két gólra gyorsan reagáltak, s végül 8-4-re nyertek. Hetler Ádám csapatában egyébként remekeltek a lányok, Gottlibet Zóra két gólt is lőtt, továbbá gólpasszt is adott az utolsó találatot jegyző Jókai Szilágyi Kingának.

Bár a MAC Budapest végig vezetett a DVTK ellen, nem lehetett nyugodt, amikor a meccs felénél 3-2 állt az eredményjelzőn. A jeget azonban a hajrában nekik sikerült megtörniük, így 5-3-ra győztek. Az UTE közel sem játszott ennyire szoros mérkőzést az Egerszegi Titánokkal, erről árulkodik a 10-0-s végeredmény.

Eredmények:

I. csoport

Október 29., szombat:

Vasas?Pesterzsébet 8-4

Október 30., vasárnap:

MAC Budapest?DVTK Jegesmedvék 5-3
UTE?Egerszegi Titánok 10-0

A II. csoportban két mérkőzés is szétlövésben dőlt el. A Gepárd JE és a Tisza Volán összecsapásán utóbbi az első harmadot 2-0-s előnnyel zárta, előbbi azonban a második játékrészben zsinórban három gólt is szerzett, s ezzel átvette a vezetést. A szegediek a harmadik harmad elején egyenlítettek, de az 54. percben ismét a hazaiak ünnepelhettek gólt. Egy percig sem tartott az örömük, mert a Tisza Volán megint egalizált, az eredmény pedig a rendes játékidőben már nem változott. Miután a hosszabbításban sem, így a pontokat szétlövésben osztották el a csapatok. Keceli-Mészáros Mátyás találata a szegediek 5-4-es győzelmét jelentette.

Az UTE B kétszer is vezetett az Ifj. Ocskay Gábor JA B ellen, hatvan perc után azonban 2-2-t mutatott az eredményjelző. A felek a ráadás öt percében sem bírtak egymással, így ezen a meccsen is a szétlövés döntött, Nikolov Martin sikeres büntetőjével 3-2-re nyertek a lilák.

A többi mérkőzés nem hozott hasonló izgalmakat: a MAC Budapest B simán nyert 13-0-ra a Kiskőrös ellen, a Dunaújváros a KMH B-t győzte le 3-0-ra, a Vasas B pedig a KMH A-t 4-1-re.

Eredmények:

II. csoport

Október 28., péntek:

17:35 Gepárd JE?Tisza Volán 4-5 b.

Október 29., szombat:

13:05 Kiskőrös?MAC Budapest B 0-13

Október 30., vasárnap:

12:10 UTE B?Ifj. Ocskay Gábor JA B 3-2 b.
15:00 Dunaújvárosi Acélbikák?KMH B 3-0
18:10 KMH?Vasas B 1-4

Az U16-os bajnokság november 11-én folytatódik, ahogy a Central Europe Hockey Cupban is ekkor lép jégre legközelebb magyar csapat.

 

U14-es bajnokság

Az U14-es bajnokságban ezen a hétvégén tartottak szünetet, csütörtökön azonban az I. csoportban négy mérkőzést is lejátszanak. A Pesterzsébet Debrecenbe látogat, miközben a Ferencváros az Ifj. Ocskay Gábor JA első csapatát fogadja. A fehérváriak B együttese otthon játszik a Győrrel, a DVTK pedig a MAC ellen lép jégre Miskolcon. Az eredményekről pénteken számolunk be, mint ahogy a szombati mérkőzéseket is ekkor tekintjük át.

Program:

I. csoport

2016. november 3., csütörtök:

15:00 Debrecen?Pesterzsébet
17:30 Ferencváros?Ifj. Ocskay Gábor JA
18:30 Ifj. Ocskay Gábor JA B?Győr
DVTK Jegesmedvék?MAC Budapest

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum