Elcserélhetik a Világkupa legjobb kapusát

 

Jaroslav Halak menedzsere komoly kritikával illette az Islanders vezetését. Vihar a Barclays Centerben, Garth Snow kicsinyes bosszúja.

Jaro Halak évek óta az NHL egyik legjobb kapusa. Tudását a Világkupán is megvillantotta, ahol az Európa-válogatott legjobbja volt és a csapatot a döntőbe vezette. Most azonban úgy néz ki, hogy az Islanders könnyedén lemondana róla, mert a kapus ügynöke kemény szavakkal bírálta a New York-i csapat menedzsmentjét. Allan Walsh, akinek a másik ügyfele, Jean-Francois Berube is a csapat tagja, azt nyilatkozta, hogy játékosaival nem foglalkoznak eleget és nem készítik fel őket megfelelően.

Walsh arra célzott, hogy az Islanders második éve három kapust, Halakot, Berube-ot és Greisst tartja a nagy keretben, holott elég lenne kettő is. Emiatt a az edzéseken nem kapnak elég figyelmet, nem tudnak olyan intenzíven dolgozni és kevesebb a minőségi gyakorlat. Walsh mindezt egy twitter-bejegyzésben tette közzé, ami kisebb vihart kavart.

Elliotte Friedman, a Sportnet neves szakírója ezután hivatalos választ szeretett volna az Islanderstől, de kérdésére nem reagáltak. Friedman így két dologban látta a választ, először is abban, hogy az Islanders a jövőre gondolva szeretné megtartani Berube-ot és nem szeretné elveszíteni waiveren, másodsorban Garth Snow-t ismerve a csapat menedzsere retteg a sérülésektől.

Azt azonban már csak mi tesszük hozzá halkan, hogy Halak 31 éves, minden rutinnal felvértezett kapus, aki a legjobb korba lépett, és 5-6 jó éve még biztosan van, tehát lenne idő az utódlást megoldani. Másrészt Berube 25 éves és mindössze 7 NHL-meccset tud felmutatni, ami azt jelenti, hogy kicsit későn érő típus és nem biztos, hogy ilyen előzményekkel valaha is első számú kapus lehetne.

halak

Fredman megkeresése után két és fél órával aztán Garth Snow reagált, az Islanders GM-je tudatta a kollégáival, hogy első számú kapusa megfelelő ajánlat esetén távozhat. Ez Snow részéről elég kicsinyes reakciónak tűnik, pláne annak a tükrében, hogy maga is kapus volt, több mint 350 NHL-meccset játszott, tehát tisztában kell azzal lennie, hogy Walsh miről is beszél, mivel is elégedetlen ügyfeleivel kapcsolatban.

Itt tart most az ügy, aminek két vége lehet: vagy elcserélik Halakot, vagy nem. Mivel a kapusnak semmilyen záradék nincs a szerződésében, ezért akár már holnap költözhet, ha Snow elfogadható ajánlatot kap. Ha tippelni kellene azt mondanánk, hogy Los Angeles, vagy Winnipeg lehet a célpont. Azonban azt se felejtsük el, hogy Walsh ügyfelei között ott van az a Jonathan Drouin is, aki miatt kemény harcot folytatott az ügynök és Steve Yzerman, a Tampa menedzsere. És abból a harcból is Walsh került ki győztesen.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR INFO
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum