Nehéz belgrádi kirándulásra számíthat az UTE

   

A lilák az utóbbi fordulókban nem kényeztették el közönségüket. Az utolsó helyezett otthonában vennék célba a dobogót.

A szerb ligaújonc sorozatban kapja most az élmezőnyhöz tartozó ellenfeleket. Két hete a Ferencváros és a Miskolc vizitált Belgrádban, majd jött a debreceni kirándulás és a fehérvári pontszerzés, most pedig a MAC, UTE páros látogat el a Pionír csarnokba. A belgrádiak fejlődése látványos, egyre jobban állnak a lábukon, és egyre több nehéz pillanatot okoznak az ellenfeleiknek. Ha ez így megy tovább, előbb-utóbb valakit el fognak kapni az erősnek tartott csapatok közül. A MAC ellen is vezettek, majd lőtt a tavalyi ezüstérmes sorban 4 gólt, de a végére ismét nagyon izgalmas lett a meccs, a Beograd kapusát lehozva küzdött az egyenlítésért. Ha nincs is éppen csúcsformában a MAC, és ennek okait a vezetőedző sem érti, akkor is több, mint figyelemre méltó a helytállás a válogatott és EBEL-viselt játékosok sorát felvonultató budapestiek ellen. Mindezt úgy, hogy a belgrádiak csak öt légióssal és hazai játékosaik fogyatkozása miatt összesen 3 sorral és 1 extra mezőnyjátékossal játszottak a négy sorozó MAC-cal. Ráadásul ezúttal Turcotte sem szerzett gólt, de voltak, akik a helyébe léptek, nélküle is háromig jutottak.

Most egy az utóbbi hetekben a MAC-hoz hasonlóan nem éppen topformában versenyző Újpest lép fel Belgrádban. Bár a lilák egyelőre ötödikek és 22 ponttal többet gyűjtöttek ellenfelüknél, az októberük finoman szólva sem sikerült fényesen. A Titánok és a Dunaújváros elleni első meccs még rendben levőnek látszott, de aztán jött a Csíkszereda elleni hazai csata, amelyen háromgólos előnyből sikerült felhozni az ellenfelet, majdnem pontvesztés lett a vége. A következő alkalommal a Dunaújváros ellen már ez is összejött, az utolsó pár percben kétgólos előnyt sikerült eladni. Debrecenben borzalmas kezdés után felébredve sikerült nyerni, de a fiatal fehérváriak ellen a biztos vezetés sem volt már meg, és a hosszabbításban a Titánok nyertek, ezt követően pedig azt próbálta ki a csapat, tud-e még egyszer háromgólos hátrányból pontot szerezni a debreceniek ellen. A kísérlet eredménye negatív lett, az UTE a végén kapusát lehozva küzdött az egyenlítésért, de ebből újabb gólt kapva a Debrecen végül két góllal nyert. Mintha fejben lennének bajok a csapattal, felesleges kiállítások, fegyelmi büntetések is nehezítik a játékot.

Mindezek együttesen kiegyenlített mérkőzést jósolnak vasárnap estére. A HK Beograd egyáltalán nem esélytelen a pontszerzésre, különösen, ha az újpestiek a szeptember közepi meccsük, a fölényes, 8-1-es győzelem emlékeiből próbálnak kiindulni. Az október végi HK Beograd azonban már nem az a csapat, amely legutóbb a Megyeri úton játszott, így érdemes nagyon komolyan venni, és fejben is felkészülni ellenük annak, aki nyerni akar a Pionír csarnokban.

HK Beograd–UTE 2-3

   

Az utolsó másodpercben a belgrádiak ütőjében maradt az egyenlítés. Az UTE 20 másodperc alatt nehezítette meg a saját dolgát a szerb fővárosban.

Végig egyenrangú ellenfele volt a mezőnyben a HK Beograd az újpestieknek, de a jobbnál jobb helyzeteiket sem tudták értékesíteni. A meddő belgrádi támadójáték ára háromgólos újpesti vezetés lett a második szünetre. Először Csányi szerzett gót a 8. percben, majd Sikorcin duplázta meg az előnyt a 32.-ben, végül Hebar bombázott előnyben Trifonov hálójába a 39. percben. Nem volt érdemtelen az újpesti vezetés, de a játék képe nem ezt sugallta. Ugyanakkor hiába közhely, a helyzeteket be kell lőni, ez pedig a belgrádiaknak nagyon nem ment, még kettős előnyben sem. A fordulópont a 46. percben érkezett el, amikor Dömötört küldték ki 5+20 perccel térdhasználat miatt, majd az 5 perces kiállítás alatt Hebart is kiküldték. A kettős előnyből ki más, mint Turcotte szerzett gólt, ez pedig ébresztőleg hatott a többiekre is, 21 másodperc múlva Szabados 3-2-re alakította az eredményt. Szilassy Zoltán időt kért, sikerült megnyugtatnia csapatát és rendeznie a sorokat, az 5 percből hátralevő idő gól nélkül telt el. Az 56. percben Árvay mehetett ki a hazai oldalról, de Sikorcinéknak nem sikerült növelniük az előnyt, így rendkívül izgalmas végjáték ígérkezett. Annál is inkább, mert az 59. perc elején Kiss Dániel, a 60. perc elején pedig Hegyi Ádám jutott a kiállítás sorsára. A kettős előnyben beszorította a lilákat a Beograd, ám semmi nem ment be, az utolsó másodpercben például a Siláról oldalra csorgó korongot sikerült a hazai csatároknak a szinte teljesen üresen álló kapu mellé visszalőniük. A helyzeteik már megvannak a szerbeknek, de amíg nem tanulják meg, hogy ezeket be is kell lőniük, addig csak ilyen szívinfarktus közel állapotba hozó vereségeket fognak szenvedni, ahogy ez vasárnap este is történt.

Erste Liga, Ledena dvorana Pionir, 2016. okt. 30., vasárnap. Játékvezetők: Bogdan, Juhász, Fazekas, Muzsik.
Trifonov: 89,7% (Rankovic)
K
Sila: 92,9% (Pichler)
Crnogorac, Árvay, Despotovic, Bjelogrlic, Saliji
1
Huba, Kiss, Sikorcin, Frolík, Hebar
Anic, Brkusanin, Vucurevic, Filipovic, Turcotte
2
Hegyi, Gröschl, Nemes, Tóth, Csányi
Novakovic U., Podunavac, Kerezovic, Novakovic P., Szabados
3
Nagy N., Kovács, Dömötör, Dósa, Turbucz
Zwick, Vukicevic
4
Pápa
Christer Dreberg, Nemanja Jankovic
E
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 07:57 UTE Csányi Kovács Nagy N.
0-2 31:10 UTE Sikorcin Hebar
0-3 38:06 UTE PP Hebar Frolík
1-3 48:07 BEO PP2 Turcotte Filipovic Árvay
2-3 48:28 BEO PP Szabados Crnogorac Bjelogrlic
28 Kapura lövések száma 29
18 Kiállításpercek 55

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum