Alex Killorn megtalálta a góllövő ütőjét

 

Nem az egyik legunalmasabb sportújságírói sablont pufogtatjuk, szó szerint úgy történt, ahogy a címben írjuk.

Idén januárban ugyanis a Bauer sportszergyártó cég felvásárolta az Eastont, ami számos játékosban kétségeket ébresztett a jövőt illetően. Köztük volt Alex Killorn is, a Tampa Bay Lightning 27 éves csatára, aki eddig Eastont használt, aminek így most búcsút kellett mondania. A nyáron feltehetően több ütőt is kipróbálhatott, de a szezonnak a Warrior cég Covert QR1-es modelljével vágott neki. Ezt használja egyébként Max Pacioretty is, aki az elmúlt három évadban 30, 37 és 39 gólt szerzett. Killorn a Tampában még soha nem szerzett 17-nél többet és mivel máshol nem is játszott, így a 2013/14-es idényben elért eredménye karrierje eddigi legjobbja.

killorn

A hangsúly az eddigin van, hiszen az új ütő nagyon bevált a játékosnak, aki hét meccsen máris hat gólnál jár. Természetesen nem csak ennek köszönhető, hogy szárnyakat kapott, de a technológiának is lehet benne szerepe, az biztos. “Más a kanyar íve, de sokkal jobban lehet vele pattintott lövést leadni. Ezzel tényleg tudok tüzelni ? mondta az új ütőről a játékos.”

killorn QR1

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum