Felszívja-e magát a Csíkszereda az erdélyi rangadóra?

   

A hazai Brassó és a vendég Csíkszereda az eddigi eredményeik alapján idén nincsenek egy súlycsoportban, de a rangadókon ez nem szokott számítani.

A közelmúlt talán legnagyobb válságát éli át a Sportklub, amely a MOL Liga történetében soha nem látott mélységeket jár meg. 13 mérkőzést játszottak eddig, ebből kettőt nyertek és további egy-egy alkalommal kaptak ki hosszabbításban, illetve büntetőkkel. 8 ponttal egyelőre az utolsó előtti helyen állnak, csak a ligaújonc Belgrádot előzik meg, de ha nem történik jelentős változás, akkor a szerb csapat is hamar a nyakukon lehet. Pedig jól kezdték a szezont, ugyan Belgrádban kicsit nyögvenyelősen nyertek, de aztán a MAC otthonában csak büntetőkkel kaptak ki, amire mindenki felkapta a fejét. Egy nappal később aztán ezek a fejek ismét az égre szegeződtek, amikor minden különösebb előzmény nélkül a csapat 14-2-re kapott ki Debrecenben. Azóta sem tért magához a csapat, jelenleg hétmeccses ponttalansági szériában van, egyedül az UTE-t sikerült megszorítani, 4-3-ra kaptak ki a Megyeri úton, de számos alkalommal súlyos vereségbe szaladtak bele: Dunaújvárosban 10-4, Galacon 8-4 lett a vége. Az egyetlen bizakodásra okot adó körülmény, hogy legutóbb éppen soron következő ellenfelük, a Brassó ellen sikerült nyerniük, Csíkszeredában 4-2 lett a vége, pénteken ennek a mérkőzésnek a visszavágóját láthatják a nézők a brassói olimpiai stadionban.

A Brassó a tavalyi gyengélkedés után ismét komoly játékerőt képvisel, 26 pontjuk van, amivel a negyedik helyen állnak a tabellán. Igaz, ők játszották a legtöbb mérkőzést a ligában, a pénteki erdélyi rangadó a 16. lesz a sorban, míg szintén 26 pontos UTE és Fradi mindössze 13-nál jár és a 21 pontos Dunaújváros is veszélyes lehet rájuk 12 meccsükkel. A Szeredával ellentétben a Brassó formája kimondottan biztató, legutóbbi, négymeccses magyarországi túrájukon büntetőkkel nyertek a MAC otthonában, simán verték a Fehérvárt, hosszabbításban nyertek a Debrecen ellen, csak a négy nap alatt játszott negyedik meccsükre fáradtak el, Miskolcon 7-1-re kikaptak, amitől feltehetően így sem voltak nagyon szomorúak. Múlt héten csütörtökön ugyanis a MAC-ot rendes játékidőben is sikerült legyőzni, ők az egyetlen csapat a ligában, amely eddig oda-vissza verte Majoross Gergely tanítványait. Az elmúlt hetet a csapat a román bajnokságban harcolta végig, a Steauát és a Progymet is magabiztosan győzték le 2-2 alkalommal, ezzel előnyük 9 pontra nőtt.

A Szereda ellen azonban mégsem mehetnek biztosra, bátran kijelenthető, hogy évek óta nincs fontosabb mérkőzés Erdélyben a két csapat egymás elleni párharcánál, aktuális állástól függetlenül. A pénteki erdélyi rangadó alakulása sokat elárul majd a liga egyik alapítójának mentális állapotáról.

Brassó–Csíkszereda 4-2

   

A Sportklub rendezte sorait, de ez még nem volt elegendő ahhoz, hogy otthonában verje erdélyi riválisát.

Az első két harmad egyaránt 1-1-re végződött, Brassóban mindkétszer a Csíkszereda szerzett vezetést. De ahogy Molnár Zsombor gólját Richard Filip, úgy Moldován Ervinét Nagy István egyenlítette ki. A Brassó vezetésére egészen a 43. percig kellett várni, Petres Tivadar lőtte a hazaiak harmadik gólját. A Sportklub eredménytelenül próbálkozott az egalizálással, és ennek egy üres kapuval kialakuló 4-2-es vereség lett a vége. Az utolsó percben Ian McDonald talált a kapuba.

A Brassó tovább zárkózott az élbolyhoz, a Sportklub pedig egyelőre magával küzd a leginkább, és ha szerencséje van, akkor még belátható távolságban lesz a rájátszást érő helyek egyik, mire egyenesbe jönnek arrafelé a dolgok.

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 1200 néző. Játékvezetők: Csomortani, Mathe, Redai.
Tőke: 93,9% (Béres)
K
Onodi: 93,5% (Ruczuj)
Filip, Nagy I., McDonald, Klempa, Gliga
1
Papp, János, Péter R., Antal Zs., Bíró T.
Rawlyk, Nagy Cs., Molnár Zsolt, Mihály, Tranca
2
Korenko, Campbell, Brancis, Lanceleve, Spafford
Imecs, Bíró O., Bíró G., Zsók, Péter Zs.
3
Salló, Gecse, Moldován, Molnár Zsombor, Molnár Z.
Mátyás, Balázs, Fodor, Petres
4
Egyed, Farkas, Rokaly
Martin Lacroix, Keresztes Ottó
E
Tom McCarthy, Nagy Béla
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 05:40 SCC Molnár Zsombor Antal Zs. Molnár Z.
1-1 11:42 BRA Filip
1-2 24:12 SCC Moldován Bíró T. Péter R.
2-2 38:18 BRA Nagy I. Filip
3-2 42:02 BRA Petres Filip Rawlyk
4-2 59:41 BRA EN McDonald
47 Kapura lövések száma 33
12 Kiállításpercek 20
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum