A légiósok közötti, vagy a magyar–szerb csata dönt?

   

Alsóházi rangadóra kerül sor Debrecenben csütörtök este, ahová sorozatban négy hazai mérkőzése után az egyre inkább összeálló HK Beograd látogat. Mindkét csapatnak győzelmi esélyei lehetnek.

Szeptember elején még hajlamosak lettünk volna országos egyesre venni a meccset, de a DHK finoman szólva sem szárnyal, összesen négy győzelme közül három az első 3 fordulóban esett, az azóta eltelt 8 mérkőzésen pedig mindössze 1 győzelemre és 1 hosszabbításos vereségre futotta tőlük. A mélyrepülés azzal járt, hogy a csapat kicsúszott a rájátszást érő első 8 helyről, az újonc Galati is beelőzte őket, ami akkor sem az igazi, ha a galaciaknak úgy van 1 pont előnyük, hogy 4 meccsel többet játszottak, hiszen azt a pontot, amivel a DHK visszaelőzhet, még meg is kell szerezni valamikor. Legutóbb a debreceniek az UTE elleni meccsüket voltak képesek elveszteni 3 gólos előnyről, ami nem kis bravúr. Jevgenyij Muhin mesternek el is fogyott a türelme, és máris két új légióst igazolt a csapat, Szagyikov a hátvédsorban, Orlov pedig a kapuban segíthet szilárdabbá tenni a csapat játékát. Erre annál is inkább szükség van, mert a DHK sok gólt kap, meccsenkénti átlagban csak a két újonc és a Csíkszereda kap nála többet. A legutóbbi 4 mérkőzésen mindig legalább 4 gólig jutott az ellenfél, így pedig borzasztó nehéz nyerni, hiszen a MOL Ligában manapság már nem olyan egyszerű 5-öt berámolni a kapuba. Szagyikovékkal mindenesetre már 10 benevezett légiósa van a csapatnak, így Muhin mester választhat, hogy pedagógiai célokkal kiket hagyjon ki az oroszok közül a meccsről.

Bár továbbra is Hugo Turcotte viszi a hátán a szerb csapatot, egyre inkább kezd összeállni az újonc játéka. A kanadai csatár elképesztő teljesítményt nyújt, 12 meccsen 16 gólnál tart, ebben a műfajban egyelőre csak az ugyanannyi alkalomból 14 találatnál tartó Keegan Dansereau tudja tartani vele a lépést. De igazságtalanok lennénk a többiekkel, ha nem vennénk észre, hogy egyre szorosabb meccsekre képesek a belgrádiak immár a liga élcsapatai ellen is. Az elmúlt hétvégén a Ferencváros és a címvédő DVTK ellen is reális közelségbe került a pontszerzés, mindkettejüknek 4-4 gólt hintett a csapat, tehát Turcotte újabban már-már szokásos duplája mellett is voltak góllövésre képes játékosok soraikban. Fontos adalék, hogy ezekre az összecsapásokra már visszatérhetett a MAC ellen megsérült Árvay is, aki az egyelőre sokat bakizó védelem egyik kulcsembere. Továbbra is hiányzik viszont egy légiós védő a keretből, miután a kanadai Mike Wills nem vált be. Azt nem tudjuk, hogy Christer Dreberg minek a sulykolásával folytatja a csapat fejlesztését, de az biztos, hogy a saját kapu előtt lehet komoly zavarba hozni a belgrádiakat, a legutóbbi, DVTK elleni mérkőzésen sorban négy gólt is abból kaptak, hogy a miskolciak az alapvonal mögül a kapu előtt álló csatárnak visszaadtak egy korongot, aki belőtte azt. Ha végre sikerülne uralniuk az ilyen játékhelyzeteket, akkor akár pontszerzésre is képesek lehetnek a nem túl jó formát futó Debrecen ellen.

Debrecen–HK Beograd 6-0

   

Minden harmadot 2-0-ra nyert a hazai csapat, amelynek kapujában az új orosz kapus hibátlan teljesítménnyel zárt.

A belgrádiak az első harmad végéig tartották magukat a ráncfelvarráson átesett DHK otthonában. Akkor beindult az orosz henger, amely meg sem állt négy gólig ezen az estén. A debreceni első sorban helyet kapott a szintén orosz, a csapathoz visszatérő Szagyikov, aki a hatodik találatot jegyezte. A légiósokon kívül Hári Norbert volt elemében, két gólt is lőtt a szerb újoncnak, a másodikat büntetőből.

A Debrecen a közelmúlt komoly problémái után visszatalált a győztes útra, természetesen a csapattal kapcsolatos fontosabb kérdések nem a ligautolsó elleni meccsen dőlnek el.

Először nullázták le a belgrádiakat

   

A Debrecen már a Ferencváros elleni meccsre fókuszál.

Jevgenyij Muhin (vezetőedző, Debrecen): Kulcsfontosságú volt, hogy a légiósok jó játékot produkáltak. Közülük is kiemelném a kapusunk teljesítményét, aki az emberhátrányos szituációkban nagyokat védett. Pénteken, a Ferencváros ellen mindenkinek a maximumot kell nyújtania, ha bárki is meginog, abból gondjaink lehetnek.

Christer Dreberg (vezetőedző, HK Beograd): Nagyon csalódott vagyok, mert mentálisan és fizikailag is elmaradtunk attól, amit az elmúlt 3-4 mérkőzésen nyújtottunk. Ennek nem pusztán az volt az oka, hogy 9 órás autóbuszozást követően léptünk jégre. Még nem értem, pontosan mi történt. Különösen a támadóink voltak nagyon passzívak, így túl nagy teher hárult a védelemre.

Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 184 néző. Játékvezetők: Kincses, Varjú, Sipos, Kis-király.
Orlov: 100% (Gyenes)
K
Rankovic: 85,7% (Trifonov: 87,5%)
Bezrukov, Szagyikov, Kocsetkov, Koszourov, Piszkunov
1
Anic, Brkusanin, Vucurevic, Filipovic, Turcotte
Varga, Pados, Németh, Hári, Godó
2
Crnogorac, Árvay, Despotovic, Bjelogrlic, Saliji
Hetényi, Wéber, Kovács, Dancsfalvi, Berta
3
Novakovic U., Podunavac, Kerezovic, Novakovic P., Szabados
Vincze, Molnár
4
Glavonjic, Zwick, Vukicevic
Jevgenyij Muhin, Igor Razov
E
Christer Dreberg, Nemanja Jankovic
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 15:48 DHK PP Piszkunov Koszourov
2-0 19:20 DHK Bezrukov Kocsetkov Piszkunov
3-0 24:45 DHK Hári Molnár Németh
4-0 37:55 DHK Bezrukov Kocsetkov Koszourov
5-0 52:21 DHK PS Hári
6-0 52:53 DHK PP Szagyikov Piszkunov Bezrukov
45 Kapura lövések száma 25
8 Kiállításpercek 8
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum