Ki mondta, hogy kell hűtő a jégkoronghoz?

 

A sportágat kezdetektől jellemző technológiai fejlődés új dimenziókat nyithat, enyhítve a szezonális függőséget.

Jégfelületből egy olyan kicsi hokinemzetnek is, mint a magyar, gyakorlatilag kielégíthetetlen az igénye. Nyáron ez hatványozottan igaz, májustól augusztus elejéig nincs jég az országban, de már áprilisban és augusztusban is vadászni kell rá ? vagy a korszerűtlen szigetelés miatt nagyon rossz minőségű. Nem feltétlenül kell ennek így lennie, a problémára van megoldás, úgy hívják: szintetikus jég. A technológia régóta létezik, először a DuPont vegyipari óriásvállalat foglalkozott a témával, különféle polimerek ötvözésével már az 1960-as években sikerült előállítania az erre alkalmas anyagot. Az első szabványméretű borítást 1982-ben mutatták be. A pályát panelekből rakják össze, ezt követően a felületet speciális síkos anyaggal fújják le.

synthice

Minderről a prohockeynews.com számolt be legutóbb. A cikkben megszólalt a jég értékesítésével és a pályák bérbe adásával foglalkozó connecticuti cég tulajdonosa, aki elmondta: ?Az okos jégpályarendszerek precíz keverékét biztosítják a szintetikus jégből készült burkolatoknak, amelyek egyaránt alkalmasak profi és amatőr hokisok és műkorcsolyázók edzésére. 100%-ban újrahasznosítható, biztonságos, nem mérgező, ellenáll a rozsdásodásnak, a vegyszereknek, a korhadásnak és a rovaroknak. Bármilyen pálya bármilyen méretben összeállítható, a későbbiekben bármikor bővíthető. Az alapfelület 12×32 láb hosszú, azaz kb. 3,7×9,8 méteres, ami egyéni szükségletek szerint variálható.?

synthice2

Az évek során a technológia rohamléptekkel fejlődött, ma már sokkal realisztikusabban tudják utánozni a jégfelület tulajdonságait, kevesebb képzelőerő kell hozzá, állítólag immár 90%-ban ugyanazt az érzetet nyújtja, mint a jég. Ennek eredményeként egyre nagyobb az igény nemcsak a profi sportolók, az utánpótlás felől is. Szó van arról, hogy az NHL melegebb éghajlatú helyeken rendezett szabad téri rendezvényein kiegészítő létesítményként ilyen jégpályákat húznának fel, ahol gyerekek csúszkálhatnának.

Egy michigani jégkorong-akadémia megrendelésére nemrégiben húzták fel az első, az NHL szabványainak megfelelő méretű pályát, amelyen szintetikus jeget használnak. A vegyipar általános fejlődését figyelve abban biztosak lehetünk, hogy a fejlesztések nem állnak le, remélhetően egyszer Magyarországra is elér ez a technológia, és akár a nyári strandokon is lehet jégkorongmeccseket rendezni, vagy legalább a fiataloknak egész éven át tartó technikai képzést nyújtani. Hogy milyen gyakorlatokra alkalmas a szintetikus jég, arról a youtube-on találunk több videót is, az alábbi közel kétéves, az idő előrehaladtával egyre szofisztikáltabb technológia válik elérhetővé egyre olcsóbban.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR INFO
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum