Indulnak az amatőrligák

 

Megvan az OB III és az OB IV mezőnye is. Az erősebb osztályban 6, a gyengébben 12 csapat indul.

Október végén, illetve november elején megkezdődik a pontvadászat a harmadik és a negyedik vonalban. Az OB III-ba hat csapat jelentkezett, a KMH, a MAC Budapest, a Hargitai Farkasok, az UTE Amatőr, a Dunaújvárosi Acélbikák és a Jászberény. A csapatok egy oda-vissza kör, azaz 10 mérkőzés után a rájátszással folytatják. A sorsolást ezen az oldalon tudják követni, érdemes sűrűn visszanézni, mert a mérkőzések pontos időpontja későn dől el.

Az OB III-ban csak 2000. december 31. előtt született játékosok játszhatnak, és csapatonként legfeljebb 3 olyan hokis nevezhető, aki az elmúlt 5 évben egy versenyévadon belül valamely ország első osztályú bajnokságában legalább 5 alkalommal regisztrált játékosként vagy feljátszóként pályára lépett. A feljátszás nem engedélyezett, csak az OB III-ba nevezett játékosok játszhatnak. Ennek megfelelően az azonos egyesület U20 vagy U18 csapatából sem játszhatnak fel. Minden mérkőzésen legalább 11 játékost kell nevezni, és a létszám nem csökkenhet 8 fő alá. A csapat rajtlistáján legalább 15 mezőnyjátékosnak és egy kapusnak kell szerepelnie. A meccseken döntetlen nincs, az alapszakaszban és a rájátszásban is az IIHF-szabályok szerinti 5 perces hosszabbítás van az első gólig, ennek hiányában büntetőlövések következnek.

Jaszbereny OB III

Az OB IV mezőnye kétszer akkora, mint a harmadosztályé, a 12 csapatot két hatos csoportba osztották be. Az A csoportban az ESMTK Druck Ker, a Hargitai Farkasok, a Hevület SE, a Kaposvári HC SE, a Korcsolyázó DSE és a White Sharks, a B csoportban a KMH, a MAC Budapest, a Rozmár JSE, a Szabolcsi JE, a TSE Gerillák és a Viadukt SE indul. Mindkét csoportban ugyanúgy gy oda-vissza kör, azaz 10 forduló az alapszakasz, ezt követően a csoportok első 4-4 helyezettje a rájátszásban, az 5. és 6. helyezettek pedig a körmérkőzéses helyosztóban folytatják. A sorsolás ezen az oldalon követhető.

Az OB IV-ben csak az oda benevezett, 2000. december 31. előtt született játékosok játszhatnak. Nem engedélyezett a kettős játékengedély, sem más felnőtt, sem pedig utánpótláscsapatba. Olyan játékosok, akik korábban játszottak az U20-as bajnokságban, csak 3 év kihagyás után játszhatnak az OB IV-ben, volt OB I-esek pedig 10 év elteltével. Női játékosok csak kapusként nevezhetők. Egyebekben a nevezési és lebonyolítási szabályok megegyeznek az OB III-éval, tehát minden mérkőzésre legalább 11 játékost kell nevezni, és a létszám nem csökkenhet 8 fő alá. A csapat rajtlistáján legalább 15 mezőnyjátékosnak és egy kapusnak kell szerepelnie. Döntetlen nincs, az alapszakaszban és a rájátszásban is az IIHF-szabályok szerinti 5 perces hosszabbítás van az első gólig, ennek hiányában büntetőlövések következnek.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum