Tatarozás alatt a Sportklub zavartalanul működik

   

A nap kérdése, hogy a szezon közbeni nagygenerál közepén tartó erdélyi csapat mire megy a Galacon újra lendületet vett MAC ellen.

A Csíkszereda rajtja csalódást keltő, mind a vezetőség, mind a szurkolók számára. A sok sebből vérző Sportklub az utolsó előtti, 10. helyen áll a MOL Ligában. Nem csak idegenben, odahaza is a várakozás alatt teljesít, eddigi öt hazai mérkőzéséből négyet elbukott. Nem volt előzmények nélküli a hét közben történt átalakítás, melynek során hét légióstól vált meg a menedzsment. Helyükre újak érkeznek, folyamatosan, de a hírek szerint az első új arc is csak a jövő héten érkezik meg. Akárhogy is áll fel a Sportklub vasárnap, az ilyen műtétek kétféleképpen szoktak elsülni: vagy jól, vagy katasztrofálisan.

Abban mindenki egyetért, hogy a legnagyobb gondok eddig a védekezésben voltak. A játékosok fogadkoznak, hogy megmutatják, tudnak eredményesen játszani. A vezetés azt is leszögezte, hogy záros határidőn belül a vezetőedzőnek is bizonyítania kell, ellenkező esetben váltás történik azon a poszton is.

“A csapat újraformálását hátul kell kezdenünk, azaz a védelemben – mondta Tom McCarthy, a nehéz helyzetben lévő vezetőedző. – Túl nagy teret engedünk az ellenfélnek a kék vonalon belül. A legutóbbi három meccsünkön kaptunk húsz gólt és lőttünk tízet. Így nem lehet meccseket nyerni. A csatároknak is be kell segíteniük a védekezésben. Lecseréljük a légiósállomány nagy részét, újak érkeznek. Változtatni fogunk a játékunkon.”

A MAC Budapestnél is nehéz napokat éltek át az elmúlt egy-másfél hétben. Három vereség rázta meg a fővárosi csapatot, ráadásul váratlanul, hiszen előtte lendületben volt Majoross Gergely vezetőedző csapata. Galacon azonban fordult a kocka, újra nyertek Somogyiék, így nyilvánvalóan felszabadultabban tudnak a Vákárban jégre lépni. Üde-frissek azonban aligha lesznek, hiszen Galacról a meccs után busszal indultak Csíkba, és egy röpke hétórás utazás végén, hajnalban kerültek ágyba a játékosok.

“Nagyon fontos győzelmen vagyunk túl, mindannyian reméljük, hogy itt egy időszak véget ért és egy új kezdődik – értékelte Majoross Gergely a galaci meccset a klub közösségi oldalán. – Amikor egy ilyen csapat, mint a mienk, épp hadilábon áll a góllövéssel és tulajdonképpen meginognak a srácok is, a saját magukba vetett hitük kérdőjeleződik meg, hogy vajon ők tudnak-e jobban lőni az ellenfél játékosainál, hát ilyenkor nem könnyű játszani. Ráadásul olyan csapatok ellen, akik tulajdonképpen csak ölik a hokit, ejtegetik ki a korongokat és remélik, hogy egyszer úgy pattan ki, hogy el tudnak rohanni vele, gólra tudják váltani a helyzetüket. Nekünk az elmúlt három meccsünk arról szólt, hogy hiába sikerült minőségi helyzeteket kialakítanunk, nem születtek ezekből gólok. Az ellenfélnek elég volt 4-5 helyzet, azokból néhányat gólra váltott. A brassói meccsünket nem számítom ide, az más volt. Nagyon örülök, hogy sikerült behúznunk a galaci mérkőzést, nagyon nagyot küzdöttünk.”

Fontos adalék, hogy ezen a meccsen mutatkozik be a Csíkszeredai Sportklub Szurkolók Egyesülete által megálmodott és megvalósított kabalaállat, azaz Gilics.

HSCMAC

SC Csíkszereda–MAC Budapest 3-6

   

Folytatódott a Sportklub vesszőfutása. A csíki meccsen nem nagyon csiszolgathatták a csapatok az öt az öt elleni játékot.

Erre jószerével csak az első harmadban volt lehetőség, akkor még csupán három kétperces kiállítást osztottak ki a játékvezetők. Érdekes, hogy ezekből nem született gól, a vendégcsapat mind a három találatát teljes létszámban érte el, sorrendben a MOL Ligában először eredményes Ruikka, a csapatkapitány Kovács Csaba, valamint Roczanov Dezső révén.

A második felvonástól kezdve egymást érték a kisbüntetések, oly annyira, hogy a végén 19 darabnál állt meg a számláló. Ebben a mutatóban is a MAC kerekedett felül, 10:9-re győzött – vagy inkább veszített, megítélés kérdése.

Ami biztos, az az, hogy Majoross Gergely csapata szombat után vasárnap is nyert, hiszen a háromgólos kezdeti fórból a csata közepére ötgólos lett, és a csíkiak innen már hiába próbáltak visszakapaszkodni. 3-5-ig még eljutottak – Nagy Gergő, ismét Roczanov, Molnár Zsombor, Lanceleve, Antal Zsombor iratkoztak fel a táblára –, de tovább nem, Somogyi Balázs az 57. percben megadta a kegyelemdöfést.

A MAC hátránya a 2. helyen ismét csupán 1 pont a DVTK-val szemben, a Sportklub értelemszerűen maradt az utolsó előtti pozícióban.

Úgy korcsolyáztunk ki, mintha nézők lennénk

   

A harmadik harmadban mindkét csapat más arcát mutatta Csíkszeredában, mint az addig eltelt 40 percben.

Tom McCarthy (vezetőedző, SC Csíkszereda): Úgy korcsolyáztunk ki a mérkőzésre, mintha csak nézők lennénk. Nem korcsolyáztunk eleget, nem álltunk bele a párharcokba, sőt azokat szinte egytől egyig mind elveszítettük. Őszintén megmondom nagyon gyenge teljesítményt nyújtottunk. A harmadik harmadra sikerült összekapnunk magunkat és azt az arcunkat mutattuk, amelyre szükség lett volna az elejétől fogva. Nagyon remélem, hogy a következő meccsünkön már úgy kezdünk, ahogy itt ma befejeztük.

Majoross Gergely (vezetőedző, MAC Budapest): Nagy bajunk volt mostanság a gólszerzés, ami úgy gondolom, hogy talán átszakadt a legutóbbi két mérkőzésen. Sokkal higgadtabbak, nyugodtabbak és kreatívabbak voltunk a támadóharmadban, aminek nagyon örülök. Nem az volt a terv, hogy a harmadik harmadot máshogy kezeljük. Nem lelazsáltuk, hanem inkább úgy fogalmaznék, hogy nem a helyes mentalitással vágtunk neki annak. Amire eddig büszkék voltunk, az emberhátrányos játékunk, az ma ha nem is mondott csődöt, de nem volt jó.”

Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 1300 néző. Játékvezetők: Csomortani, Máthé, Péter, Rédai.
Ruczuj: 87,8% (Onodi)
K
Bálizs: 88,9% (Arany)
Papp, János, Péter, Antal Zs., Bíró
1
Escobedo, Pozsgai, Nagy K., Day Chief, Jubinville
Campbell, Korenko, Antal N., Lanceleve, Spafford
2
Kovács B., Vokla, Roczanov, Keresztury, Terbócs
Orbán, Salló, Molnár Zs., Molnár Z., Brancis
3
Ruikka, Mestyán, Somogyi, Nagy G., Kovács Cs.
Gecse, Rokaly, Moldován, Egyed, Farkas
4
Lakatos, Silló, Tóth R., Bödök, Schmál
Tom McCarthy, Nagy Béla
E
Majoross Gergely, Svasznek Bence
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 01:29 MÚB Ruikka Kovács Cs. Nagy G.
0-2 17:57 MÚB Kovács Cs. Nagy G. Escobedo
0-3 18:50 MÚB Roczanov Keresztury Terbócs
0-4 30:06 MÚB PP Nagy G. Terbócs Somogyi
0-5 33:00 MÚB PP Roczanov Escobedo Day Chief
1-5 34:56 SCC PP Molnár Zs. Papp Farkas
2-5 41:35 SCC PP Lanceleve Spafford Moldován
3-5 50:45 SCC PP Antal Zs. Molnár Zs. Bíró
3-6 56:56 MÚB PP Somogyi Pozsgai Nagy G.
27 Kapura lövések száma 49
18 Kiállításpercek 20

A Sportklub–MAC képes összefoglalója

   
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum