A Fehérvár edzője tanítványa csapatához látogat

   

Továbbra is első idegenbeli pontjaiért hajt a Volán, eddig négy meccsen egyet sem szerzett vendégként, és a 4-18-as gólarányon is jó lenne javítani.

Sorozatban hét győztes mérkőzés után nyolcadszorra kikapott a Vienna Capitals az EBEL-ben, azonban így is a vezető Salzburggal azonos pontszámmal áll a táblázat élén, pedig a Red Bull eggyel többet játszott. A bécsieknek aligha van más céljuk, mint hogy péntek este a Fehérvár elleni mérkőzést követően ismét visszavegyék az első helyet és a pontelőnyt. Egyértelmű esélyesnek látszik a Capitals, de ne feledjük, a Fehérvár rendszeresen képes volt már meglepetésekre legközelebbi ellenfele otthonában, ahová rendszeresen sok szurkoló kíséri el Sofronékat.

A Capitals soraiban ott van Aaron Brocklehurst is, aki korábban Fehérváron is játszott, így első kézből is vannak információik a mieinkről. Nem mintha erre különösebben nagy szükségük lenne, a kanadai Serge Aubin fiatal kora ellenére is tapasztalt edző, négy évet húzott le Hamburgban a DEL-ben, közben dolgozott a kanadai válogatottal a Deutschland Kupán is. Pikáns adalék a történetéhez, hogy Aubin tulajdonképpen tanítómesterét is tisztelheti a Fehérvár mostani trénerében, Benoit Laporte-ban. Játékos-pályafutása végén ugyanis az akkor éppen Laporte vezette Hamburgban játszott, majd mellette kezdhette el az edzői pályát is, mögötte asszisztenskedhetett. Miután 2014 szeptemberében Laporte elhagyta a német csapatot, Aubin lépett a helyébe.

A Vienna Capitals idén is hozza az osztrák EBEL-átlagot, jelenlegi csapatában 11 észak-amerikai légiós és a kanadaiból honosított Tyler Cuma várja az ellenfeleket, így tehát nem lesz egyszerű ellenük a Volánnak sem.

Pedig a Fehérvárnak lassan égető szüksége lenne a pontokra és a sikerélményre. Négyes vereségszérián van túl a társaság, amely a biztató kezdést követően ezzel a 10. helyig csúszott vissza a ranglistán. A legbosszantóbb a rossz sorozatban talán az, hogy nem is annyira a játék képével van baj, hanem azzal, hogy mennyire hatékonyan segítették a fehérváriak az ellenfelet a gólszerzésben. Idegborzoló hibák, fegyelmezetlenségek tömkelege vezetett oda, hogy végül az utolsó négy fellépés mindegyike -3-mal zárult fehérvári szempontból. Aggasztó, hogy borzasztóan sok kiállítást kapnak a játékosok. Éveken keresztül a legsportszerűbb csapatok egyike volt a Volán, most toronymagasan vezeti a kiállításpercek statisztikáját, és a közepes büntetésölő teljesítménnyel párosulva ez meccsenként legalább egy-két gólt garantál az éppen aktuális ellenfélnek.

Ez a luxus megengedhetetlen, amíg a játékosok nem lesznek képesek kordában tartani magukat, addig számolniuk kell azzal, hogy komoly hendikeppel várják a csatákat. Innsbruckban legalább már megszületett az első idei idegenbeli gól, majd Bolzanóbn is sikerült gólt szerezni idegenben, de a pontszerzés még várat magára. Reméljük, Bécsben ez a sorozat is megtörik, és megszerzi első idegenbeli pontjait is a csapat.

EBEL, Eishockey

“Részletesen feltérképeztük a fehérváriakat – nyilatkozta a ligahonlapnak Serge Aubin, a Capitals edzője. – Azt rögtön megállapítottuk, hogy technikailag nagyon erősek. Bár a legutóbbi mérkőzéseik nem sikerültek jól, minden alkalommal mindent beleadnak a meccsekbe. Ezt el is várja a játékosaitól Benoit Laporte.”

“A legutóbbi két meccsen igazából csak az eredmények nem jöttek – mondta blogunknak Énekes Lajos, a Volán edzője. – Játékban egyik ellenfelünk sem múlt felül bennünket, a játékunk elfogadható volt, viszont még voltak olyan hibáink, amelyek arra mutatnak rá, hogy van még min javítanunk. Egyes játékhelyzetek nem voltak tiszták játékosok számára, amikből hibák adódtak, ezeken a héten dolgoztunk, és még egyszerűsítettünk a játékunkon. Mivel az egyik legjobban játszó csapat otthonában lépünk jégre, így próbáltuk még biztonságosabbá tenni a védekezésünket. A támadások tekintetében a befejezésekkel vannak problémáink. Az önbizalmunk nem szenvedett csorbát, de a szerzett pontjaink száma alacsony. Bécsben annyival nehezebb dolgunk lesz, hogy van három sérültünk, aki nem játszhat, Erdély, Makowski és Szabók K. A meccs délelőttjén eldöntjük, hogy hat hátvéddel megyünk, vagy viszünk még egy bekket magunkkal a fiatalok közül. A csatároknál megvan a létszám, ha semmi nem változik, akkor annyiban lesz más a helyzet, mint eddig, hogy az eddig cserélgetős negyedik sorban nem kell majd cserélgetniük egymást a játékosoknak. Vezetőedzőnk a legutóbbi mérkőzés után a sok kiállításra és következményeikre hívta fel a figyelmet. Néhány játékossal elbeszélgetett, de komoly változások még nem lesznek, ez amolyan utolsó elbeszélgetésnek nevezhető. Jókedvűen dolgozott a csapat a héten, együtt van a társaság, elszántak a srácok. Ha megfelelően dolgozunk, mindegy, ki ellen és hol játszunk, jó eredményt tudunk elérni.”

Vienna Capitals–Fehérvár 3-4

   

Ha nem is világra, de régióra szóló sikert ért el a Volán, a legjobb formában lévő EBEL-csapat otthonában tudtak nyerni Sofronék.

A Fehérvár túlélte az első harmad hazai rohamait, és ez megalapozta a jó eredmény lehetőségét. Ezt az érzést fokozta, hogy az első szünetre két apró gólnak köszönhető 2-0-s vezetéssel vonulhattak a kék-fehérek. A 13. percben egy Sarauer, Bodo, Sarauer akció eredményezte a vezetést, majd a lefújás előtt Kalvin Sagert meglőtte első EBEL-gólját, a kék vonalról talált be a válogatott bekk.

A második húsz perc kevésbé sikerült jól az eredmény szempontjából. Egyenlített a Vienna Capitals. Sharp és Tessier révén a 35. percre alakult ki a 2-2-es állás. De fordítani nem tudtak, és ez nagyon lényeges részletnek bizonyult.

Egy kihagyott emberelőnyt követően Sofron István egyéni akciója következett, a 49. percben ezzel ismét a magyar csapatnál volt a vezetést. Amelyet már ki sem adott a kezéből. Amikor Courchaine az 56. percben megduplázta az előnyt, nem gondoltuk, hogy nagyon izgalmas végjáték vár ránk, márpedig az várt. Hiszen Nödl egyből szépített, és megint csak egy volt az előnyünk. De az eredmény már nem változott, így 4-3-ra nyert a Fehérvár a Vienna Capitals otthonában. Hatalmas dicséret illeti a csapat tagjait ezért.

Négy vereségből álló széria után érkezett Bécsbe a magyar csapat, ráadásul ez volt idén az első idegenbeli pontszerzés. Rögtön hármat zsákmányoltak a volánosok Rajna Miklós vezetésével. Laporte mester legyőzte hát Aubint, a tanítványát.

VICAVS3

A játékosaim végre elhitték, hogy a sok lövésből gól születik

   

Benoit Laporte a bátorságban és a hitben látja a bécsi siker kulcsát.

Benoit Laporte (vezetőedző, Fehérvár AV19): Nagyon elégedett vagyok. A srácok végig jól koncentráltak, és ami még fontosabb, bátran játszottak. Ugyan a hazaiak két gólról még fel tudtak állni, és nagyon jók voltak támadásban, ám a játékosaim nem hátráltak meg és végig hittek a győzelemben. Úgy gondolom, fontos momentuma volt a mérkőzésnek, hogy előnyből is szereztünk gólt, valamint hogy több minőségi lövésünk is volt, mint az elmúlt mérkőzéseken. A játékosaim végre elhitték, hogy a sok lövésből gól születik, ebben nagy fejlődést látok a csapatban. A támadások mellett a kapusunk teljesítményét is ki kell emelnem. Vasárnap a liga topcsapata, a Salzburg érkezik hozzánk, a mai mérkőzésből meg kell tartanunk azt a pozitív hangulatot, ami ma is hozzásegített bennünket a győzelemhez. Lehet, hogy fáradtak leszünk, vagy sérültjeink vannak, de ha hiszünk benne, újabb győzelmet könyvelhetünk el.

Serge Aubin (vezetőedző, Vienna Capitals): A vereség mindig kiábrándító. Keményen harcoltunk ezen a meccsen, de nem volt megfelelő a kapu előtti jelenlétünk, nem gyakoroltunk elég nyomást. 0-2-ről nehéz egyenlíteni. Össze kell szednünk magunkat és újra megtalálni a győzelemhez vezető játékunkat.

(Forrás: fehervarav19.hu és vienna-capitals.at)

EBEL, 3450 néző. Játékvezetők: Lemelin, Nikolic, Gatol, Seewald.
Kickert: 78,9% (Lamoureux)
K
Rajna: 91,9% (Hetényi)
Bowman, Fraser, Ferland, Holzapfel, Pollastrone
1
Manavian, Owens, Maylan, Vas, Courchaine
McKiernan, Brocklehurst, Nödl, Vause, Wukovits
2
Szabó D., Sagert, Bodó, Sarauer, Kóger
Lakos, Hackl, Tessier, Sharp, Rotter
3
Orbán, Szirányi, Sofron, Orban, Sárpátki
Peter, Nissner, Grosslercher, Fischer, Bauer
4
Szaller, Reisz, Kocsis, Vincze
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 12:51 FHA Sarauer Bodó Kóger
0-2 19:43 FHA PP Sagert Orban Sarauer
1-2 29:04 VIC Sharp Ferland
2-2 34:00 VIC PP Tessier McKiernan
2-3 48:12 FHA Sofron Kocsis
2-4 55:41 FHA Courchaine Orbán
3-4 55:56 VIC Nödl Ferland
37 Kapura lövések száma 19
4 Kiállításpercek 8

A Vienna Capitals–Fehérvár AV19 videó-összefoglalója

   

A bécsi magyar henger rezüméje ide kattintva látható.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum