Kitart-e a Debrecen jó formája Miskolcon is?

   

Legutóbbi meccsükön a DVTK úgy megállította a DHK-t, hogy a hajdúságiak – részben az akkor összeszedett eltiltások következtében – utána még háromszor nem szereztek pontot. Most visszavághatnak a három héttel ezelőtti kudarcért.

A MOL Liga szombati rangadóján a DVTK fogadja a Debrecent. A miskolciak második helyen állnak a tabellán, 9 meccsükből hetet megnyertek, a Fehérvártól otthon, a MAC-tól idegenben szenvedtek vereséget. Masszív csapatot alkotnak, amely az idei bajnokság egyik esélyese. A Debrecen egyelőre nem úgy kezdte a szezont, ahogyan azt a megyeszékhelyen megálmodták, az első hullámvölgyön máris túl vannak Jevgenyij Muhin tanítványai. E hullámvölgynek a közvetlen előzménye ráadásul éppen a Miskolc elleni összecsapás volt, amely után Koszourov három, Bezrukov négymeccses eltiltást kapott. Az addig három meccsen 8 pontot gyűjtő csapat menetelése megtorpant, nem csak a DVTK elleni mérkőzést veszítették el, de egy négyest kaptak Dunaújvárosban, a MAC 9-1-re verte őket hazai pályájukon és a Fehérvár fiataljai is megoldhatatlan feladatnak bizonyultak. A csapat így nyolc meccsen szerzett 11 pontjával a hetedik helyen szerénykedik a tabellán. Nagy hiba volna azonban, ha ebből a házigazdák messzemenő következtetéseket vonnának le a győzelmi esélyeket illetően. A két orosz játékos ugyanis a Ferencváros elleni rangadón visszatért és ezzel egy csapásra egyenesbe látszódtak jönni a dolgok, gólzáporos mérkőzésen állítottak meg a hatmeccses győzelmi szériában lévő zöld-fehéreket, 7-4-re nyerve az összecsapást. Hogy mennyire bizonyul tartósnak ez a jó forma, az a szintén kemény feladatnak ígérkező DVTK ellen derülhet ki. Kulcsfontosságú lesz, hogy melyik csapat bírja majd fegyelmezettebben viselni a tempót, a két csapat első összecsapásán a miskolciak két előnyös gólt is szereztek, ami döntő volt a 3-1-re megnyert mérkőzésen. Pesterzsébeten viszont az volt a fontos a debreceniek számára, hogy ők szerezték meg vezetést, így nyugodtabban játszhattak.

DVTK Jegesmedvék–Debrecen 4-2

   

Ismét izgalmas mérkőzést játszottak a miskolciak a DHK-val és csakúgy, mint legutóbb, otthon tartották a pontokat.

A Jegesmedvéknél Galanisz és Pavuk felépült sérüléséből, így a hazaiak a legjobb összeállításukban léphettek jégre. Nagy tempóban kezdtek a felek, a 3. percben Johnston léphetett ki egyedül, de mellélőtt. Ezután a Debrecen beszorult, de a hazai fölény meddőnek bizonyult. Az első emberelőny a Debrecené volt a 7. percben, de nem éltek vele. A harmad közepén kijött a szorításból a vendégcsapat, kiegyenlítetté vált a játék, ennek ellenére az átlagnál kevesebb lövést láthattak a szurkolók. Az utolsó perceket megnyomták a Jegesmedvék, de vagy blokkoltak a védők, vagy Gyenes védett magabiztosan. Öt másodperccel a harmad vége előtt emberhátrányban Magosi ugorhatott ki szólóban, de végül a keresztvasat találta telibe.

A második harmad az áthúzódó debreceni emberelőnnyel kezdődött, de nem használták ki. Nagy küzdelem alakult ki ezután, egyik csapat sem tudott tartós fölényt kialakítani. Helyzetek voltak mindkét oldalon, de a kapusok remekeltek. A 29. percben 50 másodperc erejéig kettős emberelőnyben játszhattak a hazaiak, ám képtelenek voltak túljárni a hajdúsági védelem és Gyenes eszén. A 33. percben megszerezte a vezetést a Debrecen. Egy villámgyors kontra végén Piszkunov vágta a hálóba Kocsetkov remek átadását (0-1). Két perccel később Berta már az üres kapura lőhetett, de Adorján hihetetlen bravúrral visszavetődött és védett.

A harmadik játékrészt a hazaiak kezdhették emberelőnyben, és bár voltak helyzeteik, végül az egyik végén csak Sakaris jutott be a kapuba, a korong nem. Felpörgött meccs, nagyobb lett a tempó, több lett a helyzet, az izgalom, a szép megoldás, mindkét csapatban benne volt a gól, de a kapusok továbbra is remekeltek. A 47. percben egyenlítettek a Jegesmedvék, egy kapu előtti kavarodás végén Tóth tuszkolta át a korongot Gyenesen és a gólvonalon (1-1). Tizenegy másodperc múlva ismét talpra ugrott a miskolci közönség: Galanisz oldalról leadott lövése utat talált a kapuba (2-1). Muhin mester időt kért, hiába, bő egy perccel Sági vette be közelről Gyenes kapuját (3-1). Az 50. percben szépítettek a vendégek, emberelőnyben egy lecsorgó korongot Berta lőtt be pár centiről (3-2). Az utolsó percek nagyon eseménydúsan teltek. Másfél perccel a lefújás előtt Gyenes lekorcsolyázott, így 6 az 5 ellen játszottak a vendégek. Bő fél perc múlva Johnston kilőtte a korongot a védekező harmadból, így 6 a 4 ellen játszhattak a debreceniek. A bedobás után a hazaiak megszerezték a korongot, Miskolczi egyből kapura lőtte, ami akadály nélkül vágódott a hálóba (4-2). Izgalmas, fordulatos mérkőzést játszott a két szomszédvár, a nagy adok-kapokból végül a Jegesmedvék jöttek ki jobban.

Doug Bradley (vezetőedző, DVTK Jegesmedvék): ”Nagyon örülök az eredménynek, mert egy kitűnő csapatot győztünk le. A Debrecen jól játszott, ám a harmadik harmadban igazi csapatmunkával megfordítottuk az állást. Az emberelőnyöket még mindig nem úgy játsszuk, ahogy kellene, ezen javítanunk kell. Fontos három pontot szereztünk.”

Jevgenyij Muhin (vezetőedző, Debrecen): “Az első két harmadban jól játszottunk, a védelmünk biztos lábakon állt, és a vezetést is megszereztük. A harmadik harmadban egy másfél perces rövidzárlat megpecsételte a sorsunkat, és itt ment el nekünk a meccs.”

Erste Liga, Miskolci Jégcsarnok, 1060 néző. Játékvezetők: Rencz, Halassy, Soós, Kormos.
Adorján: 95,0% (Kiss)
K
Gyenes: 89,3% (Pleszkán)
Láda, Leppanen, Galanisz, Pavuk, Magosi
1
Bezrukov, Szelujanov, Kocsetkov, Koszourov, Piszkunov
Gőz, Vojtkó, Hajós, Tóth, Miskolczi
2
Varga, Vorosnyin, Kovács, Hári, Godó
Cianfrini, Kuqali, Johnston, Sakaris, Sági
3
Hetényi, Wéber, Dancsfalvi, Berta, Vaszjunyin
Laczkó, Albert, Popovics, Szopos, Karda
4
Pados, Vincze, Molnár
Douglas Bradley, Farkas Tamás
E
Jevgenyij Muhin, Igor Razov
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 32:36 DHK Piszkunov Kocsetkov Bezrukov
1-1 46:25 MIS Tóth Miskolczi Hajós
2-1 46:36 MIS Galanisz Láda Magosi
3-1 47:53 MIS Sági
3-2 49:50 DHK PP Berta Varga Vaszjunyin
4-2 59:18 MIS EN Miskolczi Magosi
29 Kapura lövések száma 40
20 Kiállításpercek 8

A Jegesmedvék–Debrecen galériája

   

A DVTK Jegesmedvék–DHK videó-összefoglalója

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum