A szerbek folytatják a harcot első győzelmükért

   

A Galac ellen nem sikerült, a Sportkubbal szemben máris újra próbálkozhatnak.

Bár nem állt messze tőle, mégsem tudta megszerezni első győzelmét a HK Beograd a MOL Ligában pénteken. Szombaton újra nekifuthatnak a feladatnak Filipovicék. Ehhez ismét romániai csapat érkezik ellenfélként: a Csíkszeredai Sportklub. Az újonc a székelyek ellen kezdte a bajnokságot, az első fordulóban 15 másodperc választotta el  a pontszerzéstől a szerbeket. Ezúttal valószínűleg erősebb Csíkszereda érkezik, nem csak 3 légiós lesz bevethető.

A Galati elleni pénteki mérkőzésen ismételten kiderült, a mégoly rövid kihagyásoknak is nagyon komoly áruk lehet. Pedig nem alakult rosszul a meccs a belgrádiak szempontjából, hiszen a rossz kezdés után sikerült a fordítás. A speciális helyzetekkel viszont komoly bajok vannak, 9 emberelőnyből egyet sikerült beütni, egyből viszont gólt kaptak, kettős emberelőnyben sem ment a figura. Ráadásul mindkét ilyen helyzetben sikerült kiállítást összeszedni, amiből az egyik végül galaci gólhoz vezetett. Ez így együtt sok, még akkor is, ha Árvay Budapesten szerzett sérülése komolyabbnak bizonyult, így légiós hátvéd nélkül kellett felállni a másik újonc ellen, ráadásul Sefic sem vállalhatta a játékot. Így hiába vezeti Hugo Turcotte immár egyedül a MOL Liga-góllövőlistát, kiemelkedő teljesítménye csak arra elég, hogy a szerbek elmondhassák, egyetlen meccsükön sem nullázták le őket. Ha a speciális játékokban javulni tudnak Christer Dreberg tanítványai, akkor remélhetik, hogy meg tudják szerezni első győzelmüket. Fontos lenne, hogy végre be tudjon szállni Sefic, és visszatérhessen Árvay, velük jelentősen nőne a variációs lehetőségek száma és a védelem stabilitása.

HK Beograd jatekos

Szombatra is legyőzhető ellenfelet adott a sorsolás az újoncnak. Igaz, az utóbbi években sokat küszködő Csíkszereda első belgrádi fellépésére csak három légióssal érkezett, második alkalommal viszont már biztosan erősebb lesz a kerete. A szeptember eleji hiányzók közül a két orosz visszatért, most meg Zolotuhin próbál vízumot intézni. Ugyanakkor érkeztek újabb hazaiak és tengerentúliak is, a francia élvonalból a kapus Raphael Girard, akinek ezen a túrán lehet a bemutatkozása. Így a házigazdákkal szemben ezúttal nekik lehet teljes az importjátékos-állományuk. A csíkiak legnagyobb gondja a hullámzó teljesítmény és az emberelőnyök rossz kihasználása. Utóbbiban szombati ellenfeleik méltó párjai. Ugyanakkor Tom McCarthy vezetőedzőnek volt ideje a játék csiszolására is, hiszen hiába a dupla terhelés a román bajnokság miatt, a feszített menetrend ellenére az elmúlt szombaton játszották utolsó mérkőzésüket a kék-fehérek.

“Az elmúlt napokban nagy hangsúlyt fektettünk a támadásvezetés, illetve a speciális játékok gyakorlására, ezen belül leginkább az előnyös helyzetekre – nyilatkozta McCarthy a csapat által kiadott sajtóanyagban. – Ebben a két dologban nem működött a játékunk, de ezek fejlesztése folyamatos egész évben. Odafigyeltünk a mentális felkészülésre is, hogy a játékosok csapatban gondolkodjanak, a pozitív eseményekből igyekezzenek építkezni, erőt meríteni. Például arra kell gondolni, hogy a legutóbbi túránkat győzelemmel kezdtük, ebből kell kiindulni. Új kapus is érkezett a csapathoz, így nagyon jól jött, hogy Sam Liebkind, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia kapusedzője újabb foglalkozást tartott számukra. Érkezett a múlt héten Spafford és Egyed is, ők újabb löketet adhatnak, hasznos tagjai lehetnek a csapatnak.”

HK Beograd–SC Csíkszereda 6-3

   

A belgrádiak többek között Turcotte mesterhármasának köszönhetően a Sportklub ellen megszerezték első MOL Liga-győzelmüket. Girard vereséggel debütált a csíkiak kapujában.

Ahogyan az várható volt, az SC Csíkszereda kapujában a nemrég igazolt kanadai kapus, Raphael Girard kapott lehetőséget. Az új hálóőrt gyorsan felavatta a HK Beograd, a szerbek a 4. percben Petar Novakovic találatával megszerezték a vezetést, majd a 16. percben Turcotte kétgólosra növelte a hazai előnyt. A második harmad elején a belgrádiak kihasználtak egy áthúzódó emberelőnyt, Turcotte meglőtte önmaga második, csapata harmadik találatát. A 35. percben Péter Róbert szépített, majd játékrész végén a Csíkszeredából Matthew Spafford szúrásért 5+végleges fegyelmit kapott.

Az ötperces szerb emberelőnyben egy gól született Vucurevic révén, majd egy másik előny során Despotovic meglőtte első belgrádi gólját. A hajrában a csíkiak orosz légiósai két gólt lőttek, előbb Alekszej Alekszejev, majd Dmitrij Kovjazin talált be Trifonov kapujába. Az 58. percben Turcotte mesterhármasig jutott és beállította a 6-3-as végeredményt. A HK Beograd az első MOL Liga-győzelmének örülhetett, ehhez a 10. mérkőzésig kellett várni.

hkb_victory

Fotó: HK Beograd

Egy ideig élvezhetjük, hogy történelmet írtunk

   

Christer Dreberg (vezetőedző, HK Beograd): Nagyon büszke vagyok a fiúkra, és nagyon örülök a sikerüknek. Keményen dolgoztak a felkészülés kezdete óta ,és ennek a munkának végre beérett a gyümölcse. Két gyors gólt szereztünk, és könnyen meglehetett volna a harmadik is, ha nem a kapuvasat éri a lövés. Továbbra sem megy jól az emberelőnyös játékunk, de ez is javul, és főleg az önbizalom kérdése ez, az idővel egyre jobban fog működni. Most egy ideig élvezhetjük, hogy történelmet írtunk, aztán dolgozunk tovább.

Tom McCarthy (vezetőedző, Csíkszereda): Túl sok kiállítást hoztunk össze, és keményen megbűnhődtünk ezért. Nem ismétlődhet meg ugyanez még egyszer, és keményen fogunk dolgozni azért, hogy ez így legyen.

Erste Liga, Ledena dvorana Pionir, 2016. okt. 8., szombat. Játékvezetők: Bogdan, Fazekas.
Trifonov: 88,5% (Rankovic)
K
Girard: 77,8% (Ruczuj)
Anic, Brkusanin, Vucurevic, Filipovic, Turcotte
1
Papp, Gecse, Péter, Antal N., Bíró
Crnogorac, Szabados, Despotovic, Bjelogrlic, Saliji
2
Orbán, Salló, Alekszejev, Lanceleve, Kovjazin
Novakovic U., Podunavac, Vukicevic, Novakovic P., Zwick
3
Campbell, Spafford, Molnár Zs., Molnár Z., János
Kerezovic, Glavonjic
4
Rokaly, Egyed, Geréb, Antal Zs., Farkas
Christer Dreberg, Nemanja Jankovic
E
Tom McCarthy, Nagy Béla
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 03:16 BEO Novakovic P. Vucurevic Filipovic
2-0 15:35 BEO Turcotte Despotovic Crnogorac
3-0 20:45 BEO PP Turcotte Filipovic
3-1 34:48 SCC PP Péter Molnár Zs. Bíró
4-1 40:59 BEO PP Vucurevic Turcotte Filipovic
5-1 48:47 BEO PP Despotovic Crnogorac
5-2 52:38 SCC Alekszejev Kovjazin
5-3 55:20 SCC PP Kovjazin Lanceleve Alekszejev
6-3 57:06 BEO Turcotte Vucurevic
27 Kapura lövések száma 26
22 Kiállításpercek 51
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum