Pokoli döntőt játszottunk, amire senki sem számított

 

A csütörtök esti játékunk stresszessé tette Kanadát, hosszú időkre be tudtuk szorítani őket, amire emberemlékezet óta nem volt példa. A srácok mindent kiadtak magukból. A Világkupa-döntő reakciói.

Kanada péntek hajnalban 2-1-re legyőzte a Világkupa döntőjének második mérkőzésén az Európa-válogatottat, a találkozót követően Crosbyt, Marchandt és Kruegert kapták a riporterek mikrofonvégre.

Crosbyt arról faggatták, vajon az ő 2010-es olimpiai aranygólja, vagy a mostani Marchand-gól sikerült remekebbre: “Hihetetlenül alakult a mérkőzés. Ha a végén emberhátrányba kerül egy csapat, akkor csak a hosszabbítás kiharcolására törekszik, de nálunk jött Marchy, és beverte annak rendje és módja szerint. Egészen hihetetlen érzés, ha belegondolunk, milyen keményen kellett küzdenünk a helyzetekért. Nem volt egyszerű dolgunk. Az ellenfél rengeteg lövésünket blokkolta, nehezen tudtuk átjátszani a semleges zónát.”

A 29 éves csatár nyáron Stanley Kupát nyert a Pittsburgh Penguinsszel, most pedig Világkupát hazája válogatottjával. Ráadásul mindkét torna MVP-jévé választották. Az ehhez fűződő érzéseiről beszélt a Főpingvin: “Mindenki a kanadai válogatottban szeretne játszani. Nagy az elvárás felénk, különösen, ha otthon vagyunk. Elképesztő érzés hazai jégen kanadai mezben játszani, ezekkel a srácokkal még nagyobb élmény volt. Sok szempontból különleges ez a győzelem, remek hónap áll a hátunk mögött.”

Mike Babcock

A két utolsó tornán, ahol a világ színe-java részt vett, Kanada 12-0-s győzelmi mutatóval végzett, két és fél éve egyszerűen legyőzhetetlenek. Crosby, a legutóbbi két olimpiai győzelem mellett még a 2015-ös világbajnokságon is képviselte a juharleveleseket: “Nagyon különleges érzés. Nem könnyű az ilyesmi, sokan közülünk ott voltak a szocsi téli olimpián is. Szerintem mindenki tudja, a kanadai válogatottban mindent meg kell tenni a győzelem érdekében. A csapatnak közös nevezőre kell jutnia, meg kell oldania a különböző nehézségeket, például az olimpián szokatlan volt a nagy pálya. Itt más kihívásokkal néztünk szembe, egy remekül védekező csapattal találkoztunk, aki minden hibánkat kihasználta. Kemény volt Európa ellen hokizni, nagy feladat elé állítottak minket.”

Brad Marchand nagyszerű heteket tudhat a háta mögött. Az egyik legalattomosabbnak tartott NHL-játékos az első sorban kapott szerepet Crosby és Bergeron mellett, a Boston meghosszabbította a szerződését 8 évvel, a Világkupa-döntőben pedig győztes gólt szerzett: “Hát ez úgy söpört rajtam végig, mint egy forgószél, csak kapkodom a fejemet. Egy ilyen tornán mindent megpróbáltam beleadni. Ez a jégkorong csúcsa egyelőre. Hogy ennek részese lehettem, az egy leírhatatlan megtiszteltetés. Sidney-vel és Bergeronnal egy sorban szerepelni, szintén nagy megtiszteltetés. Nyomás nehezedett rám, de minden nap hihetetlen tapasztalatokat szereztem, a jégen és azon kívül is. Mint ahogy Sid is mondta, ezzel egy álmunk vált valóra. A torna minden pillanatára emlékezni fogok egész életem során.”

CAN VK

Pár perccel a harmadik harmad vége előtt még Európa vezetett 1-0-ra. Vajon felmerült a kanadaiakban a harmadik mérkőzés réme? “Igen, de mindenképpen el akartuk kerülni ? mondta a tornát tíz ponttal záró Crosby. ? Nem szerettük volna a harmadik mérkőzést. Egy meccsen bármi megtörténhet, ráadásul az utolsó tíz percben nagyon nyomtunk. Volt néhány komoly helyzetünk, és ha az emberelőnytől eltekintünk, akkor is éreztem, hogy maradt bennünk még számos jó csere. Fontos volt, hogy élni tudtunk az előnnyel, de aztán az utolsó két percre emberhátrányba kerültünk. Azt gondoltuk, rendben, csak húzzuk ki hosszabbításra, meglátjuk, mit tudunk majd ott. De akkor jött Marchy egy hatalmas, váratlan góllal. Az érzelmek egy csapásra megváltoztak.”

Marchand győztes gólja előtt Price hatalmas védést mutatott be Hossa lövésénél. Vajon a kapus védése felpörgette a gólszerzőt, és neki is köszönhetően tudott végigmenni a pályán? “Óriási fíling volt, ahogy a csarnok közönsége reagált a védést követően ? nyilatkozta a bostoni csatár. ? A gólom után különösen hihetetlen érzés öntött el minket, mintha vibrált volna a levegő. Ezt az energiát mi tápláltuk. Ki akartuk segíteni Price-t, főleg ilyen védéseket követően. Mindenki a saját részére figyelt, és szerencsére sikerült élnünk a felkínált lehetőséggel. Price nélkül nem kerülhettem volna ilyen helyzetbe.”

A mérkőzést követő zászlófelhúzás és kanadai himnusz különleges érzéseket ébresztet Marchandban: “Nehéz leírni, milyen, amikor állsz a kék vonalon, körbenézel, látod a családodat a nézőtéren és az emberek büszkeségtől ragyogó arcát. Nézed a zászló felvonását, az érzelmek rád törnek, a saját hazádat képviseled, ráadásul győzni tudtatok. Ezek a percek leírhatatlanok.”

Marchand VK

A szenzációs tornát produkáló Európa-válogatott edzőjét, Ralph Kruegert először a nemzetközi hoki állapotáról kérdezték az újságírók. Mint ismert, Kanada fölénye hatalmas, az elmúlt 6 nagy tornából 5 végződött juharleves sikerrel. Most 57 percig tökéletes hokit mutatott be Európa, Kanada nem játszott jól, a végén mégis ők örülhettek: “Kanada stábtagjaként ott voltam Szocsiban, így ismerem a mélységüket és a keret versenyzési természetét ? kezdte mondandóját Krueger. ? Ami a végén történt, az a veszély végig fennállt. A mérkőzés alakulása miatt nagyon fáj még most az eredmény. Utoljára nyilatkozok a torna során, és ismét el kell mondanom, a csapattal töltött elmúlt néhány hét és a döntőben mutatott játékunk egyszerűen elképesztő volt. A srácok a szívüket is kirakták a jégre. Ha megnézzük néhány játékosunk jégidejét, ha látjuk, hogy mindenki kihozta magából a benne rejlő potenciált, akkor nagyon fájdalmas a végeredmény. De nem érzek semmi mást, csupán büszkeséget, nagy kihívás elé állítottuk Kanadát. A csapat folytatta a meglepetéseket, hiába szólt ellenünk a papírforma. Pokoli döntőt játszottunk, amire senki sem számított, az egész torna során most állítottuk legnagyobb feladat elé a kanadai válogatottat. Ha később visszatekintünk 2016 szeptemberére, akkor örömmel fogunk rá gondolni, hogy az európai csapat milyen hősiesen játszott.”

A mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Krueger kitért néhány taktikai változtatásra, amit akkor még nem, utána viszont elárult: “Sokkal több megindulásra volt szükségünk a támadó harmadban, nem csak Price kapuja előtt kell forgalmat generálni, hanem mind az 5 védőjátékost folyamatosan mozgatni kell. Ennek eredményeképpen sok időt töltöttünk a kanadai harmadban. Sokat kockáztattunk a meccs során, de Carey Price újból elképesztően védett. A sérült Jaroslav Halak kitűnő meccset tudhat a háta mögött, de a kanadai kapus hatalmas bravúrokat mutatott be a végén. A csütörtök esti játékunk stresszessé tette Kanadát, hosszú időkre be tudtuk szorítani őket, amire emberemlékezet óta nem volt példa. A srácok mindent kiadtak magukból, a cserék, amiket meghúztunk, megalapozták a szoros mérkőzést.?

Krueger VK

Krueger kiemelt fontos pillanatokat, amik csapata mérkőzésébe kerültek: “Nem akarok a bírói tevékenységről beszélni, de Kopitar kiállításához hasonló mozzanatokkal tele volt a mérkőzés, az volt a fordulópont. Az emberhátrányos gól az egészet még fájóbbá teszi. Kihúztuk volna 1-0-val az utolsó percig, de emberhátrányban nem sikerült. Világklasszis megmozdulás volt Bergerontól, ahogy beletette az ütőjét a hátvéd lövésébe. Kanada nyomott, de úgy éreztem, megbirkózunk velük, a kiállítás viszont fordulópont lett.”

A mérkőzésből már csak 1:09 volt hátra, amikor a német-kanadai mester időt kért. Mint utólag elárulta, eszük ágába nem jutott az 1-1-es eredményre ráülni: “A győzelemért mentünk. Három gólszerzési esélyünk is volt az emberelőnyünkben, Josi a vasat találta el, így jó hangulatban volt a társaság az időkérésnél. Nincs második esély, hogy mi lett volna, ha, mert minden okkal történik, el kell fogadni a sport végzetét. A győzelemért hajtottunk, remélem, ezt mindenki felfogja és elismeri. Mindkét meccsen férfiasan akartunk jégkorongozni, nem csak elbújni, ez a végeredmény olyan, mintha kést döftek volna a szívünkbe. Vállalom a felelősséget a vereségért, de továbbra is nagyon büszke vagyok a csapatomra.”

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum