Budapesten és Fehérváron játszik a Sparta U16

   

Ismét jó kis hétvége elé nézünk. A serdülőktől a felnőttekig rengeteg izgalmas meccs vár ránk három napon keresztül.

A felnőttek mérkőzéseit rendszeresen beharangozzuk, három nap alatt tíz MOL Liga- és két EBEL-mérkőzést rendeznek, a Hokiklub Budapest pedig szombat délután lejátssza második bajnokiját a szlovák harmadosztályban. A HK Bardejov érkezik a Tüskecsarnokba ezúttal.

EBJL hét meccs szombaton, mind a hét magyar induló idegenbe utazik. A MAC duplázik, a juniorcsapata idehaza fogadja a Medvescakot. Másnap megismétlik az előző napi penzumot a magyar U18-asok az EBEL-ben, természetesen ellenfélváltással, s ekkor három U20-as csapatunk is jégre lép már.

A Sparta Praha ritkán játszik tétmeccset magyar csapattal, de most néhány óra alatt kettőt is fog. A cseh serdülőbajnok péntek este a MAC-hoz, szombat délelőtt a Volánhoz látogat a közép-európai bajnokságban (CEHC). A Sparta kiemelkedik a mezőnyből, idén 10 tétmeccset játszott, ezeket egytől egyig megnyerte, összesen 80 gólt lőtt. Hét cseh bajnoki és három CEHC-győzelem áll a nevük mellett, a két magyar csapat számára tehát tökéletes szintfelmérő lesz ez. A MAC és a Volán egyelőre kiválóan teljesít a nemzetközben, mindketten legyőzték a Slovant, és a fehérváriak már a szlovák bajnok Dukla Trencíntől is elhozták a pontokat ? a magyar rangadót a múlt hét végén 4-2-re a MAC nyerte. A MAC szombaton látogat oda, ők sem unatkoznak tehát, hisz péntek este a cseh bajnokot fogadják, szombaton pedig a szlovákhoz utaznak.

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum