Háriék és Gallóék is elbuktak

 

Továbbra sem megy a Linköpingnek és a Leksandnak a svéd elitben, igaz, Gallóék legalább pontot szereztek.

A Linköping a Rögle otthonába látogatott, és bár jelentős fölényben játszott, hiszen kétszer is megszerezte a vezetést, a vendégek szívósan védekeztek és mindkétszer ki tudtak egyenlíteni. Már úgy tűnt, a hosszabbítás sem hoz döntést, de 49 másodperccel a letelte előtt a Rögle bevitte a mindent eldöntő találatot és 3-2-re hozta a mérkőzést. A hazaiak helyzetkihasználásáról mindent elárul, hogy a Linköping kapusának 86%-os mutatója lett a meccs végén. Galló Vilmos 10 percet töltött a jégen, az első vendéggólnál is fent volt.

A Leksand ennél is rosszabbul járt. Hári Jánosék a Lulea otthonában léptek jégre, ahol a hazaiak Anton Hedman duplájával az első harmad végén már 3-1-re vezettek. A második periódusban ehhez további két gólt tettek hozzá. A meccs második felében nem született újabb találat, a hazaiak így is nyertek 5-1-re. Hári 15 percet volt jégen, Gallóhoz hasonlóan mínusz eggyel zárt. Az SHL-ben a Linköping a 12., a Leksand az utolsó, vagyis a 14. helyen áll.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2016/17:

Név Csapat Liga H M G A P
Bartalis István Schwenningen DEL (GER-1.) 11. 4 2 0 2
Dudas Jesse TPS Liiga (FIN-1.)
Fekete Dániel VEU Feldkirch Alpesi Liga (AUT-2.) 4. 3 1 4 5
Galló Vilmos Linköping HC SHL (SWE-1.) 12. 4 0 0 0
Garát Zsombor Austin Bruins NAHL 4. 4 0 1 1
Gáspár Máté EHC Linz EBEL (AUT-1.)
Hári János Leksands IF SHL (SWE-1.) 14. 4 1 0 1
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 1. 5 2 2 4
Stipsicz Bence Cedar Rapids USHL 5. 1 0 0 0
Vas Márton Freiburg DEL2 (GER-2.) 8. 4 0 2 2
Vay Ádám Minnesota NHL
Wehrs Kevin Villach EBEL (AUT-1.) 4. 4 1 3 4

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma),
M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Vay esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum