Kanada nyerte a finálé első meccsét

   

A juharfaleveles válogatott keményen megizzadt a Világkupa-fináléban a 3-1-es győzelemért, az európaiak sokkal nagyobb ellenállást fejtettek ki, mint a csoportmeccsek során. A Crosby vezette sor játéka ismét döntőnek bizonyult.

Ralph Krueger menedzsernek alaposan fel kellett forgatnia a csapatát a mérkőzés előtt. Lábsérülés miatt ugyanis kiesett Marian Gaborik, akire legalább nyolchetes kihagyás vár és a Los Angeles csapatába is leghamarabb csak november végén térhet vissza. Az eddig remekül működő Nielsen, Zuccarello páros mellé így Tobias Rieder került az első sorba, míg a szlovák szélső helyét a keretben a dán Boedker foglalta el.

A rossz előjelek ellenére heves európai rohamokkal kezdődött a döntő első felvonása. Az alkalmi válogatott a 20. másodpercig kétszer is bevehette volna Price kapuját, de a Canadiens portása hidegen is megmutatta, miért tartják a legjobbnak. A Krueger-legénység váratlan kezdését nem is tudták ellensúlyozni szabályosan a hazaiak, Brad Marchand kevesebb mint fél perc után a büntetőpadon találta magát. Az emberelőnyös játék azonban statisztikailag egyik gárdánál sem hozott változást, a Team Europe a 14. lehetőségéből a 14-et puskázta el, míg a kanadai a 14-et is kivédekezte, és továbbra is 100%-os ebben a mutatóban a torontói Világkupán. A kihagyott emberelőny természetesen megbosszulta magát, a büntetésből visszatérő Marchand négy másodperc után bevette Halak kapuját. A bostoni szélső csapattársával együtt, Bergeronnal ugrott ki, a szlovák kapusnak pedig esélye sem volt a hárításra.

A bekapott gól meglepetésre egyáltalán nem fogta meg a vendégeket, sőt továbbra is Európa irányította a mérkőzést. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a harmad felénél 10-4 volt a kapura lövési arány a javukra. A helyzetek és a mezőnyfölény alapján érett az egyenlítő gól, de Zdeno Chara kapitális hibája Kanadát juttatta újabb gólhoz. A szlovák óriástól Getzlaf lopta el a korongot a félpályánál, a hazaiak pedig három az egyben indulhattak meg a Halak felé. Tavares elvitte az egyetlen hátvédet, a Ducks kapitánya keresztbe passzolt, a hosszú oldalon pedig Stamkos tessékelte be a korongot néhány centiről. Az első gól még nem, de a második már megfogta az Európa-válogatottat, Kanada fokozatosan átvette az irányítást, aminek az lett az eredménye, hogy a harmad végére majdnem kiegyenlítődtek a kapura lövések.

World Cup Hockey

A második játékrészben már egy harapósabb piros mezes gárda jött ki. Ám Kanada hiába támadott többet, nem tudta bevenni Halak kapuját, aki a torna korábbi meccseihez hasonlóan ismét parádézott. Ugyanez megvolt a másik oldalon is, hiszen a kevesebb vendéghelyzet ellenére Price-nak is brillíroznia kellett a vasak között. A hetedik percben aztán úgy jött a vendégek szépítő gólja, ahogyan a kanadaik második találata, váratlanul. Seidenberg kék vonalas bombája kijött a meccsen először hibázó Price-ról, Tatar kapcsolt a leghamarabb, és a kapuba pofozta a lecsorgó pakkot. Price néhány perc múlva azonban javította hibáját, a biztos egyenlítéstől fosztotta meg a vendégeket. Ehrhoff kiállítása miatt előnybe kerültek a juharfalevelesek, de Burns hibázott a kék vonalon, Sekera pedig egyedül vezethette a korongot a Canadiens kapusára, eredménytelenül. A kimaradt helyzet felhozta a Krueger-fiúkat, akik több nagy helyzetet is kialakítottak, de nem tudtak újabb gólt szerezni. A harmadot ennek ellenére 1-0-ra megnyerték, még úgy is, hogy a kapura lövéseket a kanadaiak hozták 17-11-re.

A harmadik harmadban rögtön egymásnak esett a két csapat. A kanadai válogatott a megnyugtató kétgólos előnyért harcolt, az európaiak pedig az egyenlítésért kapartak. Ez az időszak abszolút a két kapusról szól. Price tartotta az eredményt, Halak pedig meccsben a csapatát. Az adok – kapokból végül a kanadaiak jöttek ki jobban, akik a harmad felénél eldöntötték a finálé első mérkőzését. A gólt természetesen a torna legjobb triója, a Crosby, Marchand, Bergeron hármas hozta össze. A Főpingvin húzogatott a kapu mögött, majd fonákkal centerezett, az érkező Bergeron pedig nem hibázott. A fennmaradó játékidőben az európaiak mindent megpróbáltak, az utolsó három percben még a kapusukat is lehozták, de nem tudtak közelebb kerülni a Babcock-fiúkhoz. A végeredmény: Kanada?Európa 3-1.

Egyértelműen kijelenthető, hogy Kanada továbbra is esélyesként menetel a végső győzelem felé. De nem lehet nyugodt, mert ez volt a legnehezebb mérkőzése a tornán és benne van a pakliban, hogy ha nem játszanak igazán jól, az európai csapat elcsenjen egy mérkőzést, ezzel elrontva a tökéletes mérleget.

A csata pénteken hajnalban folytatódik, a második mérkőzést hajnali kettő órakor kezdik.

final

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR INFO
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum