KMH Budapest?Memmingen 3-0

   

A KMH megnyerte első hazai mérkőzését az EWHL Supercupban.

“Nagy tempójú mérkőzésen a KMH 3-0-ra legyőzte a regnáló német bajnok Memmingent ? áll a csapat beszámolójában. ? Az első harmadban a Mika Vaarala és Fodor Zoltán által vezetett hazai csapat irányította a játékot. A játékrész elején Grkovic a piros vonalnál megszerezte a korongot, bevitte a harmadba és bepattintotta Vanessa Muschik kapujába, így a 7. percben a Hokiklub Budapest vezetett. Hat perccel később Esther Kantor talált be Dabasi Réka gólpasszából, amellyel megduplázta az előnyt. A második harmad 1. percében Pál Vandát kiállították akadályozásért, így emberhátrányban kellett felállnia a magyar csapatnak, amelyet sikeresen kivédekezett. A németek ezután nagy nyomás alatt tartották a magyar kaput, de Vigilanti vezetésével sikerült kapott gól nélkül lehozni a harmadot.

Az utolsó játékrészt megint emberhátránybab kezdték a hazaiak, Grkovic-t az előző harmad utolsó percében állították ki bottal lökésért, de ezt a lehetőséget sem tudták gólra váltani a vendégek. Majd 5 percen belül kétszer is emberelőnyhöz jutott a budapesti csapat, de hiába sikerült többször is kijátszani az ellenfelet, gólt nem tudtak szerezni lányaink. Az 58. percben megtört a jég, amikor Horváth Tifaninak sikerült betalálnia a német csapat kapujába Kantor Esther átadásából, ezzel beállítva a 3-0-s végeredményt.

A fegyelmezettebb, fizikailag és taktikailag is jobban felkészített csapatnak sikerült idén elsőként rendes játékidőben legyőzni a tabella első helyén álló együttest, és ezzel itthon tartani a három pontot. Az orosz Dinamo Szentpétervár, az EWHL-bajnok Vienna Sabres, és a német ezüstérmes Planegg után ismét egy világelitbe tartozó ország bajnokcsapatát sikerült legyőzni. Vigilanti Victoria minden lövést hárítva 100%-os védéshatékonyságot ért el.”

 

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum