Nem kell féltenünk az NHL jövőjét
Észak-Amerika U23-as Világkupa-válogatottja volt az egyik legjobb dolog, ami szeptemberben a jégkorong világában történhetett.
Közhely, hogy a hokiban minden a sebességről szól. A 23. NHL-szezonjára készülő Jaromír Jágr szerint emiatt is van, hogy mindig tud az ember fejlődni. A világ és benne a hoki állandóan változik, ezeket a változásokat minden játékosnak figyelnie kell, ehhez kell igazítania saját játékstílusát és felkészülését is. A februárban 45. évébe lépő munkamániás csatár így nyilatkozott erről a Florida edzőtáborának kezdetén: ?Az természetes, hogy az embernek állandóan fejlődnie kell, hiszen a liga is évről évre egyre jobb lesz. Alkalmazkodni kell ehhez. Mindig is azt vallottam, ha nem alkalmazkodsz, véged van. És ez nem feltétlenül csak a sportra érvényes, hanem az életre is. A világ mindig változik valamilyen irányba, a hoki is változásokon megy keresztül, muszáj alkalmazkodni. Húsz évvel ezelőtt nem kellett nagyon gyorsnak lenned, elég volt, ha erős voltál, akkoriban ennek megfelelően készültünk. Manapság azonban minden sokkal gyorsabb, a srácok sokkal jobb formában vannak, még ha nem is olyan nagyok vagy erősek, mint 20 évvel ezelőtt.?
Az egyik járulékos következménye mindennek az, hogy egy hosszabb periódust felölelő emelkedés után a csapatok átlagéletkora a 2004-es lockout óta folyamatosan csökken. Korábban úgy tartották, egy játékos 30 éves kora körül képes a legjobb teljesítményre. Ma már az igazán nagy klasszisokat leszámítva 30 fölött már idősnek számít egy csatár. Egyre nagyobb szerepet kapnak tehát a fiatalok, így egyre korábban nehezedik rájuk a nyomás, hogy pontokban mérhető teljesítménnyel segítsék csapatukat. Nem mellesleg ez azzal az előnnyel is jár a csapatok számára, hogy olcsóbban jutnak topjátékoshoz, hiszen egy húszas évei elején járó hokis nyilván nem kerül annyiba, mint egy harmincas éveiben virágzó sztárjátékos.
Az üzleti érdekeken kívül ez az általános trend keltette életre az észak-amerikai U23-as válogatottat ahelyett, hogy egy kisebb hokinemzet meghívásával próbálkoztak volna. Az USA-ban 160 ezer, Kanadában 97 ezer igazolt felnőtt játékos van, az állomány ebben a két országban adott volt (összehasonlításul: Oroszországban 12 ezer felnőtt van, de a svédeknél is csak 14 ezer), a Világkupán NHL-es szisztémában kellett játszani, ezt ezek a fiatalok értik a legjobban, úgyhogy alapos indokok szóltak a mellett a várakozás mellett, hogy egy ilyen csapat sikerrel veheti fel a versenyt a legnagyobbakkal is. A 11 amerikai és 11 kanadai játékos alkotta keret rá is szolgált az elismerésre. Az első játéknapon 4-1-re lépték le a finneket, a másodikon egy hatperces rövidzárlat okozta a vesztüket Oroszország ellen, de ezt leszámítva meccsben voltak, harmadikként hosszabbításban győzték le a csoportelső Svédországot. Négy pontot gyűjtöttek, kis szerencsével egyetlen vereségükkel akár tovább is léphettek volna.
Játékuk alapja a gyorsaság és a kreativitás volt, legnagyobb erősségük a hihetetlen offenzív potenciál. A finn szövetségi kapitány a 4-1-es zakó után a 39 védést bemutató Rinne kapust nevezte csapata legjobb játékosának, de Bobrovszkijból és Lundqvistból is hőst csináltak. A három meccsen 138 kapura lövésük volt, 11 gólt lőttek. A közönség hamar melléjük állt, nem lehetett nem szeretni ezt a stílust. A világ egyik legjobb védelmével rendelkező svédek ellen 95 másodperc elég volt, hogy lőjenek két gólt, és ha Johnny Gaudreau nem hagyja ki a kettő között számára megítélt büntetőt, könnyen lehet, hogy negyedik, esetleg ötödik-hatodik meccsen is csodálhattuk volna a játékukat. Persze kódolva volt a bukás is, hiszen ez támadópotenciál nem mehetett nem a védelem rovására. De Todd McLellan vezetőedző nem akarta túlkormányozni csapatát, szabad kezet adott játékosainak kreativitásuk kibontakoztatásához. Kiállhatott volna egy sokkal deffenzívebb játékrendszerrel is, de ehelyett partner volt abban, hogy ez a tét nélküli válogatott azt csinálja, amihez a legjobban ért: szaladjon és tüzeljen, a közönség pedig minél jobban szórakozzon.
A játékosok közül a legjobbak talán behívót kaptak volna az USA és Kanada válogatottjába is, de erre egyrészt semmilyen garancia nincs, másrészt így együtt látni őket kifejezetten élményszámba ment, elmondhatjuk, nélkülük szegényebb lett volna ez a Világkupa. Láthattuk, hogy az NHL-ben nagy számban találhatók fiatal tehetségek, akik a mai jégkorong két legfontosabb elemében már most kivételesen jók: a sebességben és a korongbirtoklásban. Nem volt a keretnek olyan játékosa, aki a régi típusú, darálós hokit játszotta volna, még a hátvédek között is csak olyanokat találtunk, akik kimondottan jóban voltak a koronggal. Érdekes lesz látni, hogy az észak-amerikai fiatalokból álló válogatott sikere ? mert továbbjutás nélkül is egyértelműen sikeresnek tekinthetjük a szereplésüket ? mennyire erősít rá az amúgy is jelen lévő folyamatokra az NHL-ben. Vagyis a csapatok vajon még bátrabban nyúlnak-e majd fiatal tehetségeikhez ahelyett, hogy veterán játékosaikra támaszkodnának. Akár így lesz, akár úgy, három meccs erejéig bepillantást nyertünk az NHL jövőjébe, és nagyon tetszett, amit láttunk.
