A MAC leszakíthatja a Debrecent az élmezőnytől

   

Legutóbb Muhin mester tanítványai csalódást keltő teljesítményt nyújtottak Dunaújvárosban, a DVTK első számú kihívója ellen szedhetik össze magukat.

Négy csapat gyűjtött 10 pontot vagy annál többet a MOL Ligában, de csak a MAC-nak sikerült mindezt négy mérkőzésből elérnie. Majoross Gergely tanítványai csak pontot vesztettek eddig, mérkőzést még nem. Ehhez legközelebb a Csíkszereda ellen állt a csapat, akiket csak büntetőkkel sikerült legyőzni. A csapatból máris 12 játékosnak van legalább egy asszisztja, a pontkirály Nagy Krisztián hat egységgel, második Nagy Gergő, harmadik Winston Day Chief 5-5 ponttal, de a Könczei, Somogyi, Kovács Csaba triónak is 4-4 pontja van. Külön öröm lehet a szurkolók és a szakvezetés számára, hogy legutóbb az UTE ellen, Jeff Jubinville is elkezdte a pontgyártást, az addig nulla ponttal álló kanadai csatár egy góllal és két gólpasszal mutatkozott be a Megyeri úton. Összességében négy nagyon kemény meccsen van túl a MAC, az elején döcögősebben, később belelendülve vette sikerrel ezeket az akadályokat, így sikerült első alkalommal legyőzniük a Jegesmedvék csapatát, majd a lilák ellen arattak fölényes győzelmet egy az 1-6-os eredmény által sugalltnál keményebb mérkőzésen. A sort Debrecenben folytatják, itt sem lesz könnyű dolguk.

DHKDAB

Jevgenyij Muhin együttese egyelőre botladozik ugyan, de hazai pályán egyértelműen eséllyel száll szembe a fővárosi csapattal. Kezdésként pontot vesztettek a Galati csapatával szemben, majd legyőzték a Csíkszeredát és a DAB-ot is. A Debrecen-táblát elhagyva azonban korántsem ilyen acélos a mérleg, mindkét idegenbeli meccsüket elbukták ugyanis. Legutóbb épp Dunaújvárosban szenvedtek nagyon egyértelmű vereséget, ahol a játék minden elemében alulmaradtak ellenfelükkel szemben. Rossz napjai minden csapatnak lehetnek, az kevésbé valószínű, hogy kétszer egymás után bekövetkezzen a krach. Helyzetüket ugyanakkor nem könnyíti meg, hogy továbbra sem számíthatnak két orosz ászukra, a hárommeccses eltiltást kapó Koszourov és a négy meccsre felfüggesztett Bezrukov egyaránt egy-egy meccset ült eddig. Ha ez nem lenne elég, Berta éppen hogy visszatért és az éppen a MAC-ba távozó Könczei hiányát sem könnyű pótolni. A magyar játékosok közül Dancsfalvi és Hári viszi hátán a csapatot, melléjük robbant be idén Kovács Viktor László. A kiváló testfelépítésű csatár négy éve már 15 pontos szezont produkált az UTE-ban, azonban ezt követően nem jött ki neki a lépés, idén igazolt Debrecenbe és a húzás egyelőre bejött, 5 meccs után máris 4 pontja van, talán ez a szezon hozza meg számára az áttörést. Mi is lehetne erre jobb alkalom, mint a tavalyi döntős és az idei MOL Liga egyik favoritja ellen szerzett gól, gólpassz?

Egy győzelemmel a Debrecen felzárkózhatna az élmezőnyhöz, míg a MAC visszavehetné a vezetést a tabellán.

Debrecen–MAC 1-9

   

Gólparádét rendezett Majoross Gergely csapata a Debrecen ellen, Nagy Krisztián mesterhármast szerzett, emellett két passzt is kiosztott.

Hét és fél perc alatt bukta el a Debrecen a MAC elleni rangadót. Pedig az első harmad első felében még egyenrangú partnere volt ellenfelének, ám a 13. percben fél perc alatt két gólt is bekaptak, Kovács Bronson és Nagy Krisztián volt eredményes. A harmad végére egy ennél is nagyobb rövidzárlat jutott, 79 másodperc alatt háromszor kellett Pleszkánnak maga mögé nyúlnia. A második harmadra kapust cserélt Muhin mester, Pleszkánt Gyenes váltotta. Az eset érdekessége, hogy pénteken ugyanerre fordított sorrendben került sor, a húsz perc alatt három gólt kapó Gyenes helyére jött be Pleszkán. Az a csere többet segített a csapaton, hiszen a hátralévő negyven percben csak egy gólt kaptak, a MAC ellen nem voltak ilyen szerencsések. A középső periódus felénél ugyanis elkezdték gyűjteni a kiállításokat is, rövid időn belül háromszor is vétettek a szabályok ellen. Dancsfalvinak még a padra sem volt alkalma kiülni, Nagy Krisztián lőtte be a késleltetett előnyt, majd öt perc múlva Mestyán volt eredményes a szabálytalan csere miatt megítélt kisbüntetés alatt. Vorosin 35. percben szerzett gólja szépségtapasznak is kevés volt, 1-7-es állás mellett mentek második szünetre a felek. Az utolsó húsz percben semmi nem változott, Nagy Krisztián kihasznált egy újabb előnyt és meglőtte saját maga harmadik, csapata nyolcadik gólját. Az 50. percben Day Chief találatával már 9-1-re vezettek és vészesen közelítettek a kétszámjegyű különbséghez. Ezt aztán végül nem érték el, az utolsó 10 percben újabb gól már nem született, Debrecenben valamit sürgősen ki kell találni az 1-13-as mérlegű hétvége után.

A rossz széria nem ezen a mérkőzésen kezdődött

   

Jevgenyij Muhin nem volt felhőtlenül boldog a 9 bekapott gól után, azt is elismerte, hogy nem egyszeri kisiklásról van szó. Majoross Gergely nagyrészt azt látta a pályán, amit eltervezett.

Jevgenyij Muhin (vezetőedző, Debrecen): „Ma egy nagyon jó, nagyon összeszedett csapattal találkoztunk. Mi is készültünk a mérkőzésre, nem is keveset. Megpróbáltuk felkészíteni a játékosokat arra, hogy nagyon gyorsan kell majd döntéseket hozni, és kevés helyzettel kell gazdálkodni. Az 1. harmad végén azonban hirtelen kaptunk 3 gólt és 0-5-nél nehéz bármit is tenni. A rossz széria egyébként nem a mai mérkőzésen kezdődött, ez régebbi keletű. Elemezni fogjuk a történteket és rájövünk, mi a teendő. Elnézést kérek a drukkerektől amiatt, amit a mai mérkőzésen produkáltunk.”

Majoross Gergely (vezetőedző, MAC): „A mérkőzések alatt azon szoktam gondolkodni, hogy mennyiben tudjuk megvalósítani mindazt, amit előzetesen elterveztünk. Ma este ez nagyrészt sikerült, bár az első harmad eredményét egy kicsit túlzottnak vélem. A következő harmadokban viszont képesek voltunk hozni azt az erőt, azt az energiaszintet, amivel az ellenfelünket távol tartottuk a kapunktól.”

Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 223 néző. Játékvezetők: Haszonits, Halassy, Berger, Vincze.
Pleszkán: 58,3% (Gyenes: 77,8%)
K
Bálizs: 96,9% (Arany)
Vorosnyin, Szelujanov, Kocsetkov, Piszkunov, Saluga
1
Ruikka, Escobedo, Nagy K., Day Chief, Jubinville
Hetényi, Wéber, Dancsfalvi, Berta, Vaszjunyin
2
Pozsgai, Mestyán, Nagy G., Könczei, Kovács Cs.
Varga, Popkov, Kovács V. L., Hári, Godó
3
Kovács B., Vokla, Roczanov, Keresztury, Bödök
Pados, Vincze, Molnár
4
Lakatos, Silló, Tóth R., Schmál
Mukhin Yevgeni, Razov Igor
E
Majoross Gergely, Svasznek Bence
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 12:36 MÚB Kovács B. Roczanov Keresztury
0-2 13:02 MÚB Nagy K. Day Chief Ruikka
0-3 18:29 MÚB Bödök Roczanov Keresztury
0-4 18:56 MÚB Könczei Nagy G. Kovács Cs.
0-5 19:48 MÚB Nagy K.
0-6 28:46 MÚB Mestyán Jubinville Vokla
0-7 33:23 MÚB PP Mestyán Nagy K. Day Chief
1-7 34:10 DHK Vorosnyin Saluga
1-8 44:50 MÚB PP Nagy K.
1-9 49:15 MÚB Day Chief Jubinville Vokla
32 Kapura lövések száma 30
16 Kiállításpercek 8
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum