A HK Beograd tiszteli a címvédőt, de nem adja meg magát

   

Négy vesztes mérkőzés után ötödjére is igen nehéz feladatot kapott a MOL Liga újonc HK Beograd, hiszen pénteken a két legutóbbi kiírás győztesét, a DVTK Jegesmedvéket fogadja a Pionir csarnokban.

Országos kettesnek ígérkező mérkőzés ez, amelynek a két klub teljesen eltérő elvárásokkal fut neki. A HK Beograd viszonylag későn lett a liga tagja, így késve tudta kialakítani a játékoskeretét és későn tudott jégre menni. Az első hazai mérkőzésén mégis mindössze 15 másodpercre volt a pontszerzéstől, egy olyan mérkőzésen, amelyen a győzelem is az övé lehetett volna. Másnap viszont a Brassó egyértelmű győzelmet aratott ellenük, és ugyancsak két komoly különbségű vereség lett a csapat sorsa az előző hétvégi budapesti túrájukon is.

Ami a legfeltűnőbb a belgrádiakkal kapcsolatban az az, hogy egyelőre rövid a kispadjuk, máris van 3 sérültjük, így legutóbb csak 3 sorral és 2 extra játékossal tudtak felállni. Mivel játékosaik a légiósok kivételével évek óta nem kaptak olyan terhelést, mint ami a MOL Ligában megszokott, ez egyelőre még azzal is jár, hogy meccs közben elfáradnak. A másik, hogy látszik, még nem szokták meg az itt szükséges gyorsabb reakcióidőt. Újpesten például a 8 kapott gólból 7-szer is a kapu közvetlen előterében vesztett csatát a csapat, nem sikerült az ellenfél játékosait a forró zónákon kívül tartani, és nem sikerült eltakarítani sem a korongot onnan. Christer Dreberg a Megyeri úti meccs után azt mondta, játékosai egyelőre inkább csak elszenvedik mindazt, ami a jégen történik, utólag kell reagáljanak a történésekre, meg kell próbálniuk korrigálni, és az események utáni rohanás a hokiban egyértelműen vereségekhez vezet.

Pedig van potenciál a csapatban, ezt mind a négy eddigi mérkőzésükön megmutatták rövidebb-hosszabb ideig. A játékosok ügyesek, és mindig készen állnak kellemetlenkedni az ellenfélnek. A legfontosabb kérdés az, hogy mikorra lesznek olyan állapotban, hogy képesek legyenek a játékot a 60 percen belül olyan sokáig meghatározni, hogy ez elegendő legyen pontszerzésre vagy győzelemre. Az eddigiek alapján az látszik, hogy elsősorban Turcotte, Filipovic és Vucurevic az, akiben a támadásoknál bízhatnak, és hogy egyelőre nagyon hiányzik az a plusz egy légiós védő, akivel legalább egy második védőpárost is stabilizálni tudnának gyorsan. Nyilván jól jönne, ha a sérülése miatt még egy meccsen sem játszó szlovén Sefic felépülne Az mindenképpen a belgrádiak javára írandó, hogy valóban komolyan veszik céljaikat, és a légiósok nem egy sorban játszanak, hanem mellettük hazai játékosok fejlődhetnek.

A szerbek pénteki várakozásait mi sem mutatja jobban, mint az, hogy hivatalos honlapjukon azzal hirdetik a miskolciak vendégjátékát, hogy ahogy azt korábban is ígérték, minőségi hokit láthatnak a nézők, ugyanis Európa egyik legjobb csapata látogat el a Pionir csarnokba. A megtisztelő méltatáson túl azonban abban biztosak lehetünk, hogy a belgrádiak a szerb sport legjobb hagyományaihoz méltó módon apait-anyait beleadnak majd a meccsbe, és megpróbálkoznak a pontszerzéssel a címvédő ellen. Ha nem sikerül a pontszerzés, az sem lesz tragédia, türelem van bőven a csapattal szemben. Mint Marko Kovacevic, az utóbbi két évtized, de lehet, hogy minden idők legjobb szerb játékosa, aki klubelnökként tért vissza a szerb hokiba, fogalmazott: “Azt garantálni tudom, hogy a nézők 20 olyan fiatalembert fognak látni, akik akik teljes szívükből fognak játszani 60 percen át, és nem fogják feladni, mindegy, mi lesz az eredmény. Tudatában vagyunk annak, hogy nem megy egyik pillanatról a másikra, hogy a rájátszásért vagy a magasabb pozíciókért versenyben legyünk, de azt megígérhetem, hogy a hozzáállásunk minden meccshez ugyanez lesz. Igaz, hogy ezen a hétvégén topcsapatok látogatnak Belgrádba, de ez nem jelenti azt, hogy előre megadnánk magunkat, vagy máris a következő mérkőzéseken járna az eszünk. Pont ellenkezőleg, ezt a meccset is úgy tekintjük, mint egy óriási lehetőséget arra, hogy előrelépjünk a céljaink teljesítésében.” Kovacevic az interjújában egyben azt is jelezte, hogy keresik az ötödik légiós mezőnyjátékost, aki mindenképpen hátvéd lesz, és ezen felül is számíthatnak a szurkolók egy-két erősítésre.

HKB-0a

Fotó: HK Beograd

A miskolciak nem bíztak semmit a véletlenre. Már csütörtök reggel elindultak a közel 600 kilométeres útra, egyet Belgrádban alszanak a mérkőzés előtt, így pihentek lesznek, nem lehet hivatkozni a buszlábakra. A két csapat között jelen pillanatban elég nagy a különbség tapasztalatban, így a miskolciaknak pénteken csak veszítenivalójuk van, a győzelmet előre majd’ mindenki kötelezőnek könyvelte el. Ez egyben óriási felelősséget is ró Doug Bradley játékosaira, azzal kell megtiszteljék az ellenfelet, hogy az első pillanattól a végéig hajtanak, és komolyan veszik őket. Ha nem így tesznek, könnyen keserű tapasztalatokkal gazdagodhatnak. A szerbek játékában benne van, hogy egy-egy gyors megugrásból gólveszélyt alakítanak ki, azt pedig a magyar válogatott elmúlt közel két évtizedéből pontosan tudjuk, hogy kellő alázattal és lelkesedéssel egy-egy mérkőzésen a toronymagas esélyes ellen is lehet meglepetéseket okozni. A miskolci recept tehát adott, dominálni kell a játékban, nem szabad lehetőséget adni a belgrádiaknak a korongszerzésekre és azokból gyors megugrásokra, be kell fejezni a támadásokat és ügyelni kell a biztonságos és egyszerű játékra. Ha azt a nagy energiaszintű, fizikai hokit játsszák majd, amit az elmúlt években megszoktunk tőlük, akkor igen jó esélyeik vannak a győzelemre.

“A saját játékunkkal fogunk foglalkozni – nyilatkozta a Jegesmedvék honlapjának Doug Bradley vezetőedző. – A bajnokság eleje megmutatta, hogy jó úton indultunk el, de azt is, hogy számos helyen kell javítanunk. A játékosok már megtanulták és megértették azt a taktikát és rendszert, amit játszatni szeretnék velük, de a jégen még néha eltérnek a megbeszélt dolgoktól. Azon dolgozunk, hogy ezek az esetek még kevesebbszer forduljanak elő. Megnéztük a belgrádi csapatot videókon, fiatal és rendkívül gyors csapatuk van. Tudjuk mik a gyengéik, megpróbáljuk ezeket kihasználni.”

A miskolciakkal nem utazott el a sérült Colin Joe és Ritó László, a HK Beogradban viszont valószínűleg visszatérhet a kapuba Alekszej Trifinov, aki vízumgondok miatt nem tudott elutazni a csapat első túrájára.

HK Beograd–DVTK Jegesmedvék 1-4

   

A szerb csapat nagy csatára kényszerítette a MOL Liga-címvédőt, a miskolciak a harmadik harmadban biztosították be győzelmüket.

Nehéz mérkőzést nyert meg a DVTK Belgárdban. Az első harmadban egy kivédekezett emberhátrány után Sakaris révén megszerezték a vezetést a Jegesmedvék, majd a játékrész hátralévő perceit emberhátrányban töltötték, a HK Beograd rövidebb ideig kétszer is 5 a 3 ellen játszhatott. A mérkőzés felénél Sági meglőtte a miskolciak második gólját, 4 perccel később Turcotte szépített. A záró húsz perc kevésbé a játékról szólt, záporoztak a belgrádi büntetések, a 44. percben Johnston kettős emberelőnyben talált be Trifonov kapujába. A folytatásban hiába védekezett ki négy emberhátrányt a HK Beograd, az 55. percben Hajós Roland meglőtte a DVTK negyedik gólját. A Jegesmedvék 4-1-re nyertek, sikerrel zárták történetük első belgrádi mérkőzését.

Ez már nem az a csapat, mint amelyik néhány hete fogadott

   

Nagy csatára késztette a címvédőt a szerb újonc, az edzői értékelések is elsősorban a szerbek teljesítményét dicsérték.

Christer Dreberg, vezetőedző, HK Beograd: “Nagyon büszke vagyok a fiúkra. Hihetetlen erőt és elszántságot mutattak és nem adták fel a meccs legvégén sem. Nagy csatára késztettük a Miskolcot. A játékosok egyénileg is sokat fejlődtek az elmúlt hetekben, ez már egyáltalán nem az a csapat, mint amelyik néhány hete fogadott. Meg vagyok győződve róla, hogy fogunk még ennél is jobban játszani a szezonban.”

Doug Bradley, vezetőedző, DVTK Jegesmedvék: “Pozitív értelemben nagyon meglepett a HK Beograd, nagyon kemény ellenfél volt, az elején idő kellett ahhoz, hogy megfelelően beleálljunk a meccsbe. Sajnos kissé lazán kezdtünk, és ez az első harmadban jó pár kiállításunkba került. Szerencsére fel tudtunk javulni és meg tudtuk szerezni a győzelmet. Gratulálok a belgrádiaknak ahhoz a teljesítményhez, amelyet ellenünk nyújtottak, sok sikert kívánok nekik a bajnokságban.”

Erste Liga, Ledena dvorana Pionir, 2016. szept. 23., péntek. Játékvezetők: Varjú, Fazekas, Váczi, David.
Trifonov: 88,2% (Rankovic)
K
Kiss: 96,3% (Adorján)
Brkusanin, Árvay, Vucurevic, Filipovic, Saliji
1
Láda, Leppanen, Galanisz, Pavuk, Magosi
Anic, Crnogorac, Novakovic P., Turcotte, Szabados
2
Gőz, Vojtkó, Hajós, Tóth, Miskolczi
Novakovic U., Podunavac, Zwick, Vukicevic, Glavonjic
3
Cianfrini, Kuqali, Popovics, Johnston, Sakaris
Terzic, Bjelogrlic
4
Bernáth, Laczkó, Szopos, Sági, Karda
Christer Dreberg, Nemanja Jankovic
E
Douglas Bradley, Nikola Glavonjic
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 15:15 MIS Sakaris Tóth Hajós
0-2 29:52 MIS Sági Johnston Sakaris
1-2 33:53 BEO Turcotte Crnogorac
1-3 43:38 MIS PP2 Johnston Sakaris Cianfrini
1-4 54:21 MIS Hajós Miskolczi
27 Kapura lövések száma 34
20 Kiállításpercek 18

A HK Beograd–DVTK Jegesmedvék képekben

   

A Miskolc győzelméről és a hazaiak tisztes helytállásáról mutatunk egy sorozat fotót.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum