Harmadik győzelméért megy csatába a Volán

   

A Dornbirn Linzből érkezik, első pontjai megszerzésének reményében lép jégre Fehérváron.

A Fehérvár AV19 egy héten belül a harmadik hazai mérkőzését játssza. Vasárnap 2-1-re legyőzték az Olimpija Ljubljanát, pénteken hosszabbításban 3-2-re verték a Villachot. Szombaton a Dornbirn érkezik a magyar EBEL-csapathoz. A két csapat az utóbbi időben mindig szoros meccseket vívott egymással. Az eddigi 10 fehérvári DEC-vendégjátékból 8 egygólos különbséggel végződött, ideértve a legutóbbi négyet is. A kiélezett mérkőzések jórészt hazai sikert hoztak, 7 meccs zárult magyar sikerrel.

Laporte AVS

A Dornbirnnál a Linz elleni meccs előtt azt mondták, ha meglesz az első győzelem, lendületbe jön a csapat. Nos, erre az első győzelemre, sőt az első pontra még várnak, megszerzése reményében érkeznek Fehérvárra. A szezon eddigi három meccsén egyaránt háromgólos vereséget szenvedett a DEC, a Graztól 4-1-re kapott ki otthon, Innsbruckban és Linzben egyaránt 5-2-re vesztett. Eddigi 5 góljukon 3 játékos osztozik, Grabher-Meier és Arniel 2-2 gólt lőttek és ugyanennyi gólpasszt is jegyeztek, míg Sylvester 1+1 ponttal áll. A kapuban a francia Hardy rossz formában indította a szezont, mindössze 86%-os védési hatékonysággal bír.

Fehérvár–Dornbirn 5-1

   

A Fehérvár jól játszva, magabiztosan verte osztrák ellenfelét, így sorozatban harmadik mérkőzésén aratott sikert.

A Villach legyőzése után egy nappal a Dornbirn látogatott az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokba. Benoit Laporte vezetőedző Hetényi helyett Rajna Miklóst állította a kapuba, mást nem változtatott a pénteki sorokon. Nem estek egymásnak a csapatok, az első helyzetre a harmadik percig kellett várni. Ekkor emberelőnybe került a Volán, de sem távolról, sem közelről nem sikerült bevenni Florian Hardy kapuját. Fölényben játszott a Fehérvár, előbb Reisz egyéni akciója, majd Kóger lövése jelentett veszélyt a vendégkapura. A nyolcadik percig bírta a nyomást a Dornbirn, ekkor Sofron értékesített egy kipattanót (1-0). A gól után visszavett a lendületből a Volán, de a védelem rendben volt, az osztrákok sokszor csak a semleges harmadig jutottak. Bár a kapura lövési statisztika kiegyenlített mérkőzést sejtetett, a hazai próbálkozásokban sokkal több volt a gólveszély. A 17. percben váratlanul kiegyenlített a vendégcsapat; D’Alvise csapott le az eladott korongra és a kapuba lőtt (1-1). Két perccel később Sárpátki tett róla, hogy előnnyel vonulhasson pihenőre a Fehérvár, a kaput megkerülő Maylan korongjába beleérve szerzett gólt (2-1).

A középső játékrészt agilisabban kezdte a Dornbirn. Sarault és Sylvester kettő az egyben mehetett a fehérvári kapura, de utóbbi csúnyán mellédurrantott. A 28. percben Erdély Csanád büntetett, amikor bekotorta a Sárpátki lövése után felpattanó korongot (3-1). A harmad derekára megszaporodtak a kiállítások, ebből a vendégek jöttek ki jobban. Előbb négy a három ellen, majd másfél percen át kettős emberelőnyben támadhattak, mindhiába. Rajna vezérletével kitartott a védelem, valamint Sylvester ziccerben az üres kaput sem találta el. A harmadik gól megfogta a vendégeket, a 37. percben pedig Courchaine éles szögből leadott lövésébe Sofron gólt érően beleért (4-1). Hardy kapus majd felrobbant dühében, semmit sem látott a lövésből. Akárcsak egy nappal korábban, ezúttal is 2-0-ra nyerte a második harmadot a Volán. Kógerékat a szurkolók vastapsa kísérte az öltözőbe.

Verekedéssel indult a záró játékrész, Manavian és Livingston estek egymásnak. A földharc után mindkettőjük számára véget ért a mérkőzés. Sok idő volt még hátra, de érezhető volt, hogy a Dornbirn már nem képes visszajönni a meccsbe. A bunyó felpaprikázta a hazaiakat, akik össztűz alá vették Hardy kapuját. Előbb Sofron és Sarauer lőhetett volna újabb gólt, majd Vas János egyéni akciója jelentett veszélyt, de az eredmény nem változott. Ahogy telt az idő, úgy lettek egyre idegesebbek a vendégjátékosok. Ezen nem segített, hogy Rajna minden felzárkózásra tett próbálkozásukat védte. Az utolsó percekben újabb hazai emberelőny következett, Makowski pedig kék vonalas bombagóllal tett róla, hogy ez a harmad se teljen el gól nélkül (5-1). A Fehérvár ilyen arányban is megérdemelten nyert, és zsinórban harmadik győzelmével fellépett a dobogó alsó fokára.

Még mindig tudunk agresszívabban és jobban játszani

   

A Fehérvár trénere elégedetten nyilatkozott a Dornbirn elleni siker után.

Benoit Laporte, vezetőedző, Fehérvár: “Számítottunk rá, hogy a hosszú utazás miatt nem lesz friss a Dornbirn. Az volt a tervünk, hogy az első pillanattól nyomást helyezünk rájuk, ezt meg is valósítottuk. A győzelemmel elégedett vagyok, nagyjából a letámadásunk is rendben volt, de úgy érzem, még mindig tudunk agresszívabban és jobban játszani.”

Dave MacQueen, vezetőedző, Dornbirn: “A Fehérvár sokkal többet tett a győzelemért, megérdemelten nyert. Két napon belül a második mérkőzésünket játszottuk, több kulcsjátékosunk hiányzott sérülés miatt, ez sem könnyítette a helyzetünket. Küzdöttünk, de a hazaiak lendületesebben, több energiával játszottak, emiatt nem volt esélyünk a pontszerzésre.”

EBEL, 2518 néző. Játékvezetők: Lemelin, Nikolic, Németh, Soós.
Rajna: 97,0% (Hetényi)
K
Hardy: 85,7% (Stroj)
#4577, Owens, Sofron, Vas, Kóger
1
Caruso, Crawford, D'Alvise, Arniel, Grabher-Meier
Szabó D., Sagert, Bodó, Sarauer, Courchaine
2
Sylvester C., Schmidt, Sylvester D., Sarault, Siddall
Manavian, Szirányi, Szabó K., Kocsis, Orban
3
Siutz, Konradsheim, Petrik, Haussle, Livingston
Reisz, Orbán, Sárpátki, Maylan, Erdély
4
Haberl, Ban, Achermann, Macierzynski
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 07:01 FHA Sofron Owens Kóger
1-1 16:11 DEC D'Alvise Grabher-Meier
2-1 18:15 FHA Maylan Sárpátki Erdély
3-1 27:59 FHA Erdély Sárpátki Maylan
4-1 36:53 FHA Sofron Courchaine Orbán
5-1 58:58 FHA PP #17 Owens Kóger
35 Kapura lövések száma 33
31 Kiállításpercek 33

A Fehérvár–Dornbirn góljai

 

A fölényes győzelem összefoglalója itt tekinthető meg.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum