Wehrs vendégként debütál Fehérváron

   

A hétvégi hazai dupla első felvonásában a Villachot látja vendégül a Fehérvár. Kevin Wehrs ezúttal a vendégcsapatot erősíti majd.

Döcögős szezonkezdeten van túl a Fehérvár EBEL-csapata, hiszen egy klagenfurti 5 gólos vereséget követően nehézkes meccsen sikerült 1 góllal felülmúlni a szlovén Olimpija Ljubljanát hazai jégen. A fél csapatot lecserélő nyári holtszezon és a késői kényszerű edzőváltás nyomán láthatóan még nem állt össze teljesen a játék. De az évnek ebben a szakában ez nem tragédia, hosszú még a szezon, ha a munkának meglesz később az eredménye, akkor ezek a döccenések bele kell férjenek. Az viszont nem kérdés, hogy a legutóbbi mérkőzés óta eltelt 4 napot követően mindenki szeretné azt látni, hogy egy-két újabb elem a helyére került a nagy kirakósban, és játékban előre fog lépni a csapat. Nem lesz könnyű dolga Benoit Laporte legénységének, hiszen az ellenfél az a Villach lesz, amelyik nagyszerűen kezdte a szezont, első két mérkőzését megnyerte, méghozzá nem is akárhogy, gólkülönbsége +11, a tucatnyi lőtt gól ellenében csak egyetlen kapott gól áll, és legutóbb a mezőny erősebbik feléhez számító Znojmót győzte le 6-0-ra. Fel kell kötniük tehát a gatyát Sofronéknak, ha jó eredményt szeretnének elérni.

A Villach évtizedek óta a KAC árnyékában a kisebbik karintiai csapatnak számít, viszont az utóbbi években rendkívül ügyes igazolási politikájával szorgalmasan lépkedett előre. Giuseppe Mion klubelnök stratégiája értelmében minden nyáron kerül egy-két, a ligában jól teljesítő játékos a Dráva partjára, velük általában nem szoktak melléfogni, egyszersmind az ellenfelek is gyengülnek. Ezen a nyáron az egyik ilyen fogás Kevin Wehrs, a MOL ligás Brassóból Fehérvárra került amerikai-magyar hátvéd, aki igencsak jól kezdte az idényt, máris 1 gólnál és 2 gólpassznál jár. A VSV nem lesz könnyű ellenfél, a két csapat legutóbbi 6 összecsapását ugyanis megnyerte, így most már nagyon érik a fehérvári revans.

Wehrs

“Klagenfurtban a csapat készen állt a játékra, ugyanakkor még nem volt olyan versenyképes, mint ami benne van – tekintett vissza a csapathonlapon az elmúlt két mérkőzésre Benoit Laporte vezetőedző. – A szezonban a klagenfurti volt az első igazán kemény mérkőzésünk és ez a találkozó sok tanulsággal szolgált számunkra. Jó volt ugyanakkor látni, hogy mennyit változott a csapat vasárnapra, jól működött a védelem és keményen dolgoztunk a kapu előtt. Ugyan nem nyertünk sok góllal, de a csapat egészen más arcát mutatta. A Villach az egyik legjobb csapat a ligában, a tavalyi ezüstérmes Znojmo elleni győzelmük rendkívül meggyőző volt. A legjobb arcunkat kell mutatnunk ellenük. A célunk az, hogy hatpontos hétvégét zárjunk. A csapatban egészséges versenyhelyzet van, szerencsére kiváló játékosokból válogathatunk, és a hangulat is nagyon pozitív a csapaton belül.”

“Továbbra is a földön kell járnunk – nyilatkozta a csapathonlapnak a csapat egyik Benjáminja, a 19 évesen jelenleg a liga legjobb osztrák pontszerzőjének számító Christof Kromp. – Ugyanúgy kell játszanunk, mint eddig. A Fehérvár nagyon erős csapat, ráadásul sokat kell utaznunk hozzájuk. Nagyon keményen kell dolgoznunk és a legjobb tudásunkat nyújtanunk ahhoz, hogy a következő győzelmet is meg tudjuk szerezni péntek este.”

“A feleségemmel remekül éreztük magunkat Székesfehérváron az utóbbi két évben. Rengeteg barátságot kötöttem Magyarországon, sok emberrel a mai napig tartom a kapcsolatot” – mondta Wehrs a fehérvári csapathonlapnak. – Nagyon várom már a pénteki meccset, biztosan furcsa lesz a másik öltözőbe menni és érzelmekben gazdag találkozó lesz számomra. Kemény, ütközős, nehéz mérkőzésre számítok. Harcos, szoros derbi lesz.”

Fehérvár–Villach 3-2

   

A magyar EBEL-csapat hosszabbításban legyőzte a mérkőzés előtt még veretlen VSV-t.

A bajnokságot kiválóan kezdő Villach Fehérváron is megmutatta félelmetes erejét. Sofront már az első percben kiállították, a vendégek tüzeltek is becsülettel, de Hetényi Zoltán bravúrokkal őrizte a kapuját. Amikor őt is legyőzték, a védők takarítottak a gólvonalon. Az első öt perc után kijött a szorításból a Volán, emberelőnybe került, de a hazai lövések elkerülték Herzog kapuját. A 10. percben a büntetését letöltő Urbas szép egyéni akció végén megszerezte a VSV vezető gólját, előbb elfektette védőjét, majd a kaput hátulról megkerülve Hetényi lábai között a kapuba csúsztatott (0-1). Nem sokkal később Bodo húzott középre, majd Courchaine bombája vágódott fölé. A 15. percben Bacher szabálytalankodott Erdély Csanáddal szemben, újabb hazai fór következett. Makowskira jött ki a figura, de a kulcspillanatban kettétört az ütője. Érett a fehérvári gól, de az irányzék ekkor még pontatlan volt, a legveszélyesebb lövések nem találtak kaput. A két csapat eseménydús első harmaddal örvendeztette meg a szurkolókat. Az első percek vendégfölénye után megérdemelte volna az egyenlítést a Volán.

A középső harmad McGrath ziccerével indult, ez volt a Villach utolsó említésre méltó momentuma ebben a játékrészben. Sofronék feljebb kapcsoltak, nemcsak jól, de szemre tetszetősen játszottak. A védekezés is tökéletes volt, mindössze két kapura lövésre futotta a karintiaiak erejéből. Egy emberelőny ugyan még kimaradt, de a 32. percben Courchaine passzát Bodo már a kapuba húzta (1-1). A vendégeket meglepte a Volán játéka, csak nyomozták a korongot. A 33. percben Orbán Attila lőtte ki Labrecque-t, aki arcát fájlalva, de szerencsére a saját lábán hagyta el a jeget. Újabb hazai emberelőny következett, Jokela éppen visszatért a büntetőpadról, amikor Szirányi passzolt Courchaine-hez, aki korcsolyával megszelídítette, majd a hálóba emelte a pakkot (2-1). Támadásban kreatív, védekezésben fegyelmezett volt a Fehérvár, egyetlen büntetést sem szedtek össze Manavianék. Mind a négy sor megtette a magáét, parádés húsz perccel fordított a Volán.

A harmadik harmad két villachi fórral indult, melyből az elsőt McGrath azonnal kihasználta, ismét egyenlő volt az állás (2-2). Elkeseredett küzdelem folyt a jégen a mindent eldöntő gólért. Sofron, majd Kóger is összeakaszkodott egy-egy osztrákkal, de a játékvezetők résen voltak, megakadályozták a bunyót. McBride-ék visszajöttek a meccsbe, de a fehérvári lendület is megmaradt, mindkét csapat többször eldönthette volna az összecsapást. Tíz perccel a vége előtt Locke, később Mühlstein is kétperces büntetést kapott, de mindkét fehérvári emberelőny kimaradt, következhetett a hosszabbítás.

A ráadás három percig sem tartott. A 63. percben Szirányi távoli lövése a lábak erdejében utat talált Herzog kapujába (3-2). A Fehérvár játéka óriásit javult a Ljubljana elleni mérkőzés óta, megérdemelt győzelmet aratott.

Az idegenben szerzett ponttal elégedett vagyok

   

Mindkét vezetőedző elégedetten nyilatkozott a Fehérvár–Villach találkozó után.

Benoit Laporte, vezetőedző, Fehérvár: ”A Villach két győzelemmel és 12-1-es gólkülönbséggel érkezett Fehérvárra, a Znojmo elleni mérkőzésüket magam is láttam, nagyon impresszíven játszottak. Ma nagyon jól védekeztünk, a második harmadtól pedig végre a saját stílusunkat hoztuk. A játékfilozófiám nem bonyolult: tehetséges játékosok alkotják a keretet, akiket keményen küzdő munkás csapattá szeretnék formálni.”

Greg Holst, vezetőedző, Villach: ”Az első harmadban jól és veszélyesen játszottunk, a másodikban viszont óriásit javult a Fehérvár. Nagy nyomás alatt tartottak minket, csak a kapusunknak köszönhetjük, hogy meccsben maradtunk. A harmadik harmadban sikerült egyenlítenünk, bár hosszabbításban kikaptunk, az idegenben szerzett ponttal elégedett vagyok.”

EBEL, 2491 néző. Játékvezetők: Lemelin, Nikolic, Gatol, Soós.
Hetényi: 92,3% (Rajna)
K
Herzog: 91,9% (Nussbacher)
#4577, Owens, Sofron, Vas, Kóger
1
Schlacher, Bacher, Petrik, McGrath, Hunter
Szabó D., Sagert, Bodó, Sarauer, Courchaine
2
Jokela, Labrecque, Johner, McBride, Kromp
Manavian, Szirányi, Szabó K., Kocsis, Orban
3
Brunner, Wehrs, Verlic, Locke, Urbas
Reisz, Orbán, Sárpátki, Maylan, Erdély
4
Kreuter, Mühlstein, Nageler, Leiler, Platzer
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 09:41 VSV Urbas Labrecque Verlic
1-1 31:48 FHA Bodó Manavian Courchaine
2-1 37:44 FHA Courchaine Szirányi Manavian
2-2 41:13 VSV PP McGrath Hunter
3-2 62:45 FHA Szirányi Sagert
36 Kapura lövések száma 26
6 Kiállításpercek 12

A Fehérvár–Villach góljai

   

Ide kattintva láthatóak az EBEL 3. fordulójában rendezett mérkőzések összefoglalói, köztük a magyar EBEL-csapat első hazai sikerének fontosabb jelenetei.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum