Viharos hét után fogadja a Titánokat a Sportklub

   

A csíki szurkolók dühösek lettek a debreceni 2-14 miatt, távozásra ösztökélték a klub elnökét.

Nyílt levélben bírálták Hodos Lászlót a csalódott drukkerek azok után, hogy az SC Csíkszereda első magyarországi túrájának utolsó meccsén roppant súlyos vereségbe szaladt bele Debrecenben. Azzal mi nem foglalkoznánk többet, hogy ennek a 2-14-nek volt-e üzenet jellege, maradjunk annyiban: a szurkolók által felvetett kifogások a helyi sajtóban is nyilvánosságot kaptak, a Csíki Hírlap például vezető anyagban számolt be a történtekről. A kritikákra Póra Róbert klubmenedzser reagált több interjúban is, mondván: nem a vezetőségcsere a megoldás a létező problémákra. Egy érdekes információ is kiderült a vita közben: az, hogy a Sportklub költségvetésének 90 százaléka állami pénzekből áll össze, csak a maradékot biztosítják a szponzorok.

Ezzel együtt a 3 idegenbeli meccsen szerzett 4 pont annyira nem tűnik kevésnek – különösen úgy, hogy ebből egyet a MAC Budapest otthonából hoztak el a csíkiak –, a csapat ráadásul az e heti román bajnokikon is bizonyította, hogy nem nevezhető gyengének: előbb 6-2-re, majd 4-1-re verte a Steauát. Ezeken a találkozón már játszottak az SC korábban a munkavállalási vízum megszerzésével küszködő orosz légiósai, Alekszejev és Kovjazin. Ennek alapján a hazaiak első szeredai MOL Liga-mérkőzésükön is megerősített kerettel állhatnak fel.

dsc_3116

Fotó: Pál Zoltán

Nem csupán az előzmények miatt sejlik izgalmas összecsapásnak a Sportklub–Titánok, hiszen minden mellékes körülménytől függetlenül is két közel azonos erejű, a rájátszásért – vagy talán az első hatért? – nagy küzdelemre készülő csapat találkozik. A fehérváriak egyáltalán nem kezdtek acélosan. Előbb simán kikaptak Dunaújvárosban, majd hazai jégen csupán egy pontot szereztek az előzetesen gyengébbnek és fáradtabbnak is vélt Dunarea Galatitól. A magyarországi klubok közül a Titánok kezdik elsőként első romániai túrájukat, melynek eredményessége bizonyára sokat mesél majd a valós erőviszonyokról. A mai meccs ebből a szempontból csak a kezdet, folytatásképpen vasárnap Galacban, kedden Brassóban mennek jégre a kék-fehérek.

Kóger István vezetőedző – aki ezúttal Szabó Bencét és Reisz Áront kapta vissza az EBEL-keretből, de csapatából többen is sérülés miatt hiányoznak majd – a csapathonlapnak így nyilatkozott: “A hazai csapat bizonyára nagyon szeretné ellenünk bizonyítani, hogy az előző, nagy arányú vereség csak kisiklás volt, mi pedig magunknak szeretnénk bizonyítani, hogy képesek vagyunk kevesebb gólt kapni a támadóharmadból. Pontokat szeretnénk szerezni az első erdélyi hosszú hétvégénk nyitó mérkőzésén!”

Csíkszereda–Fehérvári Titánok 2-3

   

A székesfehérváriak kétgólos hátrányból mentették hosszabbításra a meccset, majd Reisz Áron büntetőjével nyertek, ezzel szezonbeli első sikerüknek örülhettek.

A Csíkszereda a szezon során először állt fel 6 légióssal, az első harmadban többet lőtt kapura, eredménytelenül. A második játékrészben viszont Moldován Ervin kétszer is villant, előbb 5 az 5 elleni helyzetben, majd emberelőnyben. A harmadik húsz perc a vendégeké volt, 32. másodpercben Krogh kettős emberelőnyben szépített, három percre rá pedig Varga Balázs egyenlített. A hátralévő játékidőben nem született több gól, büntetők döntöttek. A rávezetéseknél egyedül Reisz Áron volt eredményes, így a Csíkszeredában született csatár győztes büntetőjével 3-2-re nyertek a Fehérvári Titánok, amivel megszerezték szezonbeli első győzelmüket.

Két pontot karácsonyi ajándékként adtunk

   

A szeredai edző nagyon sok hibát látott csapata játékában, ami miatt odalett a győzelem.

Tom McCarthy (vezetőedző, Csíkszereda): Minden adott volt, hogy a harmadik harmadot jól kezdjük, annak ellenére, hogy néha adtunk lehetőséget az ellenfélnek. Stabil játékkal vezettünk, majd a záró felvonásban nem azzal törődtünk, amivel kell. Ostoba hibák előzték meg a kapott gólokat. Elég csak a kilőtt korongra gondolni az 5-3-as szituációt megelőzően, vagy a második gólunk előtti eladott korongra. És ez a két helyzet elég volt, hogy így végződjön. Majd a büntetőknél a négy legjobban lövő játékos ki akarta cselezni a vonalon álló kapust. Két pontot karácsonyi ajándékként adtunk. Csalódott vagyok. Nem beszélve arról, hogy a harmadik harmadban négy előnyünk volt egymás után. Az egyszerű játék helyett, mi teljesen elkomplikáltuk. Üres kapura akartuk játszani a helyzeteket – ilyen hatvanból egy sikerül –, ráadásul a kipattanókra sem figyeltünk. Kapura lövés nélkül nincs gól.

Kóger István (vezetőedző, Fehérvári Titánok): A mérkőzés hatvan perce alapján úgy érzem, mi voltunk a dominánsabbak, de nem lőttünk eleget kapura és nem is dolgoztunk elég keményen a kapu előtt. Nagy pozitívum, hogy kétgólos hátrányból sikerült felállnunk és a két pontot megszereztünk. Úgy érzem, teljes mértékben igazságos eredmény született.

Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 800 néző. Játékvezetők: Csomortani, Csata, Rédai, Andre.
Ruczuj: 88,9% (Onodi)
K
Lemay: 94,4% (Scola)
Orbán Sz., Salló, Péter R., Moldován, Bíró
1
Krogh, Szabó B., Varga, Szász, Just
Papp, Gecse, Antal Zs., Lanceleve, Farkas
2
Arany, Reiter A., Reisz, Mazzag, Shupe
Campbell, János, McIntosh, Molnár Zs., Molnár Z.
3
Szaller, Láday, Pillók, Hamvai, Balogh
Antal N., Bors A., Alekszejev, Kovjazin, Zolotuhin
4
Korbuly, Kiss, Sofron, Reiter R., Vizi
Tom McCarthy, Nagy Béla
E
Kóger István, Hegyi Ádám Zoltán
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 23:14 SCC Moldován János
2-0 31:06 SCC PP Moldován
2-1 40:32 FHA PP2 Krogh Just
2-2 43:46 FHA Varga Reiter R.
2-3 65:00 FHA GWS Reisz
36 Kapura lövések száma 27
10 Kiállításpercek 16
Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum