Rangadószagú az UTE–Brassó

   

A nyáron alaposan megerősített két csapat várhatóan igazán kemény meccset játszik egymással a Megyeri úton kedden este.

Olyan talán még nem is nagyon volt a MOL Liga történetében, hogy egy Újpest–Brassóra azt mondhassuk, komoly tétre menő rangadót játszik egymással a két csapat. Ennek oka leginkább abban keresendő, hogy a két klub gyenge periódusai eddig ellenfázisban voltak egymással. Volt már olyan, hogy az UTE volt erős és a Brassó gyenge, volt már ez fordítva is, most viszont két olyan csapat találkozik egymással, amelyik a játékosállománya alapján egyértelműen a mezőny első feléhez tartozik.

Az UTE a kétszeres bajnok, címvédő DVTK otthonában mutatta meg oroszlánkörmeit vasárnap este. A lilák két góllal is vezettek már a végjátékhoz közeledve, amikor egy pár perces rövidzárlat eredményeképp sikerült elbukniuk a mérkőzést. A végén Szilassy Zoltán a kapus lehozatalával próbálta menteni a menthetőt, de ahogy ez a liláknál az esetek többségében hagyományosan lenni szokott, ebből nem sült ki semmi jó. A miskolci vasárnap megmutatta, hogy reális az újpestiek vágya az előrelépésre. A légiósok cseréje az előző idény tapasztalatai alapján időszerűvé vált, Mihalikék már nem tudták azt hozni, amit korábban. A Sila (a szlovén kapus e szezonra készített fejvédője látható a képen), majd Pance érkezésével bejáratott szlovén vonal úgy tűnik, bejött Újpesten, Hebar pedig – bár végül nem került be az olimpiai selejtezőt sikerrel megvívó válogatottba – minőségi játékos. Mellette Benk és a két újpesti idénye alatt is ikonná emelkedett Sikorcin leigazolásával a hazaiaknál is szintet lépett a csapat, Kiss Dániellel együtt immár három válogatott szintű játékosa van a klubnak. Az előzményeket ismerve az előrelépés vágya a négy közé jutást kell jelentse, erre pedig sok vetélytársa akad a csapatnak.

A vetélytársak között a DVTK mellett itt van mindjárt a keddi ellenfél Brassó, amelyik úgy bevásárolt a nyáron, hogy egyből a bajnokesélyesek közé emelkedett. Martin Lacroix csapata Belgrádban majd a Ferencváros ellen meg is mutatta erejét. A szerb fővárosban erőteljes első 30 perccel gond nélkül húzta be a meccset, a szintén sokat erősödött Ferencváros ellen pedig megmutatták, hogy küzdőképességben is sokat javultak, a zöld-fehérek által túlórára mentett csatát hosszabbításban döntötték el a maguk javára. Hétfőn ráadásul egészen új oldaláról ismerhettük meg a barcasági csapatot. Az első brassói tartózkodása alatt állandó bajkeverővé emelkedett, amúgy ezen a szinten kiváló képességekkel megáldott Rory Rawlykkal felálló csapat egyetlen egy büntetés nélkül hozta le a meccset. Nem is kell ecsetelnünk, mekkora dolog idegenben az első pillanattól az utolsóig teljes létszámban játszani. A McDonald–Klempa játékkapcsolat is remekül működik eddig, a MAC-ban összeszokott duó mindkét tagja előkészített egy-egy gólt a másiknak Pesterzsébeten. De remekül kezdett a francia másodosztályból visszahozott, nagyon tehetséges Roberto Gliga is, és mindkét meccsükön bebizonyosodott, hogy nemcsak a bombaerős Nagy I.-Rawlyk-Gliga-Klempa-McDonald sor képes a góllövésre, hanem legalább még két brassói ötös is. Így aztán igazi nézőcsemegére lehet számítani a Megyeri úton, a két jól erősítő csapat reményeink szerint őszinte, kőkemény, sportszerű csatát fog vívni egymással.

“Igazán jó mérkőzést játszottunk Miskolcon, pár perc kivételével elégedett lehettem a játékunkkal – kezdte a meccsfelvezetést visszatekintéssel Szilassy Zoltán, az UTE vezetőedzője. – Azon a pár percen viszont mindent elbuktunk. Annak a mérkőzésnek a nagy tanulsága, hogy nem elég 58 percen keresztül jól játszani, a maradék kettőben is pontosan ugyanazt kell tenni, különben kárba vész minden igyekezetünk. Elégedett voltam a tempóval, nagyon nagy iram volt vasárnap, és ebben partnerei tudtunk lenni a DVTK-nak. A góllövés sajnos csak egy sorunknak sikerült, de a többi sor is jól dolgozott. Igyekszünk, hogy a többiek is megtalálják a kapuhoz vezető utat. A Brassó nagyon kemény ellenfél lesz, legalább ugyanazt a pörgést, energiaszintet kell hoznunk, mint vasárnak Miskolcon. Sokat kell lőni kapura, mert a lövésekből három dolog származhat, bedobás a kapujuk előtt, kipattanó vagy gól, mind a három nekünk kedvez. Nehéz mérkőzésre számítok, de természetesen nem lehet más célunk, mint a győzelem.”

Sila fejvedo

Fotó: UTE (Facebook)

UTE–Brassó 3-0

   

A miskolci vereség után ezúttal nem 58, hanem 60 percig koncentrált az UTE, gyors hokit mutatott be, és ez három pontot eredményezett az összeszedett, sokat küzdő Brassóval szemben.

Némileg jobban kezdte a meccset a Brassó, az első 8-10 percben valamivel kezdeményezőbbek voltak, ám a lilák csakhamar átvették az irányítást, és ellenfelük fölé kerekedtek. A Turbucz, Sikorcin, Csányi sor tűnt ki igazán, de a többiek is nagyon jól mentek. Ez egy olyan 0-0 volt, ami nem sok kívánni valót hagyott maga után.

A második harmad még jobbra sikeredett. A 22. percben Benk András révén vezetést szerzett Szilassy Zoltán csapata, és ez jót tett a meccsnek, nagyon jó húsz perc következett. Az UTE állandósította fölényét, sorra jöttek a helyzetek, mert nemcsak gyorsan, de pontosan is játszottak a hazaiak. Benk, Frolik, Hebar, Sikorcin és Virág is megduplázhatta volna az előnyt, a másik oldalon Zsók volt a legaktívabb a kapu környékén, de a Brassón a fáradság jelei mutatkoztak ekkor. Ők ugye játszottak hétfőn, az UTE pedig pihent.

A szünetben regenerálódott a sárga-kék társaság, és támadásba lendült, küzdött az egyenlítésért. Miközben a Brassó nyomott, az UTE elsősorban kontrákra állt át, igen hatékonyan tette ezt. Egy gáncsolást követően előnybe kerültek Frolikék, és ezt szépen tisztára játszották. A kör széléről lőtt Kiss Dániel, a korong megtalálta az utat Tőke Zoltán kapujába. 2-0 után sem adta fel a Corona, kifejezetten gyors harmad volt ez is. A végén időt kért Martin Lacroix, de a 19-re húzott lap ezúttal nem alsó volt, Benk szerzett korongot, és az üres kapuba lőtte. A 60. percben alakult ki a 3-0-s végeredmény.

UTEBRA

A Miskolcon is igen eredményes Benk, Hebar, Frolik sor lőtte ezúttal is az összes UTE-gólt, Kiss Dániel emberelőnyös találatát is ők dolgozták ki. Élvezetes, jó hokit mutatott a két csapat, bizonyítva, hogy komoly erőket kell mozgosítania annak, akik ellenük győzni akarnak. Ezen a napon az UTE volt jobb, máskor máshogy lehet, meglátjuk.

Évek óta aligha volt olyan hangulat a Megyeri úti jégcsarnokban, mint az utolsó tíz percben. Nagyon belelendültek az UTE-szurkolók, a lefújás után még jó ideig nem hagyták abba kedvenceik éltetését. A taps mindkét csapatnak járt, az UTE megérdemelten nyert, nagyon komoly erőt mutatott ezen a mérkőzésen is.

Szilassy Zoltán (vezetőedző, UTE): “Nem úgy kezdtünk, ahogy szerettem volna, kellett egy kis idő, amíg zártabbá, keményebbé vált a védekezésünk. Azt követően viszont uralni tudtuk a meccset, számos helyzetet alakítottunk, amiket sikerült is kihasználnunk. A koncentrációnkat pedig dicséri, hogy üres kapura sem ütöttük el a korongot, okosan oldottuk meg a helyzetet.”

Martin Lacroix (vezetőedző, Brassó): “Négy nap alatt három meccset játszottunk, ami minden csapat számára nagyon megterhelő. Ez is magyarázhatja, hogy nem tudtunk végig koncentrálni, amit a remek napot kifogó ellenfél könyörtelenül ki is használt.”

(A nyilatkozatokat az nso.hu-tól vettük át.)

Erste Liga, Megyeri út, 256 néző. Játékvezetők: Kincses, Babic, Váczi, Berger.
Sila: 100% (Ágoston)
K
Tőke: 94,6% (Béres)
Nagy N., Csányi, Sikorcin, Gröschl, Turbucz
1
Filip, Bíró O., Molnár, Mihály, Tranca
Huba, Garbacz, Benk, Frolík, Hebar
2
Nagy I., Rawlyk, McDonald, Gliga, Balázs
Hegyi, Kiss, Szalma, Tóth, Pichler
3
Imecs, Nagy Cs., Zsók, Péter, Bíró M.
Dósa, Nemes, Pápa, Virág
4
Csíki, Petres, Fodor, Bíró G., Klempa
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
E
Martin Lacroix, Keresztes Ottó
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 21:43 UTE Benk Hebar Frolík
2-0 50:54 UTE PP Kiss Frolík Huba
3-0 59:05 UTE EN Benk Hebar
38 Kapura lövések száma 40
6 Kiállításpercek 10

Az UTE–Brassó képes összefoglalója

   

A teljes album ide kattintva tekinthető meg.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum