A legmagyarabb tengerentúli csapat

   

A Casper Coyotes egy Tier III-as amerikai juniorligában játszik, kapusedzője és négy játékosa is hazánkfia.

A Western States Hockey League, azaz a WSHL dinamikusan fejlődik, már 30 csapat vesz részt a küzdelmekben. 52 mérkőzéses alapszakaszt játszanak a csapatok. A Coyotes 2014-ben csatlakozott a ligához, 2015-ben pedig leigazolta Kecskeméti Áront.

A csapat keretében jelenleg négy magyar fiatal található, mindannyian most nyáron érkeztek. Kiss Roland Fehérvárról, Sebestyén Dávid a MAC-tól, Gebei Gergely a KMH-ból ment a tengerentúlra. A klub az átigazolásokat egy magyar kapussal zárta, Kornakker Dániel a Long Beach Bombersből költözött át, ahol nagy szezont futott, jócskán 92% felett zárt a Volán korábbi U20-as kapusa.

Korábban e ligában hokizott Nagy Krisztián és Vay Ádám, valamint Gerencsér Dominik is. A juniorválogatott Villás Bálint pedig ezen a nyáron igazolt az az Odgen Mustangshoz.

A WSHL elsősorban az európai játékosoknak nyújt sok lehetőséget, a Coyotesban tavaly a 15 amerikai hokis mellett 23 európai légiós fordult meg. Van köztük jegyzett is, például lett u20-as válogatott kerettag.

casper coyotes

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum